agrártámogatás;Transparency International;Magyar Államkincstár;Simonka György;

2020-06-23 08:23:06

Hiába követel az államkincstár egymilliárd forintot Simonka Györgyék cégétől

Kicsúszott az állam a határidőből.

Pert nyert a magyar állammal szemben a Transparency International (TI) Magyarország a Fidesz vád alá helyezett országgyűlési képviselőjével, Simonka Györggyel kapcsolatos ügyben – tudta meg a 24.hu.

A jogerős ítélet alapján a Magyar Államkincstár köteles azt tisztázni, hogy mi lett a Békés megyei kormánypárti politikus zöldség-, gyümölcs-nagykereskedelemmel foglalkozó cégének nyújtott állami támogatás sorsa. Az egykor Simonka és felesége irányítása alatt működő, mára felszámolás alatt álló Magyar Termés TÉSZ Kft. több mint egymilliárd forint közpénzt kapott a már megszűnt Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól (MVH). Ennek jogutódja az államkincstár.

A kormányzati kommunikáció szerint a pénzt az állam rögvest visszakövetelte, amint a cég felszámolás alá került, és igényét a kijelölt felszámolónak is bejelentette. Ennek viszont nem volt nyoma, és az államkincstár sem a 24.hu, sem a TI Magyarország közérdekű adatigénylésére sem tisztázta a részleteket. A bíróság viszont arra kötelezte az államkincstárt, hogy adja ki a kért adatokat.

Így derült ki, hogy az állam valóban elrendelte a több mint egymilliárd forint visszafizetését a Magyar Termés TÉSZ Kft.-vel szemben, és a követelését a felszámolónak is bejelentette. 

A szabályozás szerint ugyanis a felszámolás elrendelésétől számított 40 napon belül bejelentett hitelezői igények határidőben benyújtott igénynek minősülnek. A 40 napon túli, de 180 napon belül bejelentett igények határidőn túli minősítést kapnak, ezeket pedig csak a határidőben bejelentett követelések után elégítheti ki a felszámoló.

Az igénybejelentéssel együtt regisztrációs díjat is kell fizetnie a követelőnek, ami a követelés egy százaléka, de legfeljebb 200 ezer forint. Enélkül nem kerül nyilvántartásba a követelési igény. Ezért az állam vagy a bejelentést, vagy a regisztrációs díj befizetését nem teljesítette határidőn belül.

A határidőn belül bejelentett hitelezők sora igen hosszú: köztük van az MKB Bank, a Magyar Fejlesztési Bank, az UniCredit Bank, a Magyar Követeléskezelő Zrt., valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Követelésük összege körülbelül egymilliárd forint, miközben a Magyar Termés TÉSZ Kft. vagyona ennek csak a töredéke. 

Simonka György és 32 társa ellen a Központi Nyomozó Főügyészség bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot, a Magyar Termés TÉSZ Kft. és Paprikakert TÉSZ Kft-nél feltárt szabálytalanságok miatt. A vád szerint összesen 1,4 milliárd forint kárt okoztak.