egészségügy;túlóra;Magyar Orvosi Kamara;

2020-06-19 11:18:27

A MOK arra kéri az orvosokat, hogy mondjanak nemet a többletmunkára

A Magyar Orvosi Kamara elindította az önként vállalt többletmunka és külső ügyeleti vállalások felmondásának ügyvédi letétbe helyezését.

Az orvosok bérének rendezését és az egészségügyi rendszer struktúraváltását sürgeti a mintegy 48 000 magyar orvos érdekképviseletét ellátó Magyar Orvosi Kamara – közölte a szervezet.

Céljuk, hogy a mostani, „önkizsákmányolásra épülő rendszert” egy betegbiztonságot garantáló, fenntartható, átlátható és hálapénzmentes egészségügy váltsa fel. Hangsúlyozták, hogy ennek első lépése a bérek rendezése.

A kamara elnöksége bízik abban, hogy a gyűjtési időszak alatt megállapodás születik az egészségügyi bérrendezéséről, és így a felmondások élesítése elkerülhetővé válik.

A MOK Országos Küldöttgyűlése 2019 novemberében felhatalmazást adott a MOK elnökségének az úgynevezett önként vállalt többletmunka-szerződések felmondásának megszervezésére. Közlésük szerint mivel a kormány által benyújtott 2021-es költségvetés-tervezet nem tartalmazza az egészségügyi dolgozók pályán- és itthon tartásához szükséges bérek fedezetét, 2020 májusában a MOK Területi Szervezeteinek Tanácsa határozatában megerősítette a korábbi felhatalmazást. Ennek értelmében megkezdik az önként vállalt többletmunka-szerződés felmondásáról szóló nyilatkozatok gyűjtését és letétbe helyezését.

Megjegyezték, hogy az önként vállalt többletmunka egy, az egészségügyre jellemző kuriózum.

Felhívták a figyelmet arra, hogy ma Magyarországon egy kezdő orvos – a gyorséttermi dolgozókéval azonos – 900 forintos nettó alap órabért, egy szakorvos pedig – a szakmunkás bérektől is elmaradó – 1700 forintos nettó alap órabért visz haza közalkalmazottként.

A Magyar Orvosi Kamara 2020. 06. 19-én kezdi meg az önként vállalt többletmunka és külső ügyeleti vállalások felmondásának ügyvédi letétbe helyezését. A csatlakozás önkéntes, az orvosok jogi és technikai kérdéseikkel a Kamara elnökségéhez fordulhatnak, a folyamatról pedig a www.mok.hu/tobbletmunka oldalon tájékozódhatnak. 

A felmondások élesítésére a bértárgyalások és a kormányzati lépések függvényében kerülhet majd sor, de az elnökség bízik abban, hogy a tárgyalások az orvosok számára megfelelő megoldással zárulnak.