Hashim Thaci;háborús bűnök;koszovói háború;UCK;

2020-06-24 19:39:42

Legalább száz gyilkosságot kérnek számon a koszovói elnökön és társain

Vádat emeltek Hashim Tachi államfő és a UCK nevű hadsereg több tagja ellen, háborús bűnök miatt felelhetnek.

Vádat emeltek szerdán Hashim Thaci koszovói elnök és a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) további több egykori tagja, köztük Kadri Veseli, a koszovói parlament korábbi elnöke ellen.

A hágai különleges ügyészség az 1998-1999-es szerb-koszovói konfliktus idején elkövetett háborús bűnök, továbbá emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával kéri számon őket- írja az MTI. 

Az ügyészség az Európa Tanács 2011-es jelentése alapján a  konfliktus idején  elkövetett háborús és az emberiesség elleni bűncselekmények, illetve szervkereskedelem miatt indított vizsgálatot az UCK tagjai ellen. Szerdán első alkalommal emelt vádat "megalapozott gyanú alapján, feltételezett elkövetők ellen". 

A vádhatóság szerint mostanáig az UCK mintegy 250 tagját hallgatták ki. Thaci és Veseli korábban tagadták, hogy háborús bűncselekményeket követtek volna el az 1990-es évek végén kialakult konfliktus során. A korábbi parancsnokok többször is megkísérelték akadályozni és aláásni a bíróság munkáját -  hangoztatta az ügyészség.

A 2015-ben létrehozott, nemzetközi bírákat és ügyészeket foglalkoztató különleges ügyészséget az Európai Unió finanszírozza, de a koszovói törvények alapján működik. Hatáskörébe az 1998-1999-es koszovói konfliktus idején gerillaakcióiról elhíresült UCK által elkövetett, az ügyészság által feltételezett háborús bűnök vizsgálata tartozik.

Az UCK tettei máig vitatottak. A szervezetet megvádolták azzal is, hogy szervkereskedelmi hálózatot működtetett, amelynek keretében állítólag fogságba ejtett vagy elrabolt szerb és albán nemzetiségű személyeket csonkítottak, illetve gyilkoltak meg. A szervkereskedelmi üggyel kapcsolatban Hashim Thaci koszovói államfő neve is előkerült. Míg a szerbek szemében az UCK egykori vezetői és tagjai háborús bűnösök, a koszovóiak többsége hősként tekint a szerbek elleni harcok vezetőire.