Lengyelország;elnökválasztás;Andzrej Duda;

2020-06-27 11:00:00

Postás hozza a mozgóurnát Lengyelországban

Az elnökválasztás vasárnapi első fordulójában Andrzej Duda az esélyes, de két hét múlva még fordulhat a kocka.

A járványveszéllyel dacolva a lengyelek többsége személyesen akar szavazni vasárnap. A 30,2 millió választásra jogosult állampolgárból a hét közepéig negyvenezernél kevesebben kértek levélszavazást, a karanténban lévőkhöz pedig postás viszi a mozgóurnát. A várakozásokat jelentősen felülmúlja a külföldről szavazók száma: 330 ezer Európában, Amerikában és másutt élő lengyel akar véleményt nyilvánítani arról, ki legyen az ország államfője az elkövetkező öt évben.

A jelenlegi elnök, Andrzej Duda megbízatása augusztus hatodikán lejár, addig kell új államfőt választani. A választék tizenegy, 35 évnél idősebb férfi. Az első fordulóban a nyertesnek a szavazatok felénél többet kell kapnia, ha nincs abszolút győztes, akkor két hét múlva következik a második forduló a két első helyezett részvételével.

2015-ben az akkor ellenzékből politizáló, jobboldali nacionalista Jog és Igazságosság Párt (PiS) egy addig gyakorlatilag ismeretlen fiatal jogászt jelölt. Andzrej Duda jól kampányolt és nyert, illetve az elhasználódott konzervatív-liberális kormánypárt, a Polgári Platform (PO) és jelöltje, Bronislaw Komorowski elnök veszített. A siker megnyitotta a kaput a jobboldali fordulat, a „jó változás” rezsimje előtt. A PiS azóta két parlamenti választást is megnyert, elkezdhette a liberális demokrácia intézményrendszerének lebontását, a szabad sajtó felszámolását. A jobboldali nyomulást megkönnyítette az ellenzék megosztottsága, és a legerősebb erő, a PO belháborúja. Ebben a helyzetben a civil társadalom, a független értelmiség és a még szabad média harcolt az autoriter törekvésekkel.

Az elnöki hivatal fontos a PiS-nek: az ellenzéki elnök megnehezítené a demokratikus intézmények felszámolását, illetve beleszólna az ország kül- és védelmi politikájába. Duda eddig szolgai módon engedelmeskedett Jaroslaw Kaczynski pártvezérnek. A koronavírus járvány kitörésekor a PiS gyors és azonnali választást akart rendezni, mivel úgy látta, hogy a vészhelyzet erősíti Duda esélyeit. Ráadásul a PO elég passzív jelöltet választott, aki visszavonult a választási harctól. A demokratikus erőknek azonban sikerült elérniük a választás elhalasztását és közben a PO Rafal Trzaskowski varsói polgármester személyében dinamikus új arcot talált.

A kormánypárt kezdetben azzal próbálta meggyőzni a választókat, hogy megőrzi, sőt növeli az utóbbi évek szociális juttatásait, kiváltképp a gyerekenként 500 zlotys (40 ezer forintos!) családi pótlékot. Az ellenzék viszont a kormánypárt korrupciós ügyeire illetve a járványellenes harcban mutatott inkompetenciájára irányította a figyelmet. Ez a PiS kampánygépezetét agresszív ellentámadásra késztette: bevetették a melegellenes propagandát, Trzaskowskit azzal vádolták, hogy "ráengedi Lengyelországra az LMBT-ideológiát”. Magáról az LMBT-ről pedig úgy beszéltek, hogy "azok nem emberek, hanem ideológia”. A gyűlöletkampány híre elért külföldre is, különösen, amikor a kormánytévé azzal a váddal állt elő, hogy az ellenzéki jelölt elveszi a családi pótlékot, hogy a pénzt a zsidók kárpótlására fizesse ki.

Az utóbbi napok felmérései alapján Duda továbbra is vezet, Trzaskowski a második, a harmadik helyen Szymon Holownia korábbi tévés személyiség, független jelölt áll, nagyjából 10 százalékkal. Egy számjegyű eredményre számíthatnak a parasztpárt, a baloldal és a nacionalista Konföderáció jelöltjei. A kutatók Dudának 40-45, Trzaskowskinak 25-30 százalékot ígérnek. Több közvéleménykutató megkérdezte a szavazókat, hogyan döntenének a második fordulóban. A PiS hűséges tábora kitart a párt jelöltje mellett, de feltehető, hogy Trzaskowski mögé állnak Holownia, valamint a baloldali és a parasztpárti jelölt hívei is.

Kérdés, kire szavazna a nacionalista jobboldal tábora. Több kutatás szerint döntetlen körüli lenne az eredmény, de megtörténhet, hogy az ellenzéki jelölt két-három százalékkal nyer. Azt is biztatónak tartják Trzaskowskira nézve, hogy a nők nagyobb készséget mutatnak arra, hogy elmenjenek a második elnökválasztási szavazásra is. A nők ugyanis Lengyelországban is inkább nyitottak, támogatják a liberális jelölt befogadó programját, s visszariasztotta őket a PiS által szított gyűlöletkampány. Adam Michnik, a Gazeta Wyborcza főszerkesztője azonban figyelmeztette az ellenzéket: korai még pezsgőt bontaniuk!