ügyvéd;nyomozás;Mészáros Lőrinc;Széchenyi Bank;

2020-06-20 16:05:14

Nyomozók hallgatták ki Mészáros Lőrinc bizalmas emberét

Vörös Józsefet a Széchenyi Bank több milliárdos károkozásával kapcsolatban kérdezhették.

Nyomozó ügyészek hallgatták ki Vörös József ügyvédet, Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos bizalmasát a Széchenyi Bank hatmilliárd forintos károkozása miatt indult büntetőügyben – értesült a 24.hu.

A bankkal kapcsolatban különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt folyik nyomozás, ennek részeként kedden húsz helyszínen csaptak le a hatóságok. Tizenkilenc embert hallgattak ki, közülük kilencet őrizetbe vettek. A bank egykori tulajdonosát, Töröcskei Istvánt és feleségét csütörtökön letartóztatták, öten bűnügyi felügyeletbe kerültek. A kilencedik őrizetbe vett szabadon távozhatott a bíróságról.

A legmagasabb körökben mozgó ügyvédet a lap pénteken érte utol; Vörös csak annyit mondott, ellene nincs kényszerintézkedés, ám a részletekről nem kívánt nyilatkozni, és bontotta a vonalat.

A portál szerint Vörös minden bizonnyal azért került az ügyészek látókörébe, mert 2013 júniusától 2014 novemberéig tagja volt a Széchenyi Bank igazgatóságának.

Az ügyészség szerint a bankot működtető bűnszervezet hiteleket helyezett ki olyan esetekben is, ha a hitelt igénylő gazdasági társaság kölcsönhöz nem juthatott volna. A hitelezett cégek a kölcsönt nem fizették vissza, azokból a pénzintézet közvetett tulajdonosának cége gazdagodott, miután a társaságok a felvett összeg döntő hányadát rövid időn belül, különböző cégek közbeiktatásával, előre meghatározott módon továbbutalták, ezzel fedezve például a bank tőkeemelését. Hogy ebben milyen szerep juthatott az ügyészség szerint Vörös Józsefnek, azt egyelőre nem tudni.

A legfelsőbb körökig jutott el

A 24.hu összegzése szerint Vörös Mészáros Lőrinc bizalmasa, előtte Simicska Lajosé volt, de kapcsolatrendszere Orbán Viktorig is elvezethető, hiszen

A köztudatba akkor robbant be, amikor 2016-ban elismerte, hogy Mészáros Lőrinc megbízásából licitált egy árverésen felkínált termőföldre. Hogy kapcsolatuk a felcsúti milliárdossal mennyire közeli, azt az is jelzi, hogy 2018 októberében Vörös József is ott volt Londonban a Chelsea–MOL Vidi Európa Liga-csoportmérkőzésen, ahova egy 17 milliárd forintot érő magánrepülőgép szállította el a VIP-résztvevőket, köztük Mészárost és megannyi bizalmasát.

2018 vége felé vállalatok sora került a nevére: rendre azokban a volt Simicska-cégekben bukkant fel, amelyek előbb Simicska Lajos üzlettársához, Nyerges Zsolthoz kerültek, majd Vörös érintésével Mészáros Lőrincnél landoltak.

A teljes cikket ide kattintva tudják elolvasni.