Forgács Iván: Az „okosbeszéd” se lesz bölcsebb

Publikálás dátuma
2020.06.20. 11:30

Fotó: Béres Márton / Népszava
Ahogy enyhült a járványhelyzet, világossá vált, hogy semmi nem fog komolyan megváltozni.
Már nem is értem, miért hittük annyian megint, hogy meg fog változni a világ. Egy járvány után. Bizonyára a karanténlét vette el az eszünk. Már ha biztonságos falak vettek körül. Amelyekre reményeket lehetett álmodni. Megszűnt a stressz, a túlpörgés, újra szerelmet okozott a házastárs, örömet a család, eszünkbe jutott, mit is szeretünk csinálni, megérteni véltük, kik vagyunk. Ha kimerészkedtünk fél órára a néptelenségbe, szabad gondolatokat leheltünk a természetbe. Ha autóba kellett ülnünk, élvezhettük a vezetést a kihalt utcákon. Feldobott a sok innovatív próbálkozás a munkaszervezésben, az oktatásban, funkciót kapott a netezés. Lehetett együtt érezni az egész emberiséggel. Úgy tűnt, az államok kénytelenek lesznek szembenézni a gazdasági, szociális problémákkal, új, átfogó megoldásokat keresni kezelésükre, és addig is gondoskodó szülő módjára a rászorulók mellé állnak. A médiában új szellemiség kezdett terjengeni. Járványügyi és gazdasági témákban megnyílt az út az átgondolt szakértői megszólalások előtt, nagy koponyák léptek elő tudományos műhelyekből a képernyőkre. A józan, egzakt gondolkodás társadalmi térnyerésének vágya-reménye csillant fel Boldogkői Zsolt molekuláris biológus Tudományellenesség: fenyegető világjárvány című cikkében. Mindez pozitív hatást gyakorolt a véleményformáló celebekre is. Ám ahogy enyhült a járványhelyzet, világossá vált, hogy semmi nem fog komolyan megváltozni. A víruska így-úgy kezelhető, a válság drága, induljon hát újra minden, ahogyan volt, aki meg beteg, öreg és pechje van, legfeljebb meghal. Illúziók – konyec. Idehaza a kormány egy pillanatig sem alakoskodott, azonnal világossá tette, hogy nem fog jótékonykodni, magába szállni, bármiben is váltani. A felhatalmazási törvény körüli botrány provokálásával pedig gyorsan visszaterelt mindent a politikai iszapmederbe. Mit tehet a média? Lehajtott fejjel követi, ami van. Járvány zárójelben, strukturális kérdések halványra kérdőjelezve, helyette 2022-es választás, kormány-önkormányzat meccs, ki mit mond zsűrizés. Tudományos, szakszerű tájékoztatás, gondolatébresztés helyett politikusi, publicista, celebszakértői „okosbeszéd”. Utóbbi egyik jeles képviselőjében pedig már villant is párat a megszokott véleményformálói nagyság. Török Gábor tévés megszólalásairól lesz szó. De valamit tisztázzunk: a celebszakértő nem szélhámos. A média karolja fel a népszerűségbe tudása, szakmai tekintélye miatt. Aztán van, aki szakterületén marad, mint Dávid Ferenc. És van, aki nemzeti megmondóvá csábul. Ez sem bűn. Belesodródott (egyre szürkülve) a szerepbe Heller Ágnes és egy időben Majtényi László is. Török Gábor még őrzi benne frissességét, ügyesen egyensúlyoz a politológus és a politikai szakértő hangütése között. Ereje is van még hozzá, hiszen legtermékenyebb éveiben jár. Erős karizmával áldotta meg az ég, macisan jóképű, huncut életörömöt áraszt, nem moralizál, amivel el tud fogadtatni bármilyen esendőséget. Játékosan öntelt. Aki látja, hallgatni is akarja, mikor hallgatja, odafigyel rá. Hipnotizáló magabiztossággal felépített, karakteres állításaira. Akik azonban a járványhelyzet bizonytalanságában a mély szakvéleményekbe kapaszkodtak, immunisabbakká váltak az értelmiségi populizmussal szemben. Felfigyelhettek rá, hogy Török Gábor megállapításai részben azért olyan markánsak, mert a politikát hatalomért folytatott sakkjátszmává egyszerűsíti. Ennek igézetében mondhatta el az Egyenes beszédben, hogy a felhatalmazási törvény csupán egy csapda a kormány részéről, amelybe az ellenzék belesétált, kizárva magát a közös válságkezelés kampánybónuszaiból. Nem volt elég fifikás, túl mereven ragaszkodott bizonyos demokratikus elvekhez. Pedig hát egy vírushelyzet is választási meccshelyzet. Így azt sem lehet kizárni, hogy a kormány előrehozott választásokkal próbálja stabilizálni hatalmát a nehéz időkre. Aztán a június 2-i adásban kifejtette, nem kell semmit előre hozni, hiszen a kormány megint leiskolázta az ellenzéket, amelynek a helyzete szinte reménytelen. Hogy miért? A közhelyek kéznél: nem tudni, mit akar, nincs víziója. Nem következetes! Na, erre a műsorvezető, Rónai Egon felkapta a fejét: De hát végig a szociális kérdésekre koncentráltak, rengeteg konkrét javaslatot fogalmaztak meg! Mindegy, folytatja Török, nincs világos narrációjuk, senki se tudja, mit akarnak. Rónai azonban nem engedett szabad utat ennek a szövegnek. Napi beszélgetései alapján is tudta, egyszerűen valótlan az állítás az ellenzék koncepciótlanságáról a járványválság kezelésének időszakában. Így pedig a sakkelemző tézis sem tartható. Figyelmeztető pillanat volt: Mi lenne, ha másként, nem a politika szintjén csinálnánk ezután a politikai szakértést, és többet mozgósítanánk a tudásunkból? De úgy látszik, késő, már túl vagyunk a vírus okozta progresszív józanságon, a változások lehetőségén. A beszélgetést követő napon a média nem arról beszélt, hogy Török Gábor ezúttal kicsit eltévelyedett, hanem a legfontosabb hírek között idézte kijelentéseit.

Bihari Tamás: Gyulu bácsi, a gavallér

Publikálás dátuma
2020.06.20. 09:45

Fotó: Szöllősy Kálmán / Fortepan - Adományozó
„Gyulu bácsi, nagyapám testvére, nagybátyám ezen a kavicsos úton csörtetett át tiszti díszegyenruhában, kardostól, érdemrendestől, hogy elégtételt vegyen az őt és unokahúgait, vagyis a Mamát és Kati nénémet ért sérelemért.”
Tisztelt főnökasszony! A két kisasszony a bátyám lányai, vagyis az unokahúgaim és akkor viszem őket cukrászdába, amikor csak kedvem tartja! – közölte határozott hangon Gyulu bácsi a Márták főnökével, majd fehér glaszékesztyűs baljával tisztelgett, s az oldalán fityegő kardjával, mellén csörrenő érdemrendjeivel katonásan hátra arcot csinált és döngő léptekkel távozott az irodából. A jelenet valamikor ’41-42-ben játszódott le a Józsefváros Palotanegyedként emlegetett részének egyik szerényebb épületében. A betegápoló egyesület központja és nővérszállása szerényen bújt meg a főúri paloták között. A puritán külcsínért némi kárpótlást jelentett a kis kert, amelyen át egy kavicsos úton lehetett eljutni a bejárathoz. Gyulu bácsi, nagyapám testvére, nagybátyám ezen a kavicsos úton csörtetett át tiszti díszegyenruhában, kardostól, érdemrendestől, hogy elégtételt vegyen az őt és unokahúgait, vagyis a Mamát és Kati nénémet ért sérelemért. A konfliktust az okozta, hogy egy alkalommal Gyulu bácsi meghívta unokahúgait cukrászdába, ahogy az egy nagybácsihoz illik. A Mama 22, Kati néném 20 éves volt. Egy szemfüles társnőjük sietett feljelenteni őket a főnöknőnél, hogy a két nővér egy katonatiszttel mutatkozott nyilvános helyen. A retorzió nem is maradt el. Két hét kimenőelvonás, konyhai szolgálat, takarítás. A lányok amúgy sem voltak különösebben szívélyes viszonyban a szerintük vaskalapos vénkisasszonnyal, de ez a büntetés végleg elrontotta a kapcsolatukat. Persze siettek közölni Gyulu bácsival, hogy a kedélyes sütizésnek milyen következményei lettek, Gyulu bácsi ezután öltötte föl tiszti uniformisát és teljes díszben jelent meg a főnöknő irodájában. Látogatásának az lett az eredménye, hogy attól kezdve akkor mentek el Gyulu bácsival cukrászdába, amikor csak akartak. Az is igaz, hogy ezt követően már nem sokáig maradtak az egyesületnél: amint letették a vizsgáikat búcsút intettek és megkezdték önálló életüket. Talán soha nem lettek volna ápoló nővérek, ha nagyapám a sarkára állt volna az új asszonnyal szemben. Nagymamám 28 évesen, gyermekágyi lázban halt meg, öt gyermekkel özvegyen hagyva nagyapámat. Újranősült, s abból a házasságból hat gyerekük született. Nagyapa a kis Heves megyei településen jegyzőként próbálta eltartani az egyre gyarapodó családot. Minden pengőt meg kellett nézni, mire költi. A Mama a négy polgárit jó eredménnyel végezte el. Nagyapa barátjának, a híres Vampeticsnek jelentős birtokai voltak a környéken. Egy alakalommal Vampetics felajánlotta, hogy fizeti a Mama gimnáziumi tanulmányainak költségeit. Nagyapám otthon elmesélte, ám a mostoha felháborodva felelősségre vonta, hogy „inkább a kicsinyeket támogassa, ne a nagy culákat!” A Mama szem- és fültanúja volt a vitának és haláláig fájt neki, hogy nagyapa nem állt ki mellette. A Mama ekkor határozta el, hogy elmegy! Hamarosan csomagolt és meg sem állt Budapestig. Ott pedig jelentkezett a betegápoló egyesületbe. Talán egy évre rá követte a nővérét Kati néném, ő is beköltözött az egyesület kollégiumába Bizonyos értelemben cseberből vederbe kerültek. Az egyesület elnöke egyáltalán nem kedvelte a szuverén egyéniségeket. Márpedig a Mama mindig is kicsit öntörvényű volt, nyitott az újra, nem voltak előítéletei az emberekkel szemben, a kultúrában is szerette a sokféleséget. Nem érdekelte senki származása, bőrszíne, vallása. Érdekelte viszont például az opera, de évtizedekkel később imádta a Beatlest is, amikor a legtöbb kortársa a ’60-as években jejejés jampecoknak, artikulálatlanul ordítozó huligánoknak nevezte a négy gombafejűt. A nővérek útjai a vizsgák után elváltak. Kati néném az egyik pesti, a Mama pedig egy budai kórházba kezdte meg önálló felnőtt életét. Azután a front elérte Magyarországot is! Az ostromot is egymástól távol élték át. Kati néném egy ideig a várbéli Sziklakórházban is dolgozott. Majd visszatért első munkahelyére, és ott érte az ostrom vége. A Mama egy budai kórházban élte át a harcokat. Leckét kapott az emberi jellemből, vagy inkább jellemtelenségből is. Akadtak orvosok, akik néhány nappal korábban még lelkes nyilasnak, németbarátnak mondták magukat, de az oroszok bevonulása után már vizet sem engedtek adni a sebesült német és magyar katonáknak. Szerencsére többségben voltak a tisztességes orvosok és nővérek, akik nem nézték az egyenruhát. Gyulu bácsi a háború viharában eltűnt, és majd’ 20 évig nem hallottak róla. Azután ’63-ban csöngettek a Bajcsy-Zsilinszky úti lakás ajtaján, és a Mama megdöbbenésére Gyulu állt az ajtóban egyszerű civil ruhában. Kondoleálni jött a Papa halálának okán. Életemben akkor láttam először és utoljára. Kilencéves voltam, de évtizedek távolából is fel tudom idézni délceg, egyenes tartását, kopaszra borotvált fejét. Valóban katonás jelenség volt. Modorában megcsillant az egykori gavallér.
Később megkérdeztem a mamát, hogy ki volt ez az idegen. „Gyulu bácsi, a nagypapa testvére, egykori vezérkari százados. Most éjjeliőr egy gyártelepen” – válaszolta.
Szerző

Tegnapi tojás

Publikálás dátuma
2020.06.14. 17:22

Fotó: AFP
A Yesterday talán a legjobb dalom – mondta Paul McCartney, és ezt most azért is érdemes felidézni, mert a felvételt ötvenöt éve, 1965. június 14-én rögzítették. A szerző az Asher család házának felső szintjén zongorán komponálta. (Akkoriban Jane Ashernek, a Peter & Gordon duó Petere húgának udvarolt, sőt el is jegyezte őt.) Hogy ne felejtse el a melódiát, mondjuk így, munkaszöveget dúdolt rá: „Scrambled eggs / oh my baby how I love your legs...” A rántottának természetesen nincs köze a formás lábakhoz és ez esetben az értelemhez se, de prozódiailag ugyanúgy kijön, mint a „Yesterday / all my troubles seemed so far away”. Jó, hogy McCartney megjegyezte saját dallamötletét, mert a szám minden idők legtöbbször feldolgozott slágerévé vált: a Guinness Book szerint több mint háromezer adaptációja van szerte a világon. A BBC 1999-es szavazásán az évszázad popdalává választották; az amerikai könnyűzenei jogdíjhivatal, a BMI 2004-ben közzétett felmérése alapján az előző negyven év legtöbbször játszott száma volt az Egyesült Államokban; 2012-ben, az első Beatles-kislemez, a Love Me Do / P.S. I Love You megjelenésének ötvenedik évfordulóján a mesés négyes második legjobb dalává választották – a Hey Jude mögött és a Let It Be előtt – az Egyesült Királyságban; míg a Rolling Stone magazin a negyedik helyre tette „liverpooli” rangsorában az A Day in the Life, az I Want to Hold Your Hand és a Strawberry Fields Forever mögé. A producer George Martin annak idején azon tűnődött: „Valójában ez nem is Beatles-produkció, hiszen a fiúk közül csak Paul játszik és énekel rajta.” Meg is kérdezte Brian Epsteint: „Legyen McCartney-korong?” A menedzser azt válaszolta: „Nem, még képletesen sem oszlatjuk fel a kvartettet. Ez a Beatles!”  Négyes azért volt. Vonósnégyes. Amikor ennek alkalmazását Martin felvetette, McCartney hevesen reagált: „Ó, ne, mi rockzenekar vagyunk, nem pedig a Mantovani!” De lassanként megemésztette a javaslatot. Így működött közre első hegedűn Anthony Gilbert, aki Seiber Mátyástól, a harminc éves korától Londonban élő zeneszerzőtől tanult; másodhegedűn Sidney Sax, a Nemzeti Filharmonikusok alapítója; csellón Francisco Gabarro és brácsán Kenneth Essex. A felvétel ragyogóan sikerült, de hangversenyen nem lehetett reprodukálni, McCartney még a Beatles 55 ezres tömeget megmozgató koncertjén is egyedül játszotta a New York-i Shea stadionban 1965. augusztus 15-én. A bulin a Fab Four két hatvanötös brit listavezetője hangzott fel: a Ticket to Ride és a Help. A csapat az évi amerikai Number One-jai közül ugyancsak kettő szólt: az I Feel Fine és a Yesterday. (De már akkoriban is vertük a hanyatló Nyugatot: Louis Armstrong 80 ezer néző-hallgató előtt énekelt és trombitált a Népstadionban 1965. június 9-én.) Ha a feldolgozók mindegyikét felsorolnánk, akkor külön számot kellene kiadni. (Amúgy az illene a külön számhoz.) Néhány közülük: Count Basie, Shirley Bassey, Michael Bolton, a Boyz II Men, a Brothers Four, Ray Charles, Perry Como, Sammy Davis Jr., Neil Diamond, Bob Dylan, David Essex, José Feliciano, Marvin Gaye, Tom Jones, James Last, Brenda Lee, a New Seekers, Oscar Peterson, Elvis Presley, Frank Sinatra, a Supremes, Sarah Vaughan, a Wet Wet Wet, továbbá Placido Domingo és a Berlini Filharmonikusok. Az utóbbi kettő a szerzemény klasszikus jellegét bizonyítja, az átformálók sokfélesége pedig azt, hogy a Beatles a Yesterday-jel érte el először azt, hogy széles körben meghódította a könnyűzene felnőtt közönségét is. Ám akárhány adaptáció készült akármilyen nagyokkal, egy sem volt olyan, mint az eredeti. A több mint félévszázados felvétel napján itthon a következő táncdalok csendültek fel este 9 óra 25 perctől a Petőfin: Tigris Tviszt (Négy Barát együttes), Túl sokat ígérsz (Mikes Éva), Dobszerelem (Kovács Erzsi) és a kiváltképp jellemzőnek mondható Sors, mit vétettem (Vámosi János). Szólt azért a gitár is Duane Eddytől, a Spotnickstól, a Venturestől. Mintha ma lenne... Vagy legföljebb tegnap.
Szerző