Matilda mélységes múltja

Publikálás dátuma
2020.06.21. 08:41
Matilda Kshesinskaya és Nikolai Solyannikov
Fotó: Sputnik / AFP
Mathilde hercegnő röviddel a századik születésnapja előtt szenderült jobblétre Párizsban, 1971-ben. Letűnt világ tanúja volt, a békebeli Szentpétervár ünnepelt balerinája a századfordulón. Balettelőadások, botrányok és legendák főszereplője – nem mellesleg az utolsó cár szeretője.
A végzős balettnövendékek záróvizsgája minden évben jeles társasági eseménynek számított a cári birodalom fővárosában. A Romanov-ház tagjai szívesen tekintették meg az előadást. Az ifjú hercegek gyönyörködtek a balerinákban, és hajlamosak voltak úgy tekinteni a világhírű műintézményre, hogy ott könnyen és gyorsan szerezhetnek barátnőket. Nem úgy a félénk Nyiko­laj Alekszandrovics trónörökös, aki huszonegy éves korában még szűz volt. Apja, III. Sándor cár alighanem bátorító szándékkal ültette az 1890-es vizsga utáni díszvacsorán mellé az ígéretes tehetséget, az iskola büszkeségét, Matyilda Kseszinszkaját (1872–1971).

A kis K.

A lány, aki akkor még a tizennyolcat sem töltötte be, lengyel művészcsaládból származott; anyanyelvén Matylda Krzesińska a neve (mi maradunk a Matildánál). Nagyapja hegedűművész és énekes, szülei hivatásos táncosok. Matilda gyerekkorától balettozott, kivételes tehetségnek tartották. Megszállottan dolgozott, gyakorolt, hogy tökéletesítse tudását. Egy kritikus pár évvel később megállapította, „Kseszinszkaja nem nevezhető gyönyörűnek a szó szoros értelmében. Alacsony, arca szabálytalan, alakja sem különösebben előkelő. Lábfeje kicsi, és nincs meg a jellegzetes íve.” Ám ha színpadra lép, mindenkit elbűvöl, „hipnotikus hatalma” van a közönség felett. Mély benyomást tett a nagyhercegre is, akivel nyomban flörtölni kezdett. Miklós hosszú ázsiai kör­utazása alatt végig utána epekedett. Amint hazatért, újra felvették a kapcsolatot, és szerelmük nem maradt plátói – erről gondosan vezetett naplóik tanúskodnak. A cárevics rajongással emlegette „a kis K.-t”, a lány azt írta, belebolondult az ifjúba. Kezdetben nehezére esett tegeznie, idővel megszokta, és bizalmasan Nickynek szólította. Az uralkodó családot aggasztotta a viszony. A trónörökös fülig szerelmes volt, pedig rangban hozzáillő menyasszonyt kellett találni neki. Matilda leplezetlenül féltékenykedett. Úgy gondolták róla, túlságosan sokat akar, nem hajlandó beérni a szeretői státussal. A dinasztia választása Viktória angol királynő unokájára, Alix hesseni hercegnőre esett, a leendő ­Alekszandra cárnéra. A gyámoltalan vőlegényt zavarba ejtették érzelmei, vonzalmai. Ezt jegyezte fel naplójába: „Nagyon különös jelenséget vettem észre magamon. Sohasem hittem volna, hogy két azonos érzés, két szerelem egy időben megférhet a lélekben.” Amíg az esküvőre készültek, hirtelen, 49 esztendős korában meghalt az uralkodó. Legidősebb fia II. Miklós néven trónra lépett (1894). Minden jel arra mutat, hogy a kötelességtudó és istenfélő cár ekkor megszakította liaisonját a táncosnővel. Igaz, még sok évvel később is, amikor Matilda fiút szült, széles körben pletykálták, hogy ő az apa.

Lenin a balkonon

Matilda közben „prima balerina assoluta”, a pétervári balett csillaga lett. Repertoárján a műfaj legnépszerűbb alkotásai szerepeltek. A Dió­törőben Odette és Odile kettős szerepét alakította, fellépett A hattyúk tavában, A fáraó lányában és még sok más balettben is. Művészetéről ezt írták: „A színpadon ellenállhatatlanul bájos és nőies. Tánca a technikailag megközelíthetetlen olasz stílus és a lírai orosz iskola keveréke. Apjától örökölte a tehetséget a pantomimhez és a drámai kifejezésmódhoz.” Ugyanakkor nyitott volt a modernre is: később, már negyvenéves kora tájt eltáncolta Mihail Fokin merészen formabontó kísérleti koreográfiáit. Botrányai is bőven akadtak az öntörvényű művésznőnek, de nem bánta. Egyszer csirkéket engedett a színpadra előadás közben, hogy egyik vetélytársnőjét bosszantsa. Amikor kirúgták a cári balett igazgatóját, Volkonszkijt, a kortársak Matilda intrikájára gyanakodtak. Nem csoda, hiszen roppant befolyásos volt. A századfordulón két újabb Romanov nagyherceg versengett a kegyeiért: Szergej Mihajlovics és Andrej Vlagyimirovics. Egy anekdota szerint, amikor társaságban azzal ugratták, hogy két nagyherceg hever a lábai előtt, állítólag azt felelte volna: „Hiszen két lábam van.” 1902 nyarán megszületett a fia. Egyikük sem tudta, ki az apa, végül Andrej vette a nevére a kis Vlagyimirt. Matildának szép szecessziós villát építettek Szentpétervárott. A kulturális és politikai elit tagjai vendégeskedtek nála, az épület a társasági élet pezsgő központja lett, és maradt – egészen a forradalomig. 1917-ben lefoglalták, és a bolsevikok vették birtokba főhadiszállásként. Az emigrációból hazatérő Lenin Matilda erkélyéről lelkesítette híveit, a házban szerkesztették a Pravdát, Sztálinnak és Zinovjevnek is volt dolgozószobája. A történelem fintora: az utolsó cár szeretőjének villája a szovjet időkben munkásmozgalmi emlékhellyé vált, ott rendezték be az Októberi Forradalom Múzeumát. A rendszer bukása után átkeresztelték Politikatörténeti Múzeummá; ezen a néven ma is látogatható. Egykori tulajdonosára ruhája és balettcipője emlékeztet a kiállításon.

Az utolsó botrány

Matildának még időben sikerült elmenekülnie Oroszországból, nem kellett osztoznia a cári család tragikus sorsában. Ékszereit nem vihette magával a nagy sietségben. A korabeli városi legenda szerint elrejtette a kincset, ám az állítólagos mesés kollekció nem került elő. Matilda sem tért vissza többé. Párizsban telepedett le, ott élte élete hátralévő bő fél évszázadát. Az emigrációban férjhez ment Andrej nagyherceghez, gyermeke (hivatalos) apjához, a meggyilkolt II. Miklós unokatestvéréhez. A házassággal végre formálisan is családtag lett, Mathilde Romanovsky-Krasinsky hercegnő. Igaz, a titulus már nem ért sokat, de legalább francia földön kockázatmentesen viselhette. Balettiskolát nyitott, növendékek nemzedékeit tanította. Néha, kivételes alkalmakkor színpadra is lépett. Utoljára 1936-ban, a londoni Covent Gardenben, egy jótékonysági gálán járta el a híres orosz táncot. Hatvannégy esztendős volt akkor. A pénzzel világéletében nagyvonalúan bánt, ifjú éveitől kedvelte a szerencsejátékokat. Csak az a fránya kaszinó ne lett volna… „Madame 17” becenéven is emlegették, mert a rulettasztalnál rendszerint erre a számra tett. Úgy látszik, ritkán jött be, mert öregségére elveszítette vagyonát, kicsinyes anyagi gondjai támadtak. Már majdnem kilencvenévesen megjelentette memoárjait, és még hátra volt egy évtizede: minden híres kortársát túlélte. Nemrég a legendás balerina alakja újra botrányt kavart, amikor élete alapján nagyjátékfilmet forgattak a bolsevikforradalom centenáriumán (2017). A Matilda című, látványos, bár nem különösebben mélyenszántó mese elképesztő indulatokat váltott ki orosz hazafias-vallásos körökben. A Moszkvai Patriarchátus illetékese „az ízléstelenség felmagasztalásának” minősítette. Az erotikus jeleneteknél is jobban felháborította a tiltakozókat, hogy az utolsó cárt, a pravoszláv egyház mártír szentjét pipogya balfácánnak ábrázolja ­Alekszej Ucsityel rendező. Megpróbálták elérni a film betiltását, fenyegették az alkotókat, sőt egy jekatyerinburgi mozi közönségére Molotov-koktélt dobtak. De ez már nem Matildáról, hanem napjaink Oroszországáról szól.

Egy titokzatos „dédunoka”

Régi hagyománya az orosz történelemnek, hogy válságos időkben halottnak hitt cárok, trónörökösök, nagyhercegek és nagyhercegnők lépnek a színre. Rettegett Iván gyerekként meghalt fiát négy szélhámos is eljátszotta a XVII. század eleji trónviszályok idején, a legügyesebb ál-Dmitrij még uralkodott is egy kis ideig. A Romanovok három évszázada alatt újra és újra felbukkant egy-egy szamozvonyec (önjelölt). Az egyik leghíresebb eset a múlt században történt, már a cári család kiirtása után. Egy Anna Anderson nevű nő azt állította magáról Berlinben, hogy ő Anasztázia, a meggyilkolt II. Miklós legkisebb lánya, aki csodás módon túlélte a jekatyerinburgi sortüzet. Csaló volt ő is, lengyel parasztlány. Ám a szokás tovább él a mai Oroszországban. Legutóbb Konsztantyin Szevenard, az Állami Duma képviselője állt elő azzal, hogy Miklós és Matilda egyenes ági leszármazottja. 1911-ben született nagyanyja az anyakönyv szerint a balerina bátyjának, Jozef Kseszinszkijnek volt a lánya, de a politikus-vállalkozó azt állítja: igazából a cár és a balerina titkos szerelmének gyümölcse, csak a botrány elkerülése érdekében örökbe adták a nagybácsinak és feleségének. Ahogy a régi korok hasonló meséi, ez sem valami meggyőző.

Heti abszurd: Töri magát a párt

Publikálás dátuma
2020.06.21. 07:31

Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava
A kellemetlen balesetben csak a kormánypárti srácok hombár arca nem sérült meg, bocsánatkérés helyett legott támadásba mentek át.
Nagyot mentek a héten a Fidesz botcsinálta történészei. A kormánypárt budapesti szervezetének sikerült facebookozás közben, körültekintés nélkül átmennie a történelem főutcáján, amikor a német csapatok által lenullázott Lánchíd előterében álló Szálasi Ferenc arcképére Karácsony Gergelyét montírozó mémet osztott meg. A legendás fotón a Budapestet ért pusztítással a népbírósági tárgyalás idején szembesül a nyilas „nemzetvezető”, de erről a fideszes mémgyár nem értesült, és a párt katonái sem láttak aknát maguk előtt. Talán csak Kovács Zoltán, a nemzetközi sajtókapcsolatok kínos viccfaktoráért felelős sajtódulifuli vállveregetése lebegett a szemük előtt, amikor a gyorsgombbal hamar eltolták a megosztást. A kellemetlen balesetben csak a kormánypárti srácok hombár arca nem sérült meg, bocsánatkérés helyett legott támadásba mentek át. Casco van dögivel. „Szerkesztőnk nem vette észre a Szálasi Ferencet ábrázoló fényképpel való egyezést, de egy normális ember nem is Szálasi-képpel ébred reggelente! A tartalmat azonnal töröltük, amint jelezték felénk a tévedést. Ezzel szemben a baloldali sajtó soha egy lépést sem tett, amikor például a miniszterelnököt Hitlerként ábrázolták egy címlapon.” Hja, kérem, nem elég nem Hitlernek lenni, nem is kellene annak látszani, mondaná erre a pesti közért lakonikus eladója, és mi ott állnánk előtte a szerény ellenérveinkkel. – Igaz, hogy a magyar miniszterelnök álmából felkeltve is képes egy öblöset sorosozni, de azt igazán nem lehet mondani, hogy ne akarna jó kapcsolatot ápolni a hazai és nemzetközi zsidósággal – mondanám a honfitársi minimumot felmutatva, amit az Orbán Viktor 23.0 kibernetikus organizmus iránt még érezni tudok. – No de, kedves jó uram! – nyúlna a mattadó vezére után a kíméletlen közértes –, ön szerint semmi köze nincs a sorosozásnak a politikusok képére pingált Dávid-csillagokhoz? – Éppenséggel odamehetne másnap egy szekérderék gyökérkefével a helyi Fidesz-iroda lemosni a gyalázatot, bár akkor magára venné a bűnt – rebegném. – Elég volna szólni. Vagy odacsapni. Például amikor szélsőjobboldali tömegek cigánybűnözést kántálnak a belvárosban Pintér belügyminiszter rendőreinek a jóváhagyásával, akik szarrá bírságolták a Várba feldudáló tiltakozókat. Őszintén szólva nem is érteném, miért akarnám megvédeni a kormányt bármitől, védje meg őket egy olcsó ügyvéd a független magyar bíróság előtt. Igencsak leszedálta a kincstári újságírói jóindulatomat ez a tíz év, amiben megfér egymás mellett a brüsszeli Fidesz-képviselet legvidámabb figurájának „haladókázása” két pofára, és a szociáldemokrácia és a liberalizmus gyalázása. (Vargabetű, de ugyanígy gondolnám, ha baloldali kormány hozna törvényt a gyülekezés korlátozásáról, a kellemetlenül szókimondó korrupcióellenes civil szervezetek meg­adóztatásáról, az ellenzéki pártok pitiáner basztatásáról furtonfurt, de inkább ne kelljen ezt bebizonyítanom.) És ha már Európa és a szabadkőműves brüsszelizmus. Szakács Árpád, a kormány kultúrharcának előretolt helyőrsége Romsics Ignác történészbe szállt bele a héten. A Lovas István-sajtódíjas újságírót (igazából nem az, mert az sem szakács, aki csak pacalt tud főzni nyúljával-csülkével, ő sem újságíró, mert akkor látna hibát a szerelmetes kormányában) 50 millió forinttal támogatta meg az NKA tavasszal, kapaszkodjanak meg egy hanyagul odavetett sámándobba, a nemzeti összetartozás éve tiszteletére. Vagy inkább emlékére. A szerző a történészi magasságok számára ritka levegőjében egészen beleszédült a trianoni megfejtésbe, amikor a szabadkőművesek nyakába varrta a nemzetvesztést, és adózott pár bekezdést Semjén és Boross nemzetvezetők nagysága előtt. Ügyesen megágyazott az áldozatmítosznak, amivel mindenkit lehet okolni, magunkon kívül. Ezt a fonalat vitte be a történelmi labirintusba az Orbán-kormány, amikor ellenségnek kiáltotta ki a civil szervezeteket. Nem a CÖF-öt, mert az annyira civil, amennyire Németh Szilárd katonás a bátrabb nullásgép-használat miatt. Az EU a héten jogellenesnek minősítette a civiltörvényt, amit én kétszer meggondoltam volna a helyében, ha nem akar Szálasi fejének helyére kerülni. A budapesti Fidesz mémbalesetében egyébként még azt is írták a fiúk, hogy Karácsony csak ne hárítson, 8 hónapja nem történt előrelépés a Lánchíd felújításában. Éles szemmel nem állt módjukban észlelni a megelőző 9 Tarlós-évet, amikor Széchenyi álma mocskosul lerohadt. De becsületükre legyen mondva, nem ők a felelősek a történelmi felismerésért: a főpolgármester állhat a fővárosi felhőszakadás hátterében. Az az Origo volt. Ég és föld.
Szerző
Témák
Heti abszurd

Vissza a jövőbe: tolongás a várólistákon

Publikálás dátuma
2020.06.20. 19:45

Fotó: Képünk illusztráció - Népszava
Ahogy véget ért a veszélyhelyzet és a korlátozások is megszűntek, úgy kezdenek visszaszivárogni a betegek a kórházakba – és a várólistákra is. Míg a múlt héten 15 858 beteg szerepelt a listán, addig ezen a héten csütörtökön már 28 337 páciens várt valamilyen beavatkozásra. A legtöbb ideig most is a csípő- és térdprotézisműtétek esetében kell fájdalmak közt élnie a magyaroknak, vannak intézmények, ahol egy-másfél év a várakozási idő. Más beavatkozások esetében szerencsésebbek a betegek, a szürkehályog eltávolítására egyes fővárosi kórházakban akár egy héten belül is sor kerülhet, míg korábban erre ennek többszörösét kellett várni. Aki nem bánja, hogy másik intézményben operálják, az akár hónapokkal korábban is ellátáshoz juthat.
Az emberek többsége még mindig nagyon fél a járványtól, éppen ezért egy tervezett beavatkozást, mint például egy szürkehályogműtétet nem tart halaszthatatlannak. ­Emiatt­ több, lapunk által megkérdezett intézményben is viszonylag hamar sikerül ellátni azokat, akik vállalják a beavatkozást. Akár egy héten belül is sor kerülhet az egynapos műtétre. Érdemes tehát alaposan utánanézni annak, hogy hol mennyi időt kell várakozni egy-egy műtétre, hiszen akár ötször-hatszor rövidebb idő alatt is sorra lehet kerülni, ha másik intézményt választ egy beteg. Erre egyébként van lehetőség, hála a várólista-csökkentő programnak. Ennek lényege, hogy több beavatkozás mentesült a korábbi teljesítmény­vo­lumen-korlát alól, vagyis megszűntek a finanszírozási korlátok, így jóval több műtétet végezhetnek el a kórházak és más intézmények betegeit is átvehetik, ha van erre kapacitásuk. Jó példa a szürkehályogműtét is, amire a fővárosban akár 1-2 héten belül sor kerülhet, míg például a Dél-Alföldön a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) hivatalos adatai szerint az átlagos tervezett várakozási idő 152 nap, a Dél-Dunántúlon 204 nap. Erre a beavatkozásra jelenleg 9422 embernek lenne szüksége. Egy lapunknak nyilatkozó, de neve elhallgatását kérő szakember szerint a járvány miatt az egy évben elvégzett várólistás műtétek 16 százaléka maradt el, tolódott a kiesett 2-2,5 hónap miatt. Ha ismét beindul az ellátás, az nem feltétlen jelenti azt, hogy a sokszorosára nő a várakozási idő, de a betegeknek érdemes tájékozódni a NEAK honlapján a különböző intézmények várólistáiról, hiszen ezek között, ahogy az a számokból is látszik, jelentős különbségek lehetnek. Az igazán nagy betegroha­mig, aminek érkezését az orvosok és a szakemberek augusztusra és szeptemberre becsülik, egyes kórházakban könnyű időponthoz jutni. Nem csupán a műtétek, de a diagnosztikai vizsgálatok is jóval hamarabb érhetőek el egyes intézményekben, mint amihez eddig szoktunk. Szintén egy fővárosi kórházban az MR-re nem kell várnunk 2 hétnél többet, annak ellenére, hogy nem sürgős a vizsgálat. Míg tehát máskor hónapokat is várniuk kell a betegeknek egy ilyen diagnosztikára, addig ezt most „szinte azonnal” megcsinálják.

Izzanak a vonalak

A fővárosban egyelőre visszafogottabban járnak szakrendelőkbe és kórházakba a betegek, ezzel szemben némely vidéki városokban már most izzanak a telefonvonalak a vizsgálatai kérelmek miatt. A napokban adta hírül az RTL Klub, hogy szinte lehetetlen elérni a győri Petz Aladár Kórházat telefonon, erről egy Facebook-csoportban panaszkodtak a betegek. A túlterheltség oka az lehet, hogy a főigazgató szerint a járvány miatt csak ott félmillió vizsgálatot halasztottak, és most tízezren próbálnak telefonálni időpontért. Már a kórház előtt is sorban állnak a betegek. A főigazgató azt is elmondta, volt olyan nap, amikor 2560 telefonos előjegyzést rögzítettek, több száz beteg pedig közvetlenül a kórháztól kap időpontot. Vannak olyan műtétek, melyek esetében már most elképesztően hosszú várakozási idővel kell számolni. A csípő- és térdprotézisműtétek várólistája ugyan különböző a térségekben, de nem sok jóra számíthatnak a betegek. Csípőprotézisre a Dél-Alföldön 166 napot kell várni, Észak-Magyarországon pedig már 376 napra ugrik a mutató. Az országban összesen 3898 betegnek lenne szüksége ilyen beavatkozásra. A térdprotézis esetében a legrövidebb, átlagos tervezett várakozási idő Dél-Közép-Magyarországon van (160 nap), míg a leghosszabb Nyugat-Dunántúlon (541 nap). A fáj­­­dalmaktól mentes járáshoz térdprotézisre 5635 ember szorulna. A betegeknek minden esetben érdemes nem csak a régiókat, de a kórházakat is összehasonlítani. A Zala megyei Szent Rafael Kórházban például az átlagos, tervezett várakozási idő egy térdprotézisműtétre 671 nap, míg ugyanez a Pécsi Tudományegyetem klinikáján már „csak” 283 nap. Aki ki tudja fizetni az 1,1 millió forintos protézist, azt esetenként sokkal hamarabb, szinte azonnal megműtik. Erre azonban keveseknek telik. A Pest megyei, akkor 67 éves Darvasi Lászlóné 2018-ban beszélt arról a Vasárnapi Híreknek: nála sokkal fiatalabbakkal is találkozott a kórházban, szerinte messze nem csak az időseknek van szükségük protézisre. A várakozási idő azonban mindenkinek hosszú volt, hacsak a családnak nincs felesleges egymillió forintja. Az asszonynak ugyanis felajánlották: ha kifizeti a protézist, akkor hónapokkal hamarabb meg tudják operálni. Orvos és műtő ugyanis van. A több hónapos várakozás legfőbb oka nem a szakemberhiány, hanem az, hogy mivel rendkívül drága, az egészségbiztosító csak bizonyos számú protézist finanszíroz az intézményeknek. Nincs rá lehetőségük, hogy ennél többet vásároljanak. A gerincstabilizáló operációkra is igen hosszú ideig kell várni, a legfrissebb adatok szerint 857 ember szerepel ezen a listán, az átlagos tervezett várakozási idő pedig nem kevesebb, mint 269 nap. Ez persze térségenként itt is eltérő lehet. Míg a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézetben mindössze 18 nap után kerülhet sok a beavatkozásra, ott ugyanis csupán egyetlen várakozó szerepel a listán, addig a Pécsi Tudományegyetemen ez már 396 nap, ott 147 beteg várakozik. Vannak olyan betegek is, akik azért várnak akár éveket is, mert ragaszkodnak egy-egy orvoshoz, klinikához, ezért sem akarnak máshová menni az operációra. Nekik el kell fogadni, hogy akár a többszörösét is várniuk kell, mint társaiknak.

Dupla annyi beteg egy hét alatt

Arra, hogy milyen gyorsan bővül az országos várólista, a Privatbankar.hu mutatója is rávilágít: a múlt héten még azt közölte, hogy jelentősen csökkent a koronavírus-járvány következtében a műtétre várakozók száma, míg 2020. február elején 29 176 fő várt összesen valamilyen műtétre, addig június 9-én ennél jóval kevesebb, 15 858 beteg szerepelt a listán. Ennek oka azonban nem az, hogy kevesebb betegnek lenne szüksége beavatkozásra, hanem az, hogy a járvány miatt nem tudtak műtétre jelentkezni az érintettek. A helyzet azonban őrült tempóban változik, mindössze 8 nappal a cikk megjelenése után, a héten csütörtökön már 28 337 beteg szerepelt a NEAK hivatalos várólistáján. Vagyis egyetlen hét alatt közel a duplájára nőtt a várakozók száma, pedig sokan most még el sem tudják érni az intézményeket, hogy időpontot kérjenek. Egy lapunknak nyilatkozó, de neve elhallgatását kérő fővárosi kórház­igazgató arról beszélt: náluk nem okoz gondot a kiesés, megfelelő kapacitásokkal rendelkeznek. „Mindenki várta, hogy jöhessenek a betegek, amint kijött az ezt megengedő rendelkezés, elkezdtük megszervezni az ellátást úgy, mint a járvány előtti időszakban. Mára szinte teljesen visszaállt a korábbi menetrend. Néhány ágyat fenn kell tartani az esetleges koronavírus-fertőzötteknek, és a be­járatnál továbbra is mérik a lázat, de ennyi. Már a látogatási tilalmat is feloldották, és a 65 év feletti orvosok egy része is visszaszivárgott a rendszerbe, nekik nagyon hiányzott, hogy dolgozhassanak” – mondja. Kerestük a NEAK-ot is, szerettük volna megtudni többek között, hogy miképpen próbálják behozni az elmaradt műtéteket, mikor és milyen módon indulhat el az 5 milliárd forintos várólista-csökkentő program, melyek azok a műtétek, ahol a legnagyobb szükség van arra, hogy rövidüljenek a várólisták, de kérdé­seinkre lapzártánkig nem érkezett az Emberi Erőforrások Minisztériuma által jóváhagyott válasz.

Várólisták tervezett hossza és a várakozók száma

 Szürkehályogműtét: 171 nap, 9433 beteg Visszérműtét: 118 nap, 33 beteg Térdprotézisműtét: 388 nap, 5627 beteg Nyitott szívműtét: 283 nap, 630 beteg Jelentős kiterjesztett gerincműtét: 391 nap, 48 beteg Csípőprotézis-műtét: 312 nap, 3900 beteg Gerincstabilizáló műtét: 269 nap, 857 beteg Ortopédiai nagyműtétek: 250 nap, 77 beteg

Szerző