ellenzék;Országgyűlés;

2020-06-29 13:45:00

Kiderült, miben ért egyet a kormány Gyurcsány Ferenccel

Éles napirend előtti vitákkal, bekiabálásokkal kezdődött a parlament nyári szünet előtti utolsó hete.

A bosszú és az embertelenség költségvetése lesz a 2021-es – ezt mondta az Országgyűlésben Szabó Tímea. A Párbeszéd frakcióvezetője szerint míg az oktatás és az egészségügy egy fillérrel nem kap többet, Mészáros Lőrinc, Tiborcz István és „a többi semmirekellő” rengeteg állami pénzben fürödhet jövőre is. A kormány eközben el akarja hallgattatni az Indexet és bosszút áll az önkormányzatokon. Rétvári Bence, az Emmi államtitkára válaszában „Sánta Kutya Díjat” ajánlott Szabó Tímeának az álmentős kamuvideó miatt, mire Szabó Tímea többször közbekiabált, ezért Kövér László azzal fenyegette meg, hogy kitiltja az ülésről.

Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője a hétvégén Európa fölött megemelkedett nukleáris sugárzásról kérdezte a kormányt és arról, mi volt az oka, hogy a kormány egy rendeletmódosítással műszaki engedély nélkül is lehetővé tette a paksi bővítés munkálatainak megkezdését. Süli János bővítésért felelős miniszter azt válaszolta, Magyarországon egyelőre nem érzékelték a háttérsugárzás mértéke, de figyelik a helyzetet. A bővítéssel kapcsolatban pedig azt mondta, csak egy munkagödör építését kezdhetik meg az alatt a hat hónap alatt, amíg a bővítés műszaki engedélykérelmét elbírálják az Országos Atomenergia Hivatalban.

Gyurcsány Ferenc szerint harminc éve nem ártott annyit a magyar nemzetnek, mint a Fidesz, emiatt a legfőbb felelősség egy Fidesz nélküli kormány megalkotása. A Fidesz nacionalista, nem patrióta, nem fogadja el, hogy többfajta nemzeti gondolat létezik, nem együtt akarja tartani a magyarságot, hanem megosztani. A közös nemzeti gondolat nem azonos a határon túli magyaroknak adott választójoggal. A Fidesz emellett folytatólagosan, bűnszövetkezetben, előre megfontolt szándékkal öli a közös európai gondolatot. – Ma ez egy élhetetlenebb, hazugabb ország, mint amit mindannyiunk remélt 2010-ben – zárta beszédét végül. Dömötör Csaba, a Miniszterelnökség államtitkára úgy válaszolt, a nemzeti politikát nem Gyurcsány Ferencre fogják bízni, a DK elnöke azért beszél annyit a nemzetről, mert lelkiismeret-furdalása van amiatt, hogy a határon túli magyarok ellen uszított és a másképp gondolkodókra lövetett miniszterelnökként. – Ön korábban azt mondta, egy kormány teljesítményét azon lehet lemérni,hogy milyen állapotban van az ország az irányításuk alatt, ebben az egy mondatban egyet tudunk érteni – majd arról beszélt, a Gyurcsány-kormány tönkretette az országot.

Molnár Zsolt, az MSZP képviselője, budapesti elnöke szerint a kormány képviselői meggyalázzák a nemzet szimbólumának számító Lánchidat, stadionra, kisvasútra van pénz, de 8 milliárd forint nincs a híd felújítására. Orbán Balázs államtitkár válaszában azt mondta, 16 százalékkal kapnak többet az önkormányzatok jövőre mint idén, Budapest pedig kitüntetett helyet foglal el a kormány politikájában, a főváros maga is a bevételei bővülésével számol a saját költségvetésében.

Potocskáné Kőrösi Anita, a Jobbik országgyűlési képviselője a Balatonról beszélt, azt mondta, a parti ingatlanok egyre nagyobb számban kerülnek Mészáros Lőrinc és Tiborcz István érdekeltségébe, Siófokon pedig olyan öt emeletes ingatlan beruházására adtak építési engedélyt, amelyik a meteorológiai állomás működését is veszélyeztetni fogja, pedig a szakmai szervezetek is tiltakoznak. Ez még a kormány egyik saját rendeletének is ellentmond, mert ez arról szól, hogy hatvan méteres körzetben nem lehet építeni a meteorológiai állomás körül. Orbán Balázs válaszában azt mondta, a kiváló minősítésű fürdőhelyek aránya emelkedett az elmúlt években, ez azt mutatja szerinte, hogy a kormány jól kezeli a Balaton környezetét. Az érintett ingatlanberuházás pedig „szakmai, nem politikai kérdés, a mindenkori hatóságok tegyék a dolgukat”.