uborka;NÉBIH;

Savanyú eredményekkel zárult a csemegeuborkák tesztje

21 terméknél indítottak hatósági eljárást, élelmiszerbiztonsági szempontból azonban minden rendben találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei.

32 csemegeuborkát tesztelt a Nébih Szupermenta programja, amelynek eredményei a hivatal keddi közleménye szerint savanyúak, ugyanis 21 termék esetében kellett hatósági eljárást indítani. Megnyugtató azonban, hogy élelmiszerbiztonsági szempontból minden rendben volt a termékekkel, egy termék esetében sem mutattak ki határértéket meghaladó növényvédőszer-maradékot, sőt a mustármag allergénvizsgálat során is mindent rendben találtak a szakemberek.  

A vizsgálatok során ugyanakkor kiderült, hogy két termék töltőtömege kevesebb a csomagoláson feltüntetettnél, egy termék a termékkategóriában nem megengedett édesítőszerrel, egy másik pedig a jelölése szerint tartósítószerrel készült, amivel az a gond, hogy a csemegeuborkák előállításánál egyáltalán nem lehet tartósítószert használni. Egy termék a feltüntetett 6-9 centiméteres méretet meghaladó uborkákat is tartalmazott. 

A 11 csemegeuborkánál a savanyúságokhoz nem használható d-kámfort is tartalmazó aromaanyagot használtak fel, amelyet ugyanaz a gyártó szállított a feldolgozókhoz. A megtévesztő és hiányos termékspecifikációt készítő aromagyártó céggel szemben hatósági eljárást indítottak a szakemberek és élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki.

A tájékoztatás szerint összesen csaknem 900 ezer forint bírságot szabtak ki, az érintett élelmiszer-vállalkozóknak ennek megfizetésén túl a hibák kijavítására vonatkozó, határidőket is tartalmazó intézkedési tervet kellett benyújtaniuk. A kisebb jelölési hibák miatt az érintettek figyelmeztetést kaptak.

A csemegeuborkák tesztjéről további részletek ide kattintva találhatók.