Mary Jacksonról nevezték el a NASA washingtoni főépületét

Publikálás dátuma
2020.06.25. 11:34
Mary Jackson
Fotó: Robert Nye / NASA
Újabb emléket állítottak az „emberi számítógépként” alkalmazott diplomás afroamerikai nőknek, akiket a származásuk és a nemük miatt is ért diszkrimináció az amerikai űrkutatási hivatalban.
Mary Jacksonról, az amerikai űrkutatási hivatal első afroamerikai mérnöknőjéről nevezték el a NASA washingtoni központjának főépületét – jelentette be szerdán Jim Bridenstine, a hivatal igazgatója. A 2005-ben elhunyt mérnök az 1950-es évek elejétől állt a NASA szolgálatában. 
A mérnöknő az afroamerikai tudósnők azon kicsiny csoportjához tartozott, akik bonyolult számításokat végeztek minden segédeszköz nélkül az amerikai űrutazások előkészítésére, de munkásságukról keveset lehetett tudni egy évtizeddel ezelőttig. 
A washingtoni épület
Fotó: NASA
Róluk szól A számolás joga (Hidden Figures) című, Oscar-díjra is jelölt 2016-os amerikai film, amely Margot Lee Shetterly azonos című regénye alapján készült, és Mary Jackson mellett Katherine Johnsonnak és Dorothy Vaughannak állít emléket.
Tavaly utcát neveztek el az afroamerikai női matematikusok tiszteletére az űrkutatási hivatal washingtoni központja mellett. Az utca neve Hidden Figures Way lett.
A NASA az 1940-es években kezdett felvenni diplomás afroamerikai nőket, hogy „emberi számítógépként” alkalmazza őket. A szervezetben mind származásuk, mind nemük miatt diszkriminációt szenvedtek el.
Szerző
Témák
NASA

Magyar kutatók közelebb jutottak a demencia kialakulásának megfejtéséhez

Publikálás dátuma
2020.06.25. 11:17

Fotó: Shutterstock
Két új idegsejttípust különítettek el, ami új esélyt adhat a gyógyszeres kezelésre is.
Hangya Balázs és a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetben működő Lendület-kutatócsoportja meglepő eredményre jutott a figyelem, a tanulás és az éberség szabályozásában kulcsfontosságú idegsejtek működésével kapcsolatban. Most megjelent tanulmányuk újabb kutatási irányokat nyithat a demenciák, köztük az Alzheimer-kór megértésében és kezelésében – közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA).
Egy kis agyterület, a bazális előagy fontos szerepet játszik a tanulásban, a figyelem, az ébrenlét és az alvás szabályozásában. Ez a kutatási területe Hangya Balázsnak, aki a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetben a Lendület Rendszer-neurobiológia Kutatócsoportot vezeti. A bazális előagyban nagy számban vannak jelen olyan idegsejtek, amelyek az acetil-kolin nevű molekulát használják az ingerületátvitelre. E kolinergnek nevezett sejtek ágas-bogas – sejtenként akár a százméteres összhosszúságot is elérő – nyúlványai behálózzák az egész agykérget, és hasonlóan fontos, ingerületátvivő anyaggal jellemezhető rendszert alkotnak, mint például a függőségeknél gyakran említett, „jutalommenedzser” dopaminrendszer.
„A párhuzam, ha már elővettük a dopaminerg sejteket, más szempontból is érdekes: míg a Parkinson-kórban a dopaminrendszer sejtjeinek elhalása vezet az ismert tünetekhez, az Alzheimer-kór és más demenciák esetében régen leírt jelenség a kolinerg sejtek fokozott pusztulása. Előbbi esetben e tudás haszonnal jár a Parkinson-kórban szenvedők számára, mivel a dopaminerg sejtek védelme, a dopamin pótlása bizonyos betegeknél enyhíteni tudja a tüneteket” – olvasható a közleményben.
A kolinerg sejtek működése azonban sokkal kevésbé ismert: a kutatókat régóta foglalkoztatja, hogy miként képesek a feladataikhoz szükséges, hihetetlen mértékben eltérő időskálákon működni. Míg a figyelem összpontosításánál, a visszajelzésekre való reagálásnál néhány milliszekundumos reakcióidőre van szükség, az alvás-ébrenlét állapotainak kezelésénél egy-egy sejtnek órákat kell „átlátnia". Ezért már igen korán kialakult az az elképzelés, hogy a mikroszkóp alatt azonosnak tűnő kolinerg sejtek viselkedés szempontjából több típusra oszthatók. Hipotézisekben nem volt hiány, leginkább arra gyanakodtak a kutatók, hogy „gyors” és „lassú” típusok lesznek, az pedig még ennél is ködösebb volt, hogy egyféle sejt viselkedik más és más módon, vagy több fizikailag is eltérő típus van, amelyek egyedi viselkedéseket mutatnak – írták.
A beszámoló szerint a hipotézisek kísérleti vizsgálatához arra volt szükség, hogy kísérleti állatok élő, működő agyszövetében megmérjék, pontosan mit is csinálnak ezek a sejtek. Erre pedig csak az utóbbi évtizedben nyílt lehetőség az optogenetika forradalmi fejlődésével. Hangya Balázsék számára az új technológia lehetővé tette, hogy genetikai nyomjezőkkel megjelöljék, elkülöníthetővé tegyék az élő agyban működő kolinerg sejteket, és így a közelükbe navigálhassák az apró elektródákat, amelyekkel megmérték az idegsejtek aktivitását.
A kutatócsoport, amely új eredményeit a Nature Neuroscience-ben publikálta beszámolója szerint valóban két különböző fajtájú kolinerg sejtet azonosított, azonban ezek viselkedése egyáltalán nem volt olyan egyszerűen leírható, ahogy sokan korábban feltételezték – szó sincs itt egyszerű „gyors” vagy „lassú” sejtekről.
Az egyik típusról kiderült, hogy viszonylag szabályos időközönként aktiválódik, de nem igazán működik szinkronban más, hasonló társaival. A másik típusra ezzel szemben az a jellemző, hogy szabálytalan időközönként aktiválódik, viszont akkor egész jelsorozatot bocsát ki, ráadásul ezt gyakran szinkronban teszi hasonló társaival. Az is kiderült, hogy ez utóbbi típusú sejtek nemcsak egymással, de az agykérgi aktivitással is gyakran összehangolódnak. A végére azonban mégiscsak az első típusba tartozó sejtek tartogatják a meglepetést: a kutatók felfedezték ugyanis, hogy bár e sejtek aktivitása ritkán hangolódik össze az agykéreggel, ha azonban mégis, akkor abból előre lehet tudni, hogy az egér éppen adaptív választ ad egy külső ingerre.
A kutatók szerint az eredmény több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. A kísérletekből teljes bizonyossággal kiderült, hogy ez valóban két különböző sejttípus: az egyiket, ha a kutatók fejükre álltak, sem tudták rákényszeríteni, hogy úgy működjön, ahogy a másik. Fontos lenne meghatározni, hogy ennek a különbségnek milyen genetikai okai vannak – ez Hangya Balázsék vizsgálódásainak következő tárgya.
Ha pedig a genetikai információk (ez esetben a DNS-ből átíródott mRNS-molekulák) vizsgálatával sikerül azonosítani a két sejttípust szövetmintákban is, fel lehet tenni azt a kérdést is, hogy az idegsejtek pusztulásával járó betegségekben, mint az Alzheimer-kór, vajon melyik típus inkább érintett. Ez a tudás pedig újabb esélyt adhat a betegség kialakulásának megfejtésére, valamint az érintett sejttípus gyógyszeres védelmére – áll az MTA közleményében.
Szerző

A vakság gyógyításán dolgozó Roska Botond kapja idén a Körber-díjat

Publikálás dátuma
2020.06.24. 11:03
Roska Botond
Fotó: Bruzák Noémi / MTI
Az indoklás szerint a magyar orvos munkájával forradalmi változást hozott a szemészetben.
A Svájcban kutató magyar neurobiológus, Roska Botond kapja az idén a Körber Európai Tudományos Díjat, a hamburgi székhelyű Körber Alapítvány díját, amellyel minden évben egyetlen európai tudóst ismernek el az összes tudományterületről. Az elismeréssel egymillió euró jár – jelentette be kedden a szervezet. 
Az indoklás szerint a magyar orvos munkájával forradalmi változást hozott a szemészetben. A vakság gyógyításán dolgozó tudóst a méltatásban a látás területének és a retina kutatásának egyik legnagyobb szaktekintélyének nevezik a világon. 
A Bázeli Molekuláris és Klinikai Szemészeti Intézet igazgatója, a Bázeli Egyetem Orvostudományi Karának professzora, a Friedrich Miescher Orvosi Kutatóintézet neurobiológiai kutatócsoportjának vezetője az MTI-nek nyilatkozva kedden elmondta: nagy megtiszteltetés számára, hogy Európa egyik legrangosabb tudományos díjával ismerték el munkásságát. A tudós felidézte, hogy 20 éve kezdett el dolgozni a látás mechanizmusának megértésén. Mint mondta: akkor még senki sem foglakozott ezzel a témával, ma már nagyon sok kutatás zajlik ezen a területen. Kutatócsoportjával elsőként térképezték fel, hogy a látórendszer különféle sejtjei hogyan nyerik ki a környezetből a vizuális információt.
„Az emberi retina olyan, mint egy számítógép, ennek egy része úgy működik, mint egy fényképezőgép, ami felveszi a képet és van egy része, amely feldolgozza azt. Ezekből a feldolgozott képekből jelek mennek az agyba a látóidegen keresztül. Ahhoz, hogy vissza tudjuk állítani a látást, a kezdetek kezdetén azt kellett megérteni, hogyan működik ez a gépezet, hogyan működik a retina” – idézte fel a tudós.
A tudós egyik fő kutatási területéről, a látás visszaállítását célzó génterápiás kísérletekről elmondta, hogy olyan látásérzékelőt fejlesztettek ki, amely a sérült szemideghártya, a retina megfelelő sejtjeinek működésébe való beavatkozással képes eljuttatni a vizuális információt a betegek központi idegrendszerébe. A kísérletek egy része eljutott a klinikai tesztelés fázisába: 15 látássérült ember megkapta az általuk kifejlesztett génterápiás oltást. A kísérletek Londonban, Párizsban és az Egyesült Államokban folynak. Az első öt kísérleti alany eredményeit jelenleg értékelik ki és az év végére lesz publikus, hogy milyen mértékben volt eredményes a terápia.
Roska Botond tudományos munkásságáért számos nemzetközi elismerésben részesült. Többek között 1997-ben Fulbright-ösztöndíjat, 2006-ban Marie Curie kiválósági díjat kapott. 2018-ban ő vehette át a Columbia Egyetem nagy presztízsű Alden Spencer orvosi díját a látás folyamatának megértéséért, majd a Bressler-díjat az általa kidolgozott látás-visszaállító terápiáért. 2019-ben első magyar tudósként nyerte el a Nobel-díj előszobájaként is emlegetett Louis Jeantet-díjat, amelyet a vizuális információ alapvető feldolgozási folyamatainak felfedezéséért és a látás-visszaállító génterápia kidolgozásáért ítéltek neki oda. Magyarországon 2019-ben elnyerte a Semmelweis Budapest Award díjat és a Magyar Szent István-rendet is.
Herczegh Anita, az államfő felesége gratulál Roska Botond neurobiológus kutatóorvosnak, aki átvette a Magyar Szent István-rend kitüntetést Áder János köztársasági elnöktől
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
A Körber Európai Tudományos Díj idei átadója szeptember 7-én lesz a hamburgi városházán.
Szerző
Témák
Roska Botond