koronavírus;Szlávik János;COVID-19;

2020-06-19 10:37:50

Szlávik János: Nem valószínű, hogy az elsőnél súlyosabb lesz a második hullám

Az infektológus főorvos szerint nem lesz kötelező a koronavírus elleni oltás.

A tünetek gyorsabb felismerésének, az azonnali tesztelésnek és a járványügyi szakemberek felkészültségének köszönhetően a koronavírus második hulláma már enyhébb lefolyású lehet, mint az első – mondta a Magyar Nemzetnek Szlávik János infektológus főorvos.

A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerint a koronavírus vagy teljesen eltűnik Magyarországról, vagy nagyon alacsony fertőzésszámmal marad meg. Ha teljesen eltűnik, mint Ausztrália esetében, akkor csak olyan országokból lehet behurcolni, ahol még ma is komolyabb járvány dúl.

Abban az esetben, ha a vírus az országban marad, akkor időnként kisebb gócok formájában felüti a fejét, de ugyancsak gyors járványügyi intézkedésekkel meg lehet gátolni a terjedését.

Elmondása szerint ehhez az is kell, hogy a vírustörzs ne változzon jelentős mértékben. 

Felhívta a figyelmet arra, hogy a napi megbetegedések és a halálozások száma már jó ideje öt alatt van, de ez nem zárja ki, hogy még mérsékelten emelkedhet. 

Közölte, hogy a koronavírus elleni oltóanyag tömeggyártásába akkor lehet kezdeni, ha az úgynevezett fázis III-vizsgálatok lezárulnak. Ez azt jelenti, hogy járványos területen próbálják ki a vakcinát, tehát jelenleg például az USA-ban, Brazíliában, Dél-Amerikában vagy Indiában, megnézik, hogyha több tízezer embert beoltanak, közülük mennyien fertőződnek meg és milyen súlyosan. Ezzel lehet lemérni az oltóanyag hatékonyságát.

Majdnem száz oltóanyagot tesztelnek, ezért remélhetőleg lesz olyan köztük, amelyikkel teljesen kivédhető a vírus.

Elmondása szerint a fázis I-ben egészséges önkénteseket oltanak, a fázis II-nél nagyobb csoportokat, jelenleg ez zajlik. Nincs kizárva, hogy télen vagy kora tavasszal már több tízezres nagyságrendben tudják oltani az embereket itthon.

A főorvos úgy véli, nem teszik kötelezővé a koronavírus elleni oltást, erre nem is lenne szükség, hiszen ha sikerülne beoltani az összes idős, krónikus beteget, az immunhiányos embereket, az egészségügyi és szociális szférában dolgozókat, akkor már nem alakulhatna ki súlyos járvány.

A Magyar Nemzet kérdésére, hogy a 37 éves, alapbetegség nélkül koronavírusban elhunyt férfi miért halhatott meg, Szlávik János azt mondta, valamilyen ismeretlen immunológiai rendellenessége lehetett, amelyet korábban nem fedeztek fel. Magyarázata szerint ahogy növekszik a megbetegedések száma, kivédhetetlen, hogy ne legyen egy-két olyan haláleset az egyes országokban, ahol nincs alapbetegsége a páciensnek, de nincs ez másként az influenzánál sem.