Egyesült Államok;Mike Pompeo;

2020-06-19 06:15:21

Pompeo: Trump volt nemzetbiztonsági tanácsadója egy hazug áruló

Az amerikai külügyminiszter közölte: Bolton meghurcolja Amerikát, és megsérti azt a „szent bizalmat, amely a néppel köti össze”.

John Bolton volt nemzetbiztonsági főtanácsadó hazugságokat terjeszt, és egyszerre szomorú és veszélyes is, hogy mostanra áruló lett belőle – írja helyi idő szerint csütörtökön kiadott közleményében Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a Bolton emlékirataiból megjelent részletekre reagálva.

A külügyminiszter szerint a volt főtanácsadó meghurcolja Amerikát, és megsérti azt a „szent bizalmat, amely a néppel köti össze”. Közleményében Pompeo ugyan nem cáfolja konkrétan azt a Bolton könyvében megjelenő állítást, miszerint ő maga mondta 2018-ban Boltonnak, hogy Donald Trump elnök „csupa marhaságot beszél”, de azt írja, hogy a volt főtanácsadó

„Barátaink a világban jól tudják, hogy Trump elnök Amerikája jobbá teszi a világot” – írja rövid közleményében Pompeo, amelyből az is kiderül, hogy ő maga még nem olvasta Bolton A szoba, ahol történt című memoárját.

A posztjáról tavaly ősszel felmentett Bolton könyvében tájékozatlannak és alkalmatlannak írja le Trumpot, Pompeóról pedig azt állítja, hogy bár nyilvánosan rendíthetetlenül kiáll Trump mellett, a háta mögött élesen bírálja.

Kedden Trump kormánya beperelte Boltont, hogy megakadályozza könyvének megjelenését, mert a Fehér Ház szerint az titkos információkat tartalmaz, és Bolton megsérti ezáltal a kormánnyal 2018-ban megkötött titoktartási megállapodását. Trump azért menesztette 2019 szeptemberében, 17 hónap után Boltont, mert heves vitáik voltak számos külpolitikai kérdésben. A könyv eredetileg márciusban jelent volna meg, de ezt kétszer elhalasztották, a legújabb terv szerint június 23-án jelenne meg. A keresetet benyújtó szövetségi ügyész arra kéri a washingtoni szövetségi bíróságot, hogy kötelezze a Simon and Schuster kiadót a kötet visszatartására, amíg be nem fejeződik annak titokügyi ellenőrzése a nemzetbiztonsági tanácsban.