Budapest;gyilkosság;XVIII. kerület;

Kényszergyógykezeltetnék a férfit, aki megölte nagynénjét a XVIII. kerületben

A vádlott egy kalapáccsal és egy szerszámnyéllel támadt a nőre.

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy férfi ellen, aki agyonverte nagynénjét. A vádhatóság kényszergyógykezelést indítványozott.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész kedden az MTI-hez elküldött közleményében azt írta: a vádlott, egy huszonnégy éves férfi folyamatosan kábítószert fogyasztott, amelyet részben a nagynénjétől kért pénzből finanszírozott. A férfi 2019. július 4-én este megjelent a sértett XVIII. kerületi lakóhelyén, azzal a szándékkal, hogy végez a nővel, mert nem tetszett neki a sértett vele szembeni korábbi viselkedése. Miután nagynénje a kopogására ajtót nyitott, a férfi rátámadt, majd egy kalapáccsal és egy szerszámnyéllel bántalmazta, aminek következtében a nő életét vesztette.

Az ügyészség – mivel a vádlott olyan kóros elmeállapotban szenved, amely miatt a törvény nem teszi lehetővé a büntethetőségét – indítványozta, hogy a bíróság mentse fel a férfit, azonban a bűnismétlés veszélye miatt rendelje el kényszergyógykezelését.

A férfi előzetes kényszergyógykezelés alatt áll – olvasható a közleményben.