Siófok;vádmelés;

2020-06-25 09:24:28

Tévedésből megverte szomszédját egy siófoki férfi

Azt hitte, ő ütötte el majdnem az úttesten áthaladó gyermekét.

Súlyos testi sértés miatt emelt vádat a siófoki ügyészség egy 27 éves férfi ellen, aki tévedésből verte meg egyik szomszédját.

A vádlott egy Siófok környéki faluban lakott, s a háza udvaráról látta, hogy egy nagy sebességgel haladó autó majdnem elsodorta az úttesten áthaladó gyermekét. Azt hitte, hogy a kocsit az egyik közelben lakó ismerőse vezette, ezért dühösen átrohant hozzá.

A szomszéd pechére éppen akkor tolatott be az udvarába, így a férfi immár biztos volt benne, hogy ő a száguldozó, ezért amikor üvöltözve odaért, a lehúzott első ablakon keresztül behajolt és lefejelte a sofőrt, akinek eltörte az orrát. Rosszul járt az a férfi is, aki szemtanúja volt a fenyítésnek, s hogy megakadályozza a további erőszakot, megpróbálta elmagyarázni a támadónak, hogy nem az autóban ülő ütötte el majdnem a gyerekét, mert ő is kapott egy pofont.

Az ügyészség a bűncselekményt beismerő és azt megbánó vádlottal szemben közérdekű munka kiszabására irányuló tett indítványt.