Lengyelország;Egyesült Államok;Donald Trump;Andrzej Duda;

2020-06-25 07:45:22

A korábban jelzettnél is több amerikai katonát küldenek Lengyelországba

Donald Trump szerint ezzel nagyon erős jelzést küldenek Oroszországnak.

Donald Trump amerikai elnök bejelentette szerdán a lengyel kollégájával, Andrzej Dudával folytatott washingtoni tárgyalásai után, hogy védelmi együttműködésről szóló megállapodást ír alá vele.

A Fehér Ház Rózsakertjében tartott nemzetközi sajtótájékoztatón az amerikai elnök emlékeztetett rá, hogy a két ország már tavaly szándéknyilatkozatot írt alá a biztonsági együttműködés erősítéséről, a megállapodás aláírása ennek logikus következménye. Ugyanakkor sem ő, sem a lengyel elnök nem részletezte a megállapodás konkrétumait, és azt sem, hogy mikor írják alá.

Duda, akinek személyében a koronavírus-járvány kitörése óta az első külföldi vezető tett látogatást a Fehér Házban, üdvözölte a bejelentést, és mind az európai biztonság, mind Lengyelország nemzetbiztonsága szempontjából nagyon fontosnak minősítette a majdani egyezményt. A lengyel államfő bejelentette azt is, hogy várhatóan a korábban jelzettnél több amerikai katonát telepítenek lengyel földre.

A két ország biztonsági együttműködéséről szólva Duda úgy fogalmazott: 

 Donald Trump kiemelte, hogy lengyel kérésre növelik meg az amerikai katonák létszámát, és nem kizárt, hogy Németországból irányítanak át fegyvereseket.

Arra az újságírói kérdésre, amely azt firtatta, hogy vajon a lengyelországi amerikai katonai jelenlét erősítése értékelhető-e Oroszországnak küldött jelzésként, Trump igennel válaszolt.

Trump ismételten megerősítette, hogy az Egyesült Államok csökkenti a Németországban állomásozó katonáinak a létszámát, mert – úgy fogalmazott – az ottani állomásoztatással Washington túl nagy anyagi terheket visel.

Bírálta Berlint az oroszországi energiavásárlásaiért, és megjegyezte: „Németország dollármilliárdokat fizet Oroszországnak energiáért. Megkérdezem: miről is van szó? Ha dollármilliárdokat fizetnek Oroszországnak, akkor nekünk kell megvédenünk őket Oroszországtól? Hát, ez igencsak rossz!”