A végzős balettnövendékek záróvizsgája minden évben jeles társasági eseménynek számított a cári birodalom fővárosában. A Romanov-ház tagjai szívesen tekintették meg az előadást. Az ifjú hercegek gyönyörködtek a balerinákban, és hajlamosak voltak úgy tekinteni a világhírű műintézményre, hogy ott könnyen és gyorsan szerezhetnek barátnőket. Nem úgy a félénk Nyikolaj Alekszandrovics trónörökös, aki huszonegy éves korában még szűz volt. Apja, III. Sándor cár alighanem bátorító szándékkal ültette az 1890-es vizsga utáni díszvacsorán mellé az ígéretes tehetséget, az iskola büszkeségét, Matyilda Kseszinszkaját (1872–1971).
A kis K.
A lány, aki akkor még a tizennyolcat sem töltötte be, lengyel művészcsaládból származott; anyanyelvén Matylda Krzesińska a neve (mi maradunk a Matildánál). Nagyapja hegedűművész és énekes, szülei hivatásos táncosok. Matilda gyerekkorától balettozott, kivételes tehetségnek tartották. Megszállottan dolgozott, gyakorolt, hogy tökéletesítse tudását. Egy kritikus pár évvel később megállapította, „Kseszinszkaja nem nevezhető gyönyörűnek a szó szoros értelmében. Alacsony, arca szabálytalan, alakja sem különösebben előkelő. Lábfeje kicsi, és nincs meg a jellegzetes íve.” Ám ha színpadra lép, mindenkit elbűvöl, „hipnotikus hatalma” van a közönség felett.
Mély benyomást tett a nagyhercegre is, akivel nyomban flörtölni kezdett. Miklós hosszú ázsiai körutazása alatt végig utána epekedett. Amint hazatért, újra felvették a kapcsolatot, és szerelmük nem maradt plátói – erről gondosan vezetett naplóik tanúskodnak. A cárevics rajongással emlegette „a kis K.-t”, a lány azt írta, belebolondult az ifjúba. Kezdetben nehezére esett tegeznie, idővel megszokta, és bizalmasan Nickynek szólította. Az uralkodó családot aggasztotta a viszony. A trónörökös fülig szerelmes volt, pedig rangban hozzáillő menyasszonyt kellett találni neki. Matilda leplezetlenül féltékenykedett. Úgy gondolták róla, túlságosan sokat akar, nem hajlandó beérni a szeretői státussal.
A dinasztia választása Viktória angol királynő unokájára, Alix hesseni hercegnőre esett, a leendő Alekszandra cárnéra. A gyámoltalan vőlegényt zavarba ejtették érzelmei, vonzalmai. Ezt jegyezte fel naplójába: „Nagyon különös jelenséget vettem észre magamon. Sohasem hittem volna, hogy két azonos érzés, két szerelem egy időben megférhet a lélekben.” Amíg az esküvőre készültek, hirtelen, 49 esztendős korában meghalt az uralkodó. Legidősebb fia II. Miklós néven trónra lépett (1894). Minden jel arra mutat, hogy a kötelességtudó és istenfélő cár ekkor megszakította liaisonját a táncosnővel. Igaz, még sok évvel később is, amikor Matilda fiút szült, széles körben pletykálták, hogy ő az apa.
Lenin a balkonon
Matilda közben „prima balerina assoluta”, a pétervári balett csillaga lett. Repertoárján a műfaj legnépszerűbb alkotásai szerepeltek. A Diótörőben Odette és Odile kettős szerepét alakította, fellépett A hattyúk tavában, A fáraó lányában és még sok más balettben is. Művészetéről ezt írták: „A színpadon ellenállhatatlanul bájos és nőies. Tánca a technikailag megközelíthetetlen olasz stílus és a lírai orosz iskola keveréke. Apjától örökölte a tehetséget a pantomimhez és a drámai kifejezésmódhoz.” Ugyanakkor nyitott volt a modernre is: később, már negyvenéves kora tájt eltáncolta Mihail Fokin merészen formabontó kísérleti koreográfiáit.
Botrányai is bőven akadtak az öntörvényű művésznőnek, de nem bánta. Egyszer csirkéket engedett a színpadra előadás közben, hogy egyik vetélytársnőjét bosszantsa. Amikor kirúgták a cári balett igazgatóját, Volkonszkijt, a kortársak Matilda intrikájára gyanakodtak. Nem csoda, hiszen roppant befolyásos volt. A századfordulón két újabb Romanov nagyherceg versengett a kegyeiért: Szergej Mihajlovics és Andrej Vlagyimirovics. Egy anekdota szerint, amikor társaságban azzal ugratták, hogy két nagyherceg hever a lábai előtt, állítólag azt felelte volna: „Hiszen két lábam van.” 1902 nyarán megszületett a fia. Egyikük sem tudta, ki az apa, végül Andrej vette a nevére a kis Vlagyimirt.
Matildának szép szecessziós villát építettek Szentpétervárott. A kulturális és politikai elit tagjai vendégeskedtek nála, az épület a társasági élet pezsgő központja lett, és maradt – egészen a forradalomig. 1917-ben lefoglalták, és a bolsevikok vették birtokba főhadiszállásként. Az emigrációból hazatérő Lenin Matilda erkélyéről lelkesítette híveit, a házban szerkesztették a Pravdát, Sztálinnak és Zinovjevnek is volt dolgozószobája. A történelem fintora: az utolsó cár szeretőjének villája a szovjet időkben munkásmozgalmi emlékhellyé vált, ott rendezték be az Októberi Forradalom Múzeumát. A rendszer bukása után átkeresztelték Politikatörténeti Múzeummá; ezen a néven ma is látogatható. Egykori tulajdonosára ruhája és balettcipője emlékeztet a kiállításon.
Az utolsó botrány
Matildának még időben sikerült elmenekülnie Oroszországból, nem kellett osztoznia a cári család tragikus sorsában. Ékszereit nem vihette magával a nagy sietségben. A korabeli városi legenda szerint elrejtette a kincset, ám az állítólagos mesés kollekció nem került elő. Matilda sem tért vissza többé. Párizsban telepedett le, ott élte élete hátralévő bő fél évszázadát. Az emigrációban férjhez ment Andrej nagyherceghez, gyermeke (hivatalos) apjához, a meggyilkolt II. Miklós unokatestvéréhez. A házassággal végre formálisan is családtag lett, Mathilde Romanovsky-Krasinsky hercegnő. Igaz, a titulus már nem ért sokat, de legalább francia földön kockázatmentesen viselhette.
Balettiskolát nyitott, növendékek nemzedékeit tanította. Néha, kivételes alkalmakkor színpadra is lépett. Utoljára 1936-ban, a londoni Covent Gardenben, egy jótékonysági gálán járta el a híres orosz táncot. Hatvannégy esztendős volt akkor. A pénzzel világéletében nagyvonalúan bánt, ifjú éveitől kedvelte a szerencsejátékokat. Csak az a fránya kaszinó ne lett volna… „Madame 17” becenéven is emlegették, mert a rulettasztalnál rendszerint erre a számra tett. Úgy látszik, ritkán jött be, mert öregségére elveszítette vagyonát, kicsinyes anyagi gondjai támadtak. Már majdnem kilencvenévesen megjelentette memoárjait, és még hátra volt egy évtizede: minden híres kortársát túlélte.
Nemrég a legendás balerina alakja újra botrányt kavart, amikor élete alapján nagyjátékfilmet forgattak a bolsevikforradalom centenáriumán (2017). A Matilda című, látványos, bár nem különösebben mélyenszántó mese elképesztő indulatokat váltott ki orosz hazafias-vallásos körökben. A Moszkvai Patriarchátus illetékese „az ízléstelenség felmagasztalásának” minősítette. Az erotikus jeleneteknél is jobban felháborította a tiltakozókat, hogy az utolsó cárt, a pravoszláv egyház mártír szentjét pipogya balfácánnak ábrázolja Alekszej Ucsityel rendező. Megpróbálták elérni a film betiltását, fenyegették az alkotókat, sőt egy jekatyerinburgi mozi közönségére Molotov-koktélt dobtak. De ez már nem Matildáról, hanem napjaink Oroszországáról szól.
