Előfizetés

„Báltalanították a világot”

Balogh Ernő írása a Népszavának
Publikálás dátuma
2020.06.20. 12:30

Fotó: Népszava
Krusovszky Dénes új verseskötetének alkotásai környezetünk lehangoló, mindenféle szép álmot megfojtó prózaiságának megannyi változatát vonultatják föl.
 „Ősz van, de nincs ősz”. „zokogva kaparja arcáról / a csillámport, ami nincs is ott”. „Visszaszóltál még, ha megyek, / zárjam be az ablakot, / de hiszen itt nincs is ablak”. Állítás-tagadás: Krusovszky Dénes Áttetsző viszonyok című kötetbeli versek egyik szembeszökően gyakori alakzata. Tézis-antitézis: az ellentételezés feszültséget teremt, a lírai én látszólag korrigálja önmagát, de ezzel egyszersmind bizonytalanná teszi a műbeli szituációt. Elemi közlések is megkérdőjeleződnek, s a paradoxonok révén fölsejlő költői világ meglehetősen kiszámíthatatlannak tűnik. S igencsak banálisnak. A Számozott mondatok című költői prózának száz kijelentése például – néhány meghökkentő metaforát, szürrealista jellegű fordulatot leszámítva – leginkább a konvencionális köznapi fecsegések olcsó semmitmondását idézi. A helyzetek, melyekben többségük funkcionális lehet, nélkülöznek bármiféle kivételességet, jelentékenységet: „A válás után is megtartottam a férjem nevét.” „Egy morzsaporszívót kaptam tőle, azt hittem, elsírom magam.” A kötet alkotásai egyébként is környezetünk lehangoló, mindenféle szép álmot megfojtó prózaiságának megannyi változatát vonultatják föl. A Miféle tenger versbéli kiskamasz hőse például a lekoszlott játszóteret övező bokrok alatt elpusztult sirály tetemére bukkan. A madár a tengert – a végtelen, fenséges tereket – asszociálja az ifjúi lélekben, némiképp a szabadság üzenetét közvetíti. A felnőttek azonban rövid úton kiábrándítják: életében a sirály a közeli szeméttelep lakója lehetett. Nincs tehát emelkedettség, nincs fennkölt szárnyalás: a valóság sivár, sőt kifejezetten visszataszító. A Visszatérés szarkasztikusan eleveníti meg Odüsszeusz alakjának devalválódását: a „Görögbe” járó turistákat mélyen nem érdekli Homérosz hőse, a régi sztori szánalmasan nevetségessé válik a kulturálatlanság közegében. „…csodálatos álom volt a civilizáció” – olvashatjuk az egyik műben a rezignált következtetést. A Kolmanskop a namíbiai sivatag szellemvárosát választja metaforáinak alapjául, a frivol, szinte vicces asszociációsor erre épül: „a sivatag a pokol, a pokol a másik / ember, a másik ember tehát a sivatag, / de maradjunk inkább abban, / hogy a sivatag sivatag, a másik ember / másik ember, a pokol pedig nem létezik”. A mű visszavonja, érvényteleníti Sartre híres szentenciáját („a pokol a másik ember”), a benne rejlő drámaiságot: egy kisszerű világban ugyanis nincs helyük a szenvedélyeknek, a végletességükben is nagyszabású gesztusoknak, még negatív formájukban sincs. A sivatag homokja pedig, mint Kolmanskopban, lassan mindent betemet. A valódi nagyság, a méltó formátum hiányának élményére adott lehetséges költői válaszként szaporodhatnak meg az alkalmi szójátékok, a tréfás rögtönzések (a „mennyországgal riogattak” vagy: „A halottakról akkor inkább semmit”), a paradoxonokra épülő szerkezetek. A kötet alkotásainak képi világa olykor szinte verisztikusan utal napjaink rekvizitumaira: a visszataszító szemétté váló műanyag szatyor például – emblematikus tárgyként – több műben is ott éktelenkedik. A Ha ilyen lesz a vége sötét képeit az ökológiai-klimatikus katasztrófa előérzete ihleti. A témák tartományából pedig nem hiányoznak a hírfolyamokban unásig emlegetett egyéb aktuális ügyek sem: a kötet élére – azaz hangsúlyos helyre – szerkesztett mű stilizáltan Noé történetét eleveníti föl, s ekként bármiféle menekültkrízis emlékeit is asszociálja. A „sötét bárka aljában” kuporgók hosszas, az extenzitás igényét sejtető felsorolása azt sugallja, hogy – végeredményben – mindannyian egy csónakban evezünk, akár elveszünk útközben, akár partot érünk, a sorsunk közös. „Mintha reggel lenne, / és a fény kegyetlen / türelemmel feszítené / ránk a redőny réseit. / De hát reggel van, / és bevág a nap. / Akkor elnézést kérek.” Ebben a játékos szerkezetben a hasonlítóról („mintha…) azonnal kiderül, nem ad semmilyen többletinformációt a műbeli szituációhoz. A fény nem világíthatna meg semmi homályban lévőt, hiszen eleve vakító világosság uralja a fölsejlő teret. Nem véletlen, hogy ennek a versnek Vers lett a címe. A lírai én itt – úgy tűnik – szkeptikus költészete kifejező-értelmező lehetőségeit illetően. A bocsánatkérés pedig végül is jogos: a mű nyitánya olyan várakozást kelt, melyet aztán nem képes teljesíteni. Az ilyen és ehhez hasonló szofisztikált „trükkök” jelzik, hogy a szerző időről időre tudatosan végig gondolja, miben is rejlik ma a költészet értelme, küldetése. Nem csodálkozhatunk azon, hogy lehetséges válaszaiban nem sok optimizmus fedezhető fel.    Infó: Krusovszky Dénes: Áttetsző viszonyok  Magvető, 2020       

Mi az interjú?

A napokban kavarta fel az állóvizet Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának Facebook-posztja, amelyben két kérdés-választ osztott meg abból a beszélgetésből, amelyet Krusovszky Dénes, a Magyar Narancs számára készített vele, majd a teljes e-mail interjút közzétette privát oldalán a következőkkel: „A bevett magyar újságírói gyakorlat szerint ilyenkor »visszamutatásra« elküldik az interjúalanyra vonatkozó részeket, ám Krusovszky ezt nem tette meg. A hetilap később közzétette, munkatársuk nem interjút készített a főigazgatóval:  A szerző megosztotta levelét, amelyben kérdéseket tett fel a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) bővítési névsorral kapcsolatban. Mint írta, egy tényfeltáró cikkhez kért információt a főigazgatótól, ahogy másoktól is. Visszaküldeni azért sem tudta az anyagot, mert a cikk még el sem készült, a következő heti lapszámban tervezték közölni. NÉPSZAVA

Napi hat percnél több jár – A gyermekjogokról szól a noÁr legújabb dala

Csepregi Evelyn
Publikálás dátuma
2020.06.20. 11:00

Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava
A gyermekek jogaira és az odafigyelés fontosságára hívja fel a figyelmet a Molnár Áron által alapított zenei formáció, a noÁr legújabb, társadalmi érzékenyítést célzó projektje.
Hidegrázós. Ha egy szóval kellene összegezni a noÁr legújabb dalát, ezt mondanám. A 116-111 című szám – amelynek címében a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány lelkisegély-vonalának hívószáma rejlik – azzal a tisztelettel és szeretettel fordul a gyerekek felé, amelyet a mindennapokban sokan, sokszor elfelejtünk. A videó a családon belüli erőszak, és a gyermekjogok legalapvetőbb kérdéseit szegezi a nézőnek: a mindenkinek kijáró figyelem felől közelít. Nem mindennapi audiovizuális projekt, amelynek minden eleme a helyén van: a finom hangzásvilág, a mesés, de valósághű grafika, a tűpontos szöveg. „»Dolgozom.«, »Nem érek rá.« Velem beszélgetni ki fog? Nem a telefon az anyukám, nem az apukám a Tablet. Nem ünnepnap a Meki, ciki, hogy Andriséknál az lett. Egy nap hat percet dumálunk, nektek ez elég? Mondjuk jobb, mint Annának, aki otthon a cigitől megég. 6 perc/nap, Drága szüleim, ugye durva szám? Itt vagyok. És ti? Ugye figyeltek rám?.” – hallhatjuk a gyerekeket és felnőtteket is megszólító számban, amely után nehéz szavakat találni. A YouTube-on is elérhető videó premierje csütörtök este volt az Átriumban, ahol mintha üres színházteremben ültünk volna a vetítés alatt, a közönség néma csendben figyelt. Molnár Áron színész, zenész, aktivista a noÁr alapítója, beavatta a jelenlévőket saját történetébe, amely többek közt a projektre is inspirálta: technikatanára gyakran megütötte a gyerekeket, mire szülei azt tanácsolták, ha a tanár rá is kezet emelne, mondja azt, őt nem lehet megütni. A fiatal fiú így is tett, amikor rá került a sor, felkiáltott: „engem nem lehet megütni”. A tanár nem bántotta. A kiállás aztán az egész osztályban elterjedt. Az alkotók szándéka szerint a klip mindazoknak nyújthat támaszt, akiknek nem tanácsolják ezt a szüleik, vagy otthon érik őket nehézségek: felhívja rá a figyelmet, senki nincs egyedül, mindig lehet segítséget kérni.
Az est során Molnár Áron a képi világért felelős Remarker csapat vezetőjével, Máthé Katával, Varga Aidával, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány és R. Csekeő Borbálával, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány képviselőjével beszélgetett (visszanézhető a Facebook-on). A színész ekkor felidézte a néhány hónappal ezelőtti esetet is, amelyben a Vígszínház több korábbi és jelenlegi tagja verbális és fizikai abúzusról számolt be az igazgató részéről. Ha egy csapat felnőtt szavainak igazságtartalmát is megkérdőjelezik, mi a helyzet egy gyerek esetében? – vetődött fel. Varga Aida kiemelte, valóban gyakran megjelenik a kétely, mi van, ha valaki a figyelemért hazudik: „ha egy gyerek úgy szeretne figyelmet kapni, hogy azt kell mondania, őt bántják, ott hatalmas probléma van. Hinni kell annak, aki ilyet el mer mondani, mert nem annyira menő, ha bántanak.” Ma Magyarországon zéró tolerancia van érvényben a gyermekbántalmazás terén, ami azt jelenti – a közgondolkodásban lévő tévedéssel szemben –, egy pofon sem fér bele. Ám ennek ellenére az esetek jelentős része a küszöb alatt marad, százból tíz derül ki, és egy alkalommal indul eljárás. A két szervezet számos platformon próbálja elérni a fiatalokat: oktatási, kortárs környezetben egyaránt. A Kék Vonal ingyenesen, anonim hívható telefonszáma, chatszobája, valamint a Hintalovon Yelon programja ugyanakkor bárkinek elérhető, edukációs kérdésekkel és krízishelyzetben szintén fordulhatunk hozzájuk. És nélkülözhetetlen tudatosítani, mindannyian tehetünk valamit: figyeljünk egymásra. Napi hat percnél többet. Infó: noÁr 116-111, a klipet a Remarker csapata készítette.

Közügyek középpontban

Molnár Áron közéleti aktivistaként noÁr néven indított mozgalmat 2017 végén, azzal a meggyőződéssel, hogy a tettek, az oktatás, a zene és a költészet erejével szabadabb, nyitottabb, emberségesebb társadalmat lehet alakítani. A zenei formáció társadalmi közügyekre reflektál rap számok formájában, beszél többek közt a migrációról, a rasszizmusról, a hajléktalan emberek helyzetéről, az oktatásról, a hétköznapi hősökről, a kultúra függetlenségéről, és az összefogás erejéről. Tanulni akarunk! című klipjüket másfélmillióan látták a YouTube-on. Terveik között szerepel a klíma- és ökológiai katasztrófa, az otthonápolás, és az identitás témáinak körbejárása. Jelenleg is aktív projektjeiket a noÁr Facebook és Instagram oldalán lehet követni, munkájukat támogatni. 

"Kocsikat nem fogok borogatni" - interjú Bagossy Lászlóval, az SZFE színházi intézetének vezetőjével

Balogh Gyula
Publikálás dátuma
2020.06.20. 07:40

Fotó: Béres Márton / Népszava
Ahogyan kastélyt, jachtot vagy drága kocsikat tart az ember, nemzeti uralkodó osztályunk számára mintha státusz szimbólummá kezdene lenni, hogy saját egyetemet is birtokoljon - véli Bagossy László, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Színházművészeti Intézetének vezetője, akit az intézmény tervezett átalakításáról kérdeztünk.
Az utóbbi hetekben intenzív sajtókampány, illetve tiltakozás indult el a Színház-és Filmművészeti Egyetem alapítványi átalakítása miatt, amelyről rövidesen szavaz a Parlament. Nem eszméltek túl későn?  Váratlanul ért bennünket a fordulat, hogy az átalakítás céldátuma szeptember elsejére módosult. Kérdéseinkre nem jött értékelhető válasz. Nehéz vitába szállni valamivel, amiről semmit nem tudunk. Külső és belső kommunikációnkat ezért egybenyitottuk, dokumentáljuk és átláthatóvá tesszük mindazt, ami most körülöttünk zajlik. Bizonyos fenyegető jeleket azért határozottan lehetett már korábban is észlelni, gondoljunk csak a Gothár-ügy kormánypárti kezelésére, a szenátus által megválasztott rektorjelölt, Upor László nem kinevezésére, illetve azokra a megjegyzésekre, amelyek szerint a színművészeti balliberális bázis, ideológiai központ.  Határozottan kikértük magunknak ezeket a vádakat, de a magyar média-környezet ma olyan, hogy ipari méretekben gyártják és terítik benne a hazugságokat, míg a cáfolatok célba juttatása kézműves eszközökkel, sokszor észrevehetetlenül történik. Azóta megindítottuk a szükséges jogi eljárásokat is, elégtételt kívánunk venni a rágalmazókon. Az már korábban is jól érezhető volt, hogy a fenntartó erősebb kontrollra törekszik az egyetemet illetően.  A törvényi keretek nem voltak alkalmasak az erősebb kontrollra. Most minden jel szerint alkalmasak lesznek. Abban nincs némi igazság, hogy az egyetem tanárai, illetve vezetői egy szűkebb körből kerültek ki?  Kis egyetem vagyunk, a kör nem tud nagyon tág lenni. Ahhoz, hogy valaki osztályt vezethessen nálunk, Budapesten kell élnie, mert a feladat nem oldható meg távolról, pedig vidéken is akadnak kiváló szakemberek. Másfelől a jó egyetemek önmagukat is újra termelik azáltal, hogy a kiemelkedő hallgatóikat tanárként próbálják megtartani. A legjobb budapesti színházi műhelyek beágyazottsága az egyetemen törvényszerű és kívánatos, a Katona József Színház dominanciája pedig tagadhatatlan. Én ennek a dominanciának a letörését szívesen támogatnám, de ahhoz hasonlóan magas színvonalú alternatívákat kellene találni. Ez nem olyan egyszerű feladat. Igyekszünk becsatornázni mindent, ami fontosnak és tehetségesnek látszik a szakmánkban, nem csak a professzionális, hanem a független szférából is. Nagyon hosszú a listája azoknak a tanároknak, akik az utóbbi években megfordultak nálunk, Pintér Bélától Vidnyánszky Attiláig. A színművészeti mellett Kaposváron is képeznek színészeket. De a két tanári gárda teljesen eltér. Utóbbiban például több a jobb oldalhoz köthető Magyar Teátrumi Társaság közelében lévő személyiség indíthatott osztályt. Tehát, mintha nem lenne átjárás a két kör között. Jó kapcsolatokat ápolunk a Kaposvári Egyetemmel. Tanárainkat nem politikai alapon válogatjuk, kinevezésük nem hatalmi szóval, hanem egyeztetések nyomán történik, oktatói konszenzussal, a szenátus jóváhagyásával. Azért az gondolom nem véletlen, hogy például Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, a Nemzeti Színház főigazgatója nem önöknél az egyik vezetője az egyetemnek, hanem Kaposváron.  Vidnyánszky Attilát a tehetsége, és a szakmai rátermettsége is predesztinálhatták volna rá, hogy bejárja az egyetemünkön azokat az utakat, amiket mi, akik itt tanítunk, mindannyian bejártunk. Ő nem ezeket az utakat választotta. Mohácsi János rendező, aki több száz színházi kollégájával együtt aláírta az átalakítás miatt született petíciót, úgy fogalmazott, hogy az eddig autonóm Színművészetit elérte a térfoglalás szándéka.  Azért is érdekes ez a térfoglalás, mert alig maradtak terek, amiket el lehetne még foglalni. Az elmúlt években a kormányzó párt olyan politikai és gazdasági erőfölényre tett szert ebben az országban, hogy a magyar értelmiség nem is érez már lelkiismeretfurdalást, amikor hallgat. Vis major helyzetnek tekinti, amikor elfojtja az ellenszegülés erkölcsi parancsát, hiszen ezzel az erővel szemben, úgy tűnik, lehetetlen bármit is kezdeni. Mi értelme lenne szembe rohanni egy cunamival? Ez a cunami könnyedén elsodorta a CEU-t, darabokra szaggatta az Akadémiát, rendszeresen feltörli a padlót Karácsony Gergellyel, Budapest választott főpolgármesterével, és így tovább… És mi az SZFE? Az ország legkisebb egyeteme. Porszem. A bibliai Dávid a parittyájával hozzánk képest egy drabális kalapácsvető. Tényleg, mi értelme van megpróbálni leüvölteni az égről a Holdat? Önök, a hallgatókat is beleértve, akik tüntetni is fognak, mégis elkezdtek üvöltözni.  Kérdezni kezdtünk, és vitázni. Öntudatos egyetemi polgárokként próbálunk viselkedni. Ez ma szokatlan, de még nem üvöltés, csak annak tűnik, mert túl nagy a csönd. Közöttünk is vannak persze opportunistább és radikálisabb alkatok, mint minden olyan közösségben, amely nagy nyomásnak van kitéve. Ön melyik kategóriába sorolja magát?  Kocsikat valószínűleg nem fogok borogatni. És ha valaki most ilyesmire készülne, arra biztatnám, hogy olvassa el a Kohlhaas Mihályt, igyekezzen megtenni minden lehetséges demokratikus gesztust, már csak a saját lelkiismeretének megnyugtatása érdekében is, és mert a polgári engedetlenséghez is ez a belépőkártya. A kormányzat azt kérte, hogy javasoljunk az alapítványba kurátorokat. Mi komolyan vettük ezt a (valószínűleg nem komolynak szánt) feladatot. A magunk készítette, kifinomult szempontrendszer alapján, széles körű egyetemi egyeztetést követően olyan szakember-listát küldtünk a fenntartónak, amelyen csupa nagyszerű személy neve szerepel. Semmilyen politikai ravaszkodásra nem óhajtottunk kísérletet tenni. Igen, ismert a lista, de a többségük inkább a liberális oldalhoz köthető.  Ha a liberális azt jelenti, hogy nincs köze a kormányzó párthoz, akkor valóban. És ez fontos szempontnak tűnik, hiszen a kormányzat az eddig megalakult kuratóriumokba gyakorlatilag önmagát delegálta, pártpolitikusokkal, polgármesterekkel, regnáló miniszterekkel. Így legalább a minket ért vádak, miszerint politizálunk és ideológiát oktatunk az egyetemen, teljesen súlytalanná váltak. Ahogyan kastélyt, jachtot vagy drága kocsikat tart az ember, nemzeti uralkodó osztályunk számára mintha státusz szimbólummá kezdene lenni, hogy saját egyetemet is birtokoljon. A listán szereplő Udvaros Dorottyával, aki a Nemzeti Színház tagja, is egyeztettek ez ügyben?  Természetesen. Rá vajon melyik címke illene? Ki és hogyan utasíthatja el ezeket a címkéket?  A mi szakmánkban ezek már letörölhetetlen stigmák. És mióta Karácsony Gergely szárnyai alá vett néhány budapesti színházat, a többiről pedig lemondott a kormányzat javára, a címkék úgyszólván hivatalos rangra emelkedtek. Anyagi értelemben milyen változást hozhat az egyetem életében az átalakítás?  Csak szóbeli ígéretek vannak, a törvényben a finanszírozásunkkal kapcsolatban semmilyen konkrétum nem szerepel. A privatizálók, gondolom, mindenképpen jól járnak. Mivel az épületeink katasztrofális állapotban vannak, elkerülhetetlen lesz egy új campus építése. Ha ez jó üzlet lesz annak, aki építi, akkor az egyetem is jól jár, mert végre élhető terekbe költözhet. Enélkül nem hiszem, hogy gazdaságos lehet az üzemeltetése. Feltehetően az új campusban is csak akkor, ha megtriplázza hallgatói létszámát, feladja az oktatás elit-jellegét, és enged az oktatói és hallgatói színvonal romlásának. Ha nagyon nem megy a bolt, a kormányzat az adófizetők pénzéből még mindig visszaállamosíthatja az egyetemet, mint a Mátrai Erőművet. A tiltakozásnak, amely jól érezhetően egyre szélesebb, és jó esetben túl mutat a Színművészeti problémáján, lehet ön szerint bármilyen hatása?  A közelmúlt eseményei azt mutatják, hogy azon a sávon, amelyik a kormánnyal szemben halad, a mi egyetemünknél sokkal nagyobb és jóval befolyásosabb hullák hevernek. Egyelőre sem a kormány, sem pedig mi nem szorítottuk magunkat olyan sarokba, amiből lehetetlen volna kijönni, így a további tárgyalások és egy elfogadható eredmény elvi lehetősége nincs kizárva. Az igazság pillanatai hamar el fognak jönni. A törvényről való szavazás, a kuratórium tagjainak megnevezése, és a működéssel kapcsolatos okiratok és szabályzatok megalkotása heteken belül egyértelművé teszik majd a helyzetet. Gondolt arra, hogy meddig vállalja ezt a mostani küzdelmet?  Intézetvezető vagyok, és van egy színházrendező osztályom. Sok minden múlik a következő hetek fejleményein. A vezetőket könnyű lesz eltávolítani és pótolni, az osztályfőnököket már sokkal bajosabb elszakítani az osztályaiktól. Nem hiszem, hogy az új fenntartóknak érdekükben állhat az egyetem bedöntése. Ám a hallgatók reakciói és lépései kiszámíthatatlanok. Az ő kezükben van a legnagyobb erő. Őket ugyanis lehetetlen hirtelen lecserélni. Az egyetemnek őket kell szolgálnia, ha másért nem, a befektetett pénzükért, meg az állami kreditjeikért. Nem szívességet teszünk nekik azzal, hogy tanítjuk őket, hanem szolgáltatunk. A hallgatókon fog múlni, hogy az egyetem polgársága milyen ellenállást tud tanúsítani, amennyiben szakmaiatlan és színvonaltalan beavatkozásokkal szembesül.  

Névjegy

Bagossy László 1991-ben Pécsett irodalom-művészettudomány szakon, illetve 1995-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakán Székely Gábor osztályában szerzett diplomát. 1995-2013 között szabadfoglalkozású rendezőként dolgozott Szolnokon, Nyíregyházán, Kecskeméten, Tatabányán, Egerben, Pécsen, Szegeden, Budapesten, Stuttgartban és Vilniusban. 2011-től tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen színész és rendező növendékeket. 2013 augusztusától 2018 szeptemberéig az Örkény Színház társulatának tagja volt. 2018-tól a Színház- és Filmművészeti Egyetem Színházművészeti Intézetének vezetője, megbízatása 2021-ig szól.