ukrán-magyar határ;megnyitás;átkelők;

Illusztráció

- Hétfő reggeltől mind az öt közúti határátkelőt megnyitják Ukrajna és Magyarország között

A külügyminiszterek megállapodása alapján jelentősen csökkenhet a határátlépési várakozási idő.

Legkésőbb hétfő reggel megnyílik mind az öt közúti átkelőhely a magyar-ukrán határon – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Kijevben az ukrán partnerével, Dmitro Kuleba külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatón.

A két miniszter azt követően beszélt újságírók előtt, hogy hét év kihagyás után ismét ülést tartott a magyar-ukrán gazdasági együttműködéssel foglalkozó kormányközi vegyes bizottság. Az értekezlet megtartásáról a két miniszter jegyzőkönyvet írt alá.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a határátkelők a jelenlegi utazási szabályok fenntartása mellett nyílnak meg. Kiemelte, hogy azért fontos ez, mert jelenleg az egyetlen nyitva tartó átkelőnél, Záhony és Csap között hosszú várokozás tapasztalható. Brenzovics Lászlónak, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökének külön kérése és kezdeményezése volt Budapest felé a többi átkelő megnyitása is, amiről sikerült megállapodni az ukrán féllel. A technikai kérdésekről a határrendészeti szervek vezetői jelenleg egyeztetnek - tette hozzá a miniszter.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel tárgyal Kijevben 2020. június 25-én

Rövid idő alatt tömegek szűrésére alkalmas, de a gyorsteszteknél sokkal megbízhatóbb és több információval szolgáló eljárást dolgozott ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet, valamint a CMC Déli Klinika.