Bálna;Guller Zoltán;Magyar Turisztikai Ügynökség;

2020-06-26 08:34:08

Megvan, mi lesz a Bálna új funkciója

Turisztikai kikötőhellyé alakítják, amely a szállodahajók utasait fogadja majd. A terv nem új, a közbeszerzést lassan ki lehet írni.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója csütörtökön a podcastjában beszélt arról, mik a terveik a Bálna épületével - vette észre a 444.

Guller Zoltán azt mondta, hogy 

A tervek szerint az épületben többek között állandó kiállítás, konferenciaterem is lesz, Magyarország ízeit bemutató gasztronómiai élménypontok, illetve egy éjjel-nappal nyitva tartó információs pont is.

Elmondása szerint a tervek nagyon régóta formálódnak, és lassan már ki lehet írni a tervezésre szóló közbeszerzési pályázatot. Erről már a Fővárosi Önkormányzattal is egyeztettek. Úgy véli, meg tudnak állapodni abban, hogy a Bálna teljeskörűen megújuljon.

Az üvegépületet évekig tartó kínlódás után 2013-ban adták át, de 11 ezer négyzetméternyi területet nem sikerült kiadni. Tavaly végül átkerült az államhoz a fővárostól.

Guller beszélt arról is, hogy a kormány újra akarja szabályozni az Airbnb néven ismert, rövidtávú lakáskiadást a magánszemélyek körében. Ezért a turisztikai ügynökség megkezdte a lehetőségek vizsgálatát, a piac felmérését, egyeztet a hatóságokkal és a Fővárosi Önkormányzattal is.