bántalmazás;vádemelés;

2020-06-22 09:56:32

Bántalmazta, majd sorsára hagyta ivócimboráját a helvéciai pár, vádat emeltek ellenük

A sértettet másnap holtan találták meg.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség halált okozó testi sértés és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy helvéciai férfi és élettársa ellen, mert a férfi 2019. augusztus 5-énegy közös italozás során úgy megverte az egyik barátjukat, hogy a férfi később meghalt, élettársa pedig nem nyújtott segítséget a még eszméletlen sértettnek.

Az ügyészség közölte: a vádirat szerint a férfi és a nő együtt lakott Helvécián. Rendszeresen italoztak, gyakran vendégük volt az egyik barátjuk, az ügy sértettje, akivel többször közösen részegedtek le. Előfordult, hogy a férfi és a sértett ittasan összevitatkoztak. Ilyenkor az erősebb fizikumú vádlott megpofozta és elzavarta a sértettet, azonban később mindig kibékültek.

2019. augusztus 5-én kora délután az élettársak tanyáján ismét megjelent barátjuk. A konyhában beszélgettek és boroztak, amikor a sértett parancsoló hangnemben cigarettát kért a férfitól, aki ezen felháborodott és szidni kezdte, majd jobb tenyérrel egy nagy pofont adott neki. Az enyhén ittas sértett ettől leesett a székről, majd mikor felállt, a férfi megragadta a nyakát és többször megütötte az arcát. Ekkor a sértett újra a földre esett és elvesztette az eszméletét.

Rövid idő múlva a férfi úgy látta, hogy a sértett kezdi visszanyerni eszméletét, ezért hátulról a hóna alá nyúlva próbálta lábra állítani és kituszkolni a lakásból, de a sértett nekiesett a folyosón lévő szekrénynek. Végül a férfi vádlott a magatehetetlen sértettet kihúzta a házból, oldalba rúgta, majd a ház előtti füves területen a hanyatt fekvő férfit a sorsára hagyta.

A sértett bántalmazását, majd eszméletlen állapotban történő magára hagyását látta a férfi élettársa is. A nő azt is látta, hogy a sértett a konyhában fekve vérzett, ezért a vért fel is takarította. A sértett sorsa iránt közömbös maradt, nem gondoskodott orvosi ellátásáról, nem értesítette a mentőket sem. A tovább italozó, majd elalvó vádlottak csak másnap délután nézték meg közelebbről a sértettet és látták, hogy már nem él. Végül a nő értesítette a rendőrséget.

A sértett a fején, a nyakán és a végtagjain 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, halálát a bántalmazással összefüggésben gyomortartalom belehelés miatt kialakult fulladás és agybénulás okozta. A férfi testi épséget sértő szándékkal ütötte meg a sértettet, de a halál esetében csak a gondatlansága állapítható meg.

A vádlottak közül a férfi letartóztatásban van, élettársa szabadlábon várja a tárgyalást. A főügyészség a férfit halált okozó testi sértés bűntettével, míg a nőt segítségnyújtás elmulasztásának vétségével vádolja. Bűnösségük kérdésében a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.