A Lánchíd az új Pesti út

Ha a Fidesz rátalál egy olyan témára, amelyet támadni lehet, úgy viselkedik, mint a kutya a csonttal: addig rágja, amíg fel nem falja teljesen. Hogy a párt központjában ki dönt arról, mit kell napirenden tartani, az elsősorban a kiválasztott személytől függ. Karácsony Gergely immár másfél éve a kiválasztottak közé tartozik, sőt – nyugodtan kijelenthetjük – első számú célponttá  emelték. Először akkor, amikor Tarlós István kihívójává vált – „alkalmatlan”, zengett a kórus –, majd főpolgármesterként. 
Nem hinném, hogy minden egyes akció felfut Orbán Viktorig, valószínűleg általános az utasítás és az engedély: Karácsonyt minden módon és minden lehetséges eszközzel támadni kell. Aztán, ha rábukkannak egy posszibilis központi témára, akkor arra kell koncentrálni, a legválogatottabb eszközökkel. Pontosabban: válogatás nélküli eszközökkel. Így vált céltáblává a Pesti úti idős otthon: a koronavírus járvány kormányzat által kinevezett elterjesztőjévé, Karácsony felelőtlensége miatt, persze. Naponta olvashattuk és láthattuk, hallhattuk a kormánypárti médiában (az összfelület 90 százaléka; vivát médiaegyensúly), hány és hány idős ember halálát okozta Budapest első embere, és tette a fővárost a világ legfertőzöttebb városává. És tették ezt annak ellenére, hogy elég egyértelművé vált: a kialakult helyzetért sokkal inkább felelős a kormány, vagy nevezzük Operatív Törzsnek, amely nem tesztelt betegeket engedett vissza a kórházakból az otthonba. 
De mert semmi nem tart örökké, így talán – szerencsére – a járvány sem, a Pesti út sem tartható fenn a végtelenségig a kormányzati kommunikáció vezértémájaként. Muszáj volt helyette találni valami mást, ami képes helyettesíteni; így lépett elő az első helyre a Lánchíd, alvállalkozásként pedig a kerékpár sávok. E kettő „szerencsés” kombinációja lett a Karácsonyt Szálasi Ferencként ábrázoló montázs a fővárosi Fidesz közösségi oldalán, amelyet ugyan pár óra múlva eltávolítottak onnan, de a párt központja megvédte az alkotást és az alkotót. 
E közlemény megjelenése előtt még gondolhattuk, hogy ez azért már a kormánypárt berkeiben is kiveri a biztosítékot, ám ott, ahol szabad kilövési engedély van, nehéz fellépni a garázdálkodókkal szemben. Ahol vágják a fát, ugye, hullik a forgács, szóval az ilyesminek bele kell férnie. A cél a fontos: az ellenzéki főpolgármestert lehetetlen helyzetbe kell hozni. És most ennek eszköze a Lánchíd. A küzdelembe bevonták az elődöt is; szegény Tarlósnak már a választási kampány sem tetszett, tudtuk meg tőle utólag, nem az ő személyiségére szabták, most mégis itt van újra. Itt van újra nyilatkozóként és itt van újra egyetlen autentikus főpolgármesterként, aki egyedül is megoldotta volna a Pesti úti helyzetet, és akinél már egy év múlva állna a megújult Lánchíd. 
Sajnálom Tarlóst: olyan helyzetbe hozták, hogy még ezt a Szálasi-féle borzalmat sem meri egyértelműen elítélni. Pedig azt gondolom, megtenné. Tarlós István magánemberként. De miniszterelnöki tanácsadóként? Az már egy másik erkölcsi kategória.
Szerző
Németh Péter

Benedek márványtáblái

A magyar vízilabdás közeg a világ legkegyetlenebb helye: az Európa-bajnokoknak még a nevét sem hajlandók felvésni a margitszigeti Hajós Alfréd Sportuszoda márványtáblájára, mert ott csak az olimpiai- és világbajnokokat tartják számon. Ahogy egyszer Faragó Tamás, a megkérdőjelezhetetlen sportági nagyság mondta, minek tennénk ilyet, hiszen ha elgurítasz egy labdát az öltözőben, akkor minimum egy Európa-bajnok passzolja vissza.
Benedek Tibor neve ebben a közegben játékosként négyszer fért fel a márványtáblára: háromszor olimpiai, egyszer világbajnoki címe okán. És egyszer nyert szövetségi kapitányként is egy vb-t a válogatottal. De társaitól eltérően nemcsak a vízben, hanem a parton is falkavezére tudott lenni az aranyakban fürdő sportágnak. A közönség, de tán az ország is érezte ezt az egészen kivételes képességet, amit jelez, hogy imádott uszodája előtt egy hétköznap este, miután lement a nap, ezrek gyújtottak érte gyertyát. 
Ez a gyászon messze túlmutató üzenetet hordoz: azt üzeni, hogy a közönség, az ország kiéhezett egy olyan emberre, aki végre képes egységbe kovácsolni ezt a ketté- vagy még többfelé szakadt hazát; akivel lehet azonosulni, és akinek a szavai és tettei nem válnak el egymástól. Aki mögé bárki jó szívvel oda tud állni. 
És itt már rég nem a sportsikerekről, győzelmekről vagy vereségekről van szó. Sokkal inkább arról, hogy milyen elképesztő igény van egy olyan hiteles hősre, aki nem magamutogató harsánysággal, kivagyi és fennhéjázó manipulációval, hanem csendes szakértelemmel, és hihetetlen odaadással teszi a dolgát. Aki nem azt erősíti a nemzetben, ami megosztja, hanem azt, ami egyesíti. És ez akkora tett, amit száz márványtáblára sem lehet elégszer felírni.
Szerző
Vincze Attila

A kaméleon gerince

Egyetértünk a miniszterelnökkel: van egy a nemzeti kormányok meggyengítésére, felszámolására, birodalmi rendbe gyömöszölésére irányuló nemzetközi politika, amit most már gyakran nem is csak államok, hanem államok feletti globális nemzetközi szervezetek, illetve az azt fenntartó, abból élő, magukat nemzetek fölött állónak érző üzletemberek, pénzemberek működtetnek, hazánkat pedig a nemzeti szuverenitást első helyre helyező kormányunk miatt támadják. E kútmérgezők a belső ügynökökkel együtt a magyar emberektől minél több jogot szeretnének átszállítani Brüsszelbe a liberális imperializmus nevében, akik Soros által fizetve át akarják alakítani az országot, meg akarják dönteni a kormányt. A kormányfő pedig nem tesz mást, mint okos rugalmassággal alkalmazkodik a helyzethez – bár erről sokaknak a kaméleon jut eszükbe. Mert itt van például az a hitel, amit a birodalom vesz fel a pandémia gazdasági kárainak helyreállítására, és amihez a kormányfő meglehetősen rugalmasan viszonyul. Ez a summa volt már Soros 2.0-s terve, amely az előbbiek értelmében generációkra adósrabszolgaságba taszítaná a nemzetet, és bepárásítaná a fényes jövőt. Aztán a pénz szaga mégiscsak enyhítette a kormányfő elvi undorát. Gulyás Gergely a kormányinfón azt mondta lapunknak: „ha a Magyarországra jutó uniós hitelrészt lehívja a kormány, akkor azt csak arra használja majd, hogy más meglévő, kevésbé előnyös feltételekkel törlesztett hiteleket váltsanak ki belőle”. Az EU által felvett és a közösség által garantált hitel persze olcsóbb, mint ha egyetlen ország venné fel. Eszerint a kormány elvesztette a szaglását, a legócskább és legamorálisabb, „sorosista”, „zsidó spekuláns” módszerekkel él, hogy Európában példa nélkülien erős gazdaságát – és saját hatalmát – tovább izmosítsa. Hogy az uniós hitelnek az országot kellene szolgálnia? Az EU kapcsolt: a hitelt nem lehet más hitel törlesztésére felhasználni. A kaméleon pénztárcája talán nem dagad tovább. Az erkölcse? Hol van az már?
Szerző
Friss Róbert