Bioritmus;fül;fülzúgás;

2020-07-09 14:14:00

Őrületbe kergethet az agykéregben keletkező „szoftverzavar”

Magyarországon körülbelül 400-450 ezer ember szenved fülzúgástól, de csak 5-10 százalékuk fordul szakemberhez.

Nagyjából annyi embernek zúg állandóan a füle, ahány cukorbeteget kezelnek Magyarországon. A betegek száma körülbelül 400-450 ezerre tehető, de csak 5-10 százalékuk fordul szakemberhez – mondta Gerlinger Imre, a Duna Medical Center fül-orr-gégésze.

A közhiedelemmel ellentétben a fülzúgás (tinnitus) nem a fül megbetegedése, hanem „az agykéregben keletkező „szoftverzavar”. Az agyban egy „program” szűri meg a felesleges zajokat, hangokat, ha ez meghibásodik, akkor zúgást hallunk a fülünkben. Ez az oka annak is, hogy a zúgás a teljes megsüketülés után is megmarad. Ugyan a fülzúgás gyakori jelenség, az esetek 90 százalékában veszélytelen tünet. A betegek mindössze 5-10 százaléka érzi úgy, hogy orvoshoz kell fordulnia.

A fülzúgás lehet szubjektív és objektív is. Előbbi belső fül eredetű, az általában magas frekvenciájú ciripelő, csengő vagy sípoló, folyamatos hangot csak az érintett hallja. De létezik olyan hangjelenség is, amit a környezetében lévők is hallhatnak; az objektív fülzúgásért a fülben található izmok rendellenes működése felelős.

A fülzúgással kapcsolatos tévhit az is, hogy a saját véráramot érzékeljük, bár bizonyos esetekben igaz. Ha a halántékcsontban vagy annak környékén vérbőség alakul ki az erekben kialakuló vérnyomásprobléma miatt, az pulzáló jellegű fülzúgást okozhat, de ez viszonylag ritkábban fordul elő, és nehezebben is kezelhető.

A fülzúgást a mindennapjainkban gyakran jelenlévő, minket körülvevő történések okozzák elsősorban. Generálhatja a fület ért károsodás, például koncert vagy a fül- és fejhallgatók miatti zajártalom. Kialakulhat egy stresszesebb időszakot, halálesetet vagy akár párkapcsolati problémát követően is. Ilyenkor érdemes pszichológust is bevonni a kezelésbe. Orvosi szempontból mindössze a betegek 5-10 százaléka tapasztal életminőség romlást, és bár a zúgás visszafordíthatatlan károkat nem okoz, szükség van kezelésre.  

Mossuk vagy ne?

A „helyes fültisztítás” a fül-orr-gégész szakemberek előtt is vitatott kérdés. A fül öntisztuló szerv, amelyet sem pálcával, sem csattal, sem gyufával nem kell tisztogatni. A legnagyobb ellensége a szappanos víz, amely a pH megváltoztatásával csökkenti a hallójárat bőrének fertőzésekkel szembeni ellenállását. A fültisztításnak, amely egy rossz szokás, semmi köze a fülzúgáshoz – hangsúlyozta a szakorvos.