Mississippiben megváltoztatják a zászlót, iskolát és repteret is átneveznek az USA-ban

Publikálás dátuma
2020.06.29. 06:19

Fotó: RORY DOYLE / AFP
Közben Minneapolis városának vezetése arról döntött, hogy személyi testőröket alkalmaz annak a három demokrata párti politikusnak a védelmére, akik a rendőrség felszámolását szorgalmazták, miután állítólag halálos fenyegetéseket kaptak.
Az egyesült államokbeli Mississippi törvényhozása úgy döntött, hogy megváltoztatja a szövetségi állam zászlaját, azon ugyanis olyan jelkép található, amely a rabszolgaság korára emlékeztet. A jogszabályt helyi idő szerint vasárnap az állami képviselőház és a szenátus is megszavazta, így lecserélik a lobogót, amelynek a bal felső sarkában az egykori konföderációs államok jelképe látható, piros alapon kék kereszt, az utóbbiban végig fehér csillagokkal. Ez az amerikai polgárháborúban (1861-1865) a konföderációba tömörült déli államok zászlója volt. A mississippi törvényhozók megállapodtak abban is, hogy
kilenctagú bizottságot bíznak meg az új lobogó megtervezésére, erről a novemberi választásokon dönthetnek majd a helyi szavazók.

Novemberben ugyanis az Egyesült Államokban nemcsak az elnökről és a szövetségi és helyi törvényhozások összetételéről, valamint több tagállamban a kormányzó személyéről szavaznak majd, hanem több tagállamban helyi ügyek is szerepelnek a szavazólapokon. Tate Reeves, az állam republikánus kormányzója jelezte: aláírja, és ezzel törvényerőre emeli a vasárnap megszavazott javaslatot. A Princeton Egyetem felügyelő bizottsága ugyancsak a hétvégén döntött arról, hogy
megváltoztatja a demokrata párti Woodrow Wilson elnökről (1913-1921) elnevezett közpolitikai iskolájának, valamint egyik bentlakásos kollégiumának nevét.

Az egyetemi vezetők közölték: véleményük szerint Wilson „rasszista gondolkodása és politikája miatt” nem lehet névadója egy olyan iskolának, amelynek oktatói és diákjai elkötelezettek a rasszizmus bármely formája elleni harcban. Mielőtt az Egyesült Államok elnökévé választották, Wilson New Jersey állam kormányzója, illetve a Princeton elnöke (1902-1910) is volt. Névváltoztatásra készülnek a kaliforniai Orange megyében is, ahol a Demokrata Párt helyi politikusainak javaslatára a megyei tisztségviselők úgy határoztak, hogy
megváltoztatják a Santa Anában lévő megyei repülőtér nevét, leveszik róla John Wayne amerikai színész nevét.

A The Los Angeles Times című napilap már előző héten hírt adott arról a rendkívüli gyorsasággal elfogadott határozatról, miszerint a színészlegenda „rasszista és fanatikus kijelentéseket” tett egy, a Playboy magazinnak adott, 1971-es interjújában, s ezért méltatlan arra, hogy a reptér a nevét viselje. „Hiszek a fehér felsőbbrendűségben mindaddig, amíg a feketék nem válnak olyan tanult emberekké, akik képesek a felelősségvállalásra. Nem hiszem, hogy hatalmat és vezetői pozíciókat kell adni felelőtlen embereknek” – fogalmazott Wayne, leszögezve ugyanakkor, hogy nem tartja megbocsáthatónak a rabszolgaságot. Közben Minneapolis városának vezetése arról döntött, hogy személyi testőröket alkalmaz – a város pénzén – annak a három demokrata párti politikusnak a védelmére, akik a rendőrség felszámolását szorgalmazták, miután állítólag halálos fenyegetéseket kaptak. A Fox televízió szerint a rendőrségnek nincs tudomása a fenyegetésekről, ezeket nem jelentették be.
Szerző

Újra nő a fertőzések száma Orbán „laboratóriumában”

Publikálás dátuma
2020.06.28. 21:41
Hőmérős vizsgálat a bécsi reptéren. Képünk illusztráció
Fotó: Helmut Fohringer / HELMUT FOHRINGER / APA / picturedesk.com
Vasárnap 74 új koronavírusos eset regisztráltak, egyre több az aktív beteg is.
Ismét nőtt a koronavírus-fertőzés terjedésének mértéke Ausztriában az Egészségügyi Minisztérium jelentése szerint. Szombaton az előző naphoz képest 58-cal nőtt a fertőzöttek száma, míg vasárnap 74 új esetet diagnosztizáltak. A fertőzés Bécsben terjed a leggyorsabban; itt egy nap alatt 39-en kapták meg a vírust, míg Felső-Ausztriában 18, Alsó-Ausztriában 10 ember koronavírus-tesztje lett pozitív. Salzburg tartományban három, Vorarlbergben két új fertőzést jelentettek, míg Burgenlandban és Tirolban egy-egy ember kapta meg a fertőzést – írja az MTI.
Az aktív betegek száma is növekedett; jelenleg 551 fertőzöttet, illetve beteget tartanak nyilván, 42-vel többet, mint szombaton. Stabil ugyanakkor azoknak a száma, akiket kórházban kezelnek; ők 71-en vannak. Az intenzív osztályon kilenc súlyosabb beteg fekszik. 
A növekvő esetszám figyelmeztetés lehet Orbán Viktornak is; a miniszterelnök szokásos rádióinterjúiban szívesen nevezi Ausztriát Magyarország laboratóriumának, ahol előbb történik meg minden, ami aztán Magyarországon is bekövetkezik. Ehhez képest Orbán csak szavakban követi a sógorokat, legalábbis ami a teszteket illeti: az Átló június 22-i összesítése szerint Magyarországon 258 ezer koronavírus-tesztet végeztek el - Ausztriában ez a szám jelenleg 602 520.
A szomszédos országban eddig 17 564 ember koronavírus-tesztje lett pozitív, közülük 16 401-en időközben meggyógyultak. A fertőzés szövődményeibe 702-en haltak bele. Bécsben az elmúlt 24 órában ketten vesztették életüket, egy 61 éves férfi és egy 54 esztendős nő, akinek más betegségei is voltak.
Szerző

Andrzej Duda nyerte a választás első fordulóját az exit poll szerint

Publikálás dátuma
2020.06.28. 21:20

Fotó: WOJTEK RADWANSKI / AFP
Azonban nem szerezte meg a voksok abszolút többségét, így második fordulót kell tartani.
 A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával induló jelenlegi lengyel elnök, Andrzej Duda nyerte meg az elnökválasztás vasárnapi első fordulóját, de nem szerezte meg a voksok abszolút többségét, így az ő és a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) által vezetett koalíció jelöltje, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester részvételével második fordulót kell tartani - derül ki az urnazárást követően végzett első exit poll felmérésekből. Andrzej Duda a szavazatok 41,8 százalékát nyerte el. Mögötte Rafal Trzaskowski végzett a voksok 30,4 százalékával. Összesen 11 induló jelölt közül a harmadik a függetlenként induló Szymon Holownia lett a felmérésekben jelzettnél magasabb, 13,3 százalékos eredménnyel. A radikális nemzeti és az újliberális pártok koalícióját, a Konföderációt képviselő Krzysztof Bosak a voksok 7,4 százalékát szerezte meg. . Robert Biedron melegjogi aktivista, baloldali EP-képviselő 2,9 százalékos, a Lengyel Parasztpárt elnöke, Wladyslaw-Kosiniak-Kamysz pedig 2,6 százalékos eredménnyel végzett. Előzetes adatok szerint magas, 62,9 százalékos volt a részvételi arány. Az előző, 2015-ös elnökválasztás első fordulójában a jogosultak 49 százaléka járult az urnákhoz, az eddig legmagasabb, 65 százalékos részvételt az 1995-ös elnökválasztáson mérték. A végleges eredményeket az országos választási bizottság (PKW) legkorábban kedd estére ígéri, addigra befutnak a lengyel külképviseleteken megtartott voksolás eredményei is. Külföldön 374 ezren regisztráltak, ami a szavazók mintegy 2 százalékát jelenti. A második fordulót július 12-én tartják meg. Trzaskowskit felhetetőleg a most alulmaradt ellenzéki jelöltekre szavazók többsége támogatja majd. A főpolgármester azt követően váltotta a PO korábbi, alacsony támogatottságú jelöltjét, hogy az ellenzék a koronavírus-járványra hivatkozva kikényszerítette az eredetileg május 10-re kiírt szavazás elhalasztását.
Szerző
Frissítve: 2020.06.28. 21:33