Vidnyánszky Attila: Megpróbálnak egymás ellen kijátszani

Publikálás dátuma
2020.07.02. 06:40

Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava
Megszólították, hogy vegyen részt a Színház-és Filmművészeti Egyetem átalakulása után létrejövő alapítványi kuratóriumban – mondta Vidnyánszky Attila. A Nemzeti Színház igazgatója szerint nyitni kellene az intézményben, és többféle értékrendre lenne szükség. Kérdeztük arról is, miként éli meg, hogy fia lojális az egyetemhez.
Naponta bokszol? Nem, kétnaponta püfölöm a zsákot, edzek. Újra sikerült ringhelyzetbe hoznia magát a közéletben is, hiszen súlyos adok-kapok alakult ki a Színház-és Filmművészeti Egyetem (SZFE) átalakításával kapcsolatban is. A Magyar Teátrumi Társaság (MTT), amelynek az elnöke, miért szállt bele ebbe a harcba? Az MTT feladata, kötelessége szakmai kérdésekben állást foglalni. És ez sem most kezdődött, hanem legalább tíz- tizenöt éve. Az előző rektorokkal többször is tárgyaltam. A színművészetin a drámainstruktor képzést Balázs Péter, a szolnoki színház igazgatója kezdeményezte, hogy azok, akik hosszú évek óta szolgálnak egy-egy színházat, diplomához juthassanak. Megállapodtunk Ascher Tamással, hogy 5-8 év múlva indulna újra ilyen osztály. Ezt az ígéretet sem tartották be, mert azóta is futnak ezek az osztályok. Az mit jelent, hogy ezt se?
M. Tóth Géza korábbi rektorral többször találkoztam, beszélgettünk, hogy miként lehetne a SZFE áldatlan infrastrukturális helyzetén javítani. A minisztérium telket ajánlott a Nemzeti és a Müpa mellett erre a célra. Ma egy irodaház épül ott, ahol már javában működhetne a korszerű egyetem. Erre az egyetem vezetői másként emlékeznek, azt írja egyikük, hogy olyan ajánlatot kaptak, amit képtelenség lett volna elfogadni. Komoly politikai szándék mutatkozott arra, hogy ez a helyzet megoldódjon, lett volna pénz is a beruházásra, de akkor is rövidlátó politikai, ideológiai döntés született az egyetem részéről. A vádak helyett megfogalmazná, hogy mi a konkrét probléma a színművészeti egyetemmel? Amit a teátrumi társaság hangoztat, azok nem vádak, hanem tények. Én inkább számháborút látok és azt, hogy mind a két oldal mondja a magáét, és az érvek teljesen eltérőek, miközben a térfoglalás szándéka az önök részéről egyértelműnek látszik. Egyáltalán nem erről van szó. Régóta kérjük az egyetem vezetését, hogy legyenek nyitottabbak. Legyenek készek a párbeszédre... De ön is tartott kurzust például Máté Gábor osztályában. Valóban tarthattam egy másfél hónapos kurzust. De én rendszerszintű kérdésekről beszélek. Például arról, ki indíthat osztályt. Évekkel ezelőtt ajánlottam Szarvas Józsefet és Nagy Marit. Nem hiszem, hogy szakmailag bármelyikükkel gond volna. Nem fogadták el. Legyen olyan osztály, amely a Katonához, az Örkényhez, a Radnótihoz kötődik, de az képtelenség, hogy a Nemzetihez vagy az Operettszínházhoz ne tartozzon soha egyetlen osztály sem. A szűkülő tendencia bizonyítéka – ezt az érintettektől tudom –, hogy még a Vígszínházhoz köthető osztály indítása is veszélybe került: komolyan felmerült, hogy már Hegedüs D. Géza sem indíthatna osztályt. De önnek ott van Kaposvár. Ott az egyik vezetője a színészeket képző egyetemnek. A mostani átalakítással bekapcsolódna a színművészeti egyetem vezetésébe is? Emlegetik a nevét, mint a leendő alapítványi kuratórium tagja, vagy vezetője. Mit jelentsen az, hogy „nekem ott van Kaposvár”? A magyar felsőoktatás legfontosabb intézményét érintő elvi és szakmai kérdésekről van szó, amelyekben ahogyan az MTT vezetőjeként, de a Nemzeti igazgatójaként és rendezőként én is kifejtem a véleményem, ezt bárki más is szabadon megteheti. És valóban megszólítottak ez ügyben. Amióta a Nemzetit vezeti, szerződtetett a színművészetin végzett növendéket? Az elmúlt öt évben egyetlen diák került hozzám a Színművészetiről, de őrá még Debrecenben figyeltem fel. Öt fiatalt is megszólítottam, hogy jöjjön hozzánk – hiába. Miért? A Nemzetihez, vagy ehhez az oldalhoz elköteleződni még ma is kockázattal jár. Csak egy példa: nem kerülsz be tévés, filmes produkciókba. A színművészeti egyetem vezetői nem azt mondják, hanem hogy bizonyos vidéki színházak szívesebben szerződtetnek Kaposváron végzett diákot, de önnél is több volt diákja játszik, sőt már rendez is. Igen, és Kaposváron volt színészosztálya Cserhalmi Györgynek és Eperjes Károlynak is, akik pedig teljesen mást gondolnak a világról, hitről, nemzetről és hazáról. Az SZFE-n Kerényi Imre volt az utolsó, aki nyíltan vállalta jobboldali meggyőződését és osztályt vezethetett, de elküldték, amikor diplomázott az osztálya. Mindenki tudja, hogy az oktatással egyfajta értékrendet is átadunk a diákjainknak. De egyetlen felsőoktatási intézményben sem lehet ez kizárólag egyetlen értékrend. Ehhez nyitottnak, a tanároknak is sokfélének kell végre lenni. Ha már említette az osztályvezetést, a pesti színművészeti egyetemen Hegedűs D. Gézának épp az ön fia, ifj. Vidnyánszky Attila lesz a tanársegédje. Ez nem jelent némi nyitottságot? Ahogy mondja: „némi” nyitottságot, de távolról sem strukturálisan értelmezhetőt. A fiam emellett felmondta a gólyaesküt is az egyik legutóbbi kampányvideón! Rendkívül nagyra becsülöm a saját intézménye iránti lojalitását, és azt, hogy a maga értékrendjét képviselve részt vesz az ottani képzésben. Sokat beszélünk, vannak vitáink, és sok dologban egyet is értünk. Így normális. És az ön fia akkor hogyan illeszthető be abba, amit mond, vagy átállt a túloldalra? Megint ez a kényszerű besorolás! Mi az, hogy átállt? Ön szerint előtte hol állt? Nem tartom ízlésesnek, hogy megpróbálnak egymás ellen kijátszani, összeugrasztani minket. Akkor őt nem sikerült meggyúrni? Ezek szerint volt ilyen szándék? Szuverén alkotó, a rendezései mind erről tanúskodnak. És az egyetemen mit kapott? Ezt tőle kell megkérdezni. Önök azt írják, hogy a színművészetiről nem mennek vidékre a végzősök, csak bizonyos színházakba. Miért, nem így van? Vidékre Szombathelyre, Miskolcra és Szegedre mennek. Nézzük a számokat! Az elmúlt öt évben a Magyar Teátrumi Társaság 21, fővárosi és vidéki kőszínházának több mint 200 előadásából mindössze hármat állított színre az SZFE- ről kikerült pályakezdő rendező, és egyiküket se hívták meg újabb rendezésre ugyanoda. Az utóbbi öt évben csupán 11-en szerződtek az MTT budapesti és vidéki teátrumaiba az SZFE osztályaiból, ezzel szemben Kaposvárról nagyságrendekkel többen. Ha már hazugság: a pesti aszfaltra a színművészeti hallgatói kiírták, hogy „Vidnyánszky Attila hazudik”. Ezzel ön hogyan néz szembe? De azt nem írták ki, hogy miben. Én is szeretném, ha egyszer végre kiderülne, hogy ki és miben hazudik. Amikor Palkovics miniszter úrnál találkoztunk a diákokkal, kiderült, menekülnek meghallgatni az érveinket. Szomorú látni az igazodási kényszert, ami lehetetlenné teszi párbeszédet. De azt is elmondták, hogy vannak kaposvári diákok, akik támogatják a mozgalmukat. Ezt jó volt hallani, erre nagyon büszke vagyok, mert nálunk lehet másként gondolkodni. Erre neveljük őket. Ez az SZFE-ről nem mondható el. A Déryné program is harci tereppé vált. Nem gondolja, hogy szűk körűre sikerült a program elindítása? Egyáltalán nem. Számunkra siker, a vidéki Magyarország számára hatalmas lehetőség, hogy több mint 400 előadás jelentkezett a programba, és félezer vidéki befogadó intézmény várja a produkciókat. Arról nem tehetek, hogy bizonyos színházak bojkottálták a pályázatot. Az inkubátor fejezetben pedig nyert például az alternatív K2 színház. Fontosnak tartották a részvételt, jó volt a pályázatuk, bekerültek. A színművészeti egyetemért a pénteki parlamenti szavazás előtt újra tüntetnek majd a diákok. Ön szerint, mi hozna megnyugvást? Az SZFE a képzés csúcsintézménye. Mindenkinek az az érdeke, hogy legyen valódi, érdemi párbeszéd a megújulás módjáról. De egyelőre egy javaslatukat sem fogadták el. Meggyőződésem, hogy lehet ez az egyetem jobb. Pár hónappal ezelőtt találkoztam a kancellár jelenlétében a másik rektorjelölttel, Bagossy László rendezővel, aki maga is elismerte az intézmény zártságát. Az ő rektori pályázata a változás lehetőségét és szándékát tartalmazta. Ám vele szemben Upor Lászlót támogatta a szenátus, aki a változatlanság híve. A párbeszédet fent kell tartani, de ehhez a másik félre is szükség van.

Névjegy

Vidnyánszky Attila 1964. március 8-án született a kárpátaljai Beregszászban. 1992-ben szerzett rendezői diplomát Kijevben. Ezt követően megalapította a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházat. 1999-től a régi Nemzeti Színházban, 2000-től a Pesti Magyar Színházban állított színpadra darabokat. 2004-től egy évig a Magyar Állami Operaház vezető rendezője volt. Hét évig vezette a debreceni Csokonai Színházat. 2013-tól a Nemzeti Színház igazgatója. A Magyar Teátrumi Társaság elnöke és a Kaposvári Egyetem művészeti rektorhelyettese. A Kossuth-díjat 2011-ben vehette át.

Kossuth-díjasok is tiltakoznak

Az interjú elkészülte után hetven népszerű és tekintélyes színész, rendező, író, költő, zenész – köztük harminc Kossuth-díjas művész, így Rudolf Péter, a Vígszínház új igazgatója, továbbá Cserhalmi György, Jordán Tamás és Molnár Piroska, a nemzet színészei – tette közzé nyílt levelét, amelyben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől azt kérték: vonja vissza az általa benyújtott törvényjavaslatot, ami a Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) alapítványi fenntartásba adná át. A jogszabálytervezetről eredetileg tegnap szavazott volna az Országgyűlés, ám a döntést péntekre napolták. Aznap délelőtt tíztől a színművészeti diákjai a Parlament előtt fognak tüntetni.

Szerző

Népszerű színészek, írók, zenészek kérik Semjén Zsoltot: engedje el a Színművészetit

Publikálás dátuma
2020.07.01. 11:22

Fotó: Béres Márton / Népszava
Többek között Cserhalmi György, Kulka János, Básti Juli is aláírta az egyetem átalakítása ellen tiltakozó nyílt levelet.
Magyar színészek, rendezők, operatőrök, forgatókönyvírók, dramaturgok tiltakoznak nyílt levélben a Színház- és Filmművészeti Egyetem tervezett átalakítása ellen – írja az Index. Levelükben, melyet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek, Palkovics László miniszternek és az országgyűlési képviselőknek címeztek, így fogalmaznak:
„A Színház-és Filmművészeti Egyetemen százötvenöt éve generációk adják egymásnak tovább a tudást és a szakma szeretetét. Nemzeti kultúránk védelmében kinyilvánítjuk, hogy nem támogatunk, sőt, veszélyesnek tartunk minden olyan átalakítást, mely az egyetemen felhalmozott hatalmas tapasztalatot semmibe véve történik. Az elmúlt hetek történései azt bizonyítják, hogy a tervezett, minden hatástanulmányt nélkülöző, indokolatlanul felgyorsított ütemű modellváltást az SZFE vezetése, oktatói, volt és jelenlegi hallgatói és felelős szakmai szervezetek meggondolatlannak és előkészítetlennek tartják.”

Éppen ezért a levél aláírói azt kérik Semjén Zsolttól, hogy vonja vissza az általa benyújtott törvényjavaslatot, Palkovics Lászlót pedig arra kérik, hogy kezdjen érdemi tárgyalásokat az egyetemi közösség képviselőivel. A képviselőktől azt kérik, hogy jelenlegi formájában ne szavazzák meg a törvényt.
A nyílt levél aláírói mindannyian neves alkotók: • Ragályi Elemér • Alföldi Róbert • Ascher Tamás • Básti Juli • Bíró Kriszta • Borbély Alexandra  • Börcsök Enikő • Csákányi Eszter • Csáki Judit • Cserhalmi György • Cserhalmi Sára • Cserna Antal • Csillag Ádám • Dés László • Fodor Tamás • Galkó Balázs • Gállfi László • Garaczi László • Görgey Gábor • Grecsó Krisztián • Halász Judit • Hámori Gabriella • Hernádi Judit • Jancsó Nyika • Jordán Adél • Jordán Tamás • Kende János • Kern András • Koltai Róbert • Kornis Mihály • Kovács Gábor • Kovács Patrícia • Kováts Adél • Kulka János • Kútvölgyi Erzsébet • László Zsolt • Mácsai Pál • Máté Gábor • Mohácsi István • Mohácsi János • Molnár Piroska • Nádas Péter • Nagy Ervin • Nagy Zsolt • Nagy-Kálózy Eszter • Nyáry Krisztián • Pálfi György • Péterfy Bori • Péterfy Gergely • Pogány Judit • Pokorny Lia • Presser Gábor • Puskás Tamás • Rév Marcell • Rudolf Péter • Salamon András • Scherer Péter • Schulze Éva • Szabó Kimmel Tamás • Szalai Kriszta • Szirtes Ági • Sztarenki Dóra • Thuróczy Szabolcs • Tóth Krisztina • Török Ferenc • Török-Illyés Orsolya • Udvaros Dorottya • Valló Péter • Vészits Andrea • Zsámbéki Gábor  
Ha megszavazzák az erről szóló törvényt, más egyetemekhez hasonlóan a Színház- és Filmművészeti Egyetem is alapítványi fenntartásba kerül majd, azonban ehhez szokatlanul – és az egyetem vezetése szerint indokolatlanul – szűk határidőt szabott meg a kormány. A törvénytervezet nem ad semmilyen garanciát arra, hogy az egyetem autonómiája megmarad az átalakítás után, ráadásul a vezetőség vészjóslónak tartja, hogy a kormány több mint fél éve nem hajlandó kinevezni a jogszerűen megválasztott rektort.  A színművészeti helyzetéről a Népszava is  részletesen beszámolt, a témában írt cikkeinket ide kattintva olvashatják.
Szerző

A pletyka mindent túlél

Publikálás dátuma
2020.07.01. 10:00

Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava
Többezer éves hagyománya van, találkozunk vele a piacon és a munkahelyen, s akár még a hasznunkra is fordíthatjuk. A pletyka nem jó, vagy nem rossz, értékváltó jelenség – véli Szvetelszky Zsuzsanna, A pletyka természete című könyv egyik szerzője.
A kötetből kiderül, számos megközelítése van, miért pletykálunk. Miért szeretünk pletykálni? Nem tudunk nem pletykálni. Ahhoz a kapcsolatokból és a csoportból is ki kellene vonulnunk, hogy ne legyünk részei. Nem mindenki pletykál ugyanolyan intenzitással, de mindenki érintve van, vagy mondja, vagy hallgatja, vagy róla szól. Az evolúciós magyarázat szerint a csoportnak van erre szüksége: tudnunk kell, mi van a többiekkel, és ez a leggyorsabb mód, hogy eljusson hozzánk a csoporttársunkról az információ, beleépítve annak a véleményét, aki meséli. Valójában két legyet üt csapásra, aki pletykát hallgat: meghallja a pletykát, és azt is, hogy mit gondol a pletykáról, aki azt mondja. Mikori az első feljegyzés a pletykáról? A szentírások – a Talmud, a Biblia, a Védák – mind említik a pletykát. Viszont az, hogy mikor van szó először pletykáról, nehezebb kérdés, ugyanis más volt a pletyka a nyomtatás előtt és után. Korábban nem esett szó a tiltó felszólításokon kívül a pletykáról, mert nagyrészt ebből lehetett információt szerezni, nem csak a saját csoportunkról, másokról is, sőt, akár távoli geopolitikai tényezőkről is, ha a Selyemútra, vagy a Hanza-szövetségre gondolunk. A nyomtatás megjelenését követően, vagy a közösségi médiával változott nagyobb mértékben a pletyka? A nyomtatás megjelenése után az számított információnak, ami nyomtatásban volt, minden más pletykának minősült. Holott tudjuk, ez egyáltalán nem így van, ma is elképzelhető, hogy egy hír egyáltalán nem igaz, és az igaz, amit szóban hallunk. Mégis, miután a nyomtatáshoz egyre több ember érhetett el, azt stabilabb információként észlelték. Ezzel megszűnt az az egyidejűség és egyterűség, amikor hallgatjuk a pletykát, mert mindenki külön olvashatta. Több mint ötszáz éves a nyomtatás, de a népszerű sajtótermékek jóval később jelentek meg az Intim Pista rovatokkal, amelyekből mindenki tudhatta, melyik színésznőnek ki a kedvese. Ehhez képest a közösségi média megint visszahozta az egyidejűséget és egyterűséget, ami az evolúciós pszichológia által felidézett hajdani tisztást jeleníti meg bennünk, ahol együtt voltunk a csoporttagjainkkal. Ugyanis, ha az ember felmegy a közösségi oldalra, nagy valószínűséggel talál ott valakit, kicsit olyan ez, mintha lemennénk a faluban a kocsmában. Ám azt gondolom, a nyomtatás volt nagyobb hatással a pletykára, mert ellényegtelenítette, lefokozta. A mindennapok állandó része a pletyka, mégis inkább negatívumként gondolunk rá. Körülbelül hatezer éves az írásbeliség az emberiség történetében, és az első írások megjelenésekor a hatalom képviselői – akiknek a kezében volt az írásbeliség – elítélték a pletykát. Hiszen ez olyan közösségi kommunikáció, ami veszélyezteti a hatalmukat. Erre volt ötezerötszáz év, nem olyan könnyű ezt felülírni ötszáz év alatt. A másik, hogy ezeket a csatornákat ötezernyolcszáz-kilencszáz évig jobbára a férfiak tartották a kezükben, lett légyen szó kőtábláról, kisbírónak a dobjáról, vagy bármilyen papirusztekercsről, tehát a férfiak mondták meg azt, hogy ami informális, rejtett, az elítélendő, és az informális kommunikációt jobbára a nők gyakorolhatták. Ez nem azt jelenti, hogy a színfalak mögött nem folyt sem a spanyol udvarban, sem a francia Napkirály udvarában pletyka. Nagyon is folyt. Ám a férfiak kezében volt a lehetőség, hogy elítéljék, és mi sem egyszerűbb, mint hogy a nők szerepköréhez közelítve ítélték el.  A könyv irodalmi példákat is említ, miért lehet izgalmas ez a téma az alkotók számára? A művészet gyakran érzékletesebben tud megragadni akár társadalmi jelenségeket is, mint a társadalomtudomány, hiszen eszközeivel az egészet tudja megmutatni. A művészek fogékonyabbak az esendő és a gyarló tulajdonságok górcső alá vételére, és hogy meglássák annak több oldalát is, nem csak azt az egyet, amit sematikus módon láttat a hivatalos formális kommunikáció. Nem kizárólag az irodalomra gondolok, Velázqueznek például van egy festménye, amely a legendáról szól, amikor Arakhnét Pallasz Athéné kihívta szövőversenyre, és amikor Arakhné elkezdte megszőni Pallasz Athéné papájának, Zeusznak a szerelmi történeteit, Pallasz Athéné úgy megdühödött, hogy Arakhnét pókká változtatta (innen az araknofóbia kifejezés). Valójában persze azért volt dühös, mert Arakhné pletykált a papájáról. Más a pletyka természete egy településen vagy egy munkahelyen? A település természetes közösség, van férfi és nő, fiatal és idős, csapos, boltos, butikos, míg a munkahelyen többnyire ugyanazt csinálják az emberek, még ha különböző beosztásban is. Igaz, hogy a nap nagy részét együtt töltik, de mégsem olyan színes és komplex folyamat, mint amikor az ember összefut a piacon, vagy a templom előtt, annak más a spontaneitása. A pletykákat mindig ugyanazok a dimenziók határozzák meg: a szex, a hatalom, a pénz, a kompetencia, a stílus, a deviancia és az integráció. A munkahelyen nem arról van szó, ki milyen gazdag, hanem hogy ki mennyit keres, kinek emelik a fizetését. Ugyanazok a dimenziók, csak munkahelyi keretek közé szorítva. De ez mesterséges közösség, így kicsit a pletykák is mesterségesebbek. Miként lehet hasznos a pletyka? Egy vezetőnek azért, mert ha megfelelő sűrűséggel szondázza a pletykát, képet kap arról, mi foglalkoztatja a munkatársakat. És ha ezt kezeli, uralni tudja a rejtett, informális kommunikációt. Tehát nem a pletyka jó, hanem annak feldolgozása. A pletyka nem jó, vagy nem rossz, értékváltó jelenség. Olyan, mint a tűz, vagy a víz: a tűz a kandallóban jó, a nádtetőn nem jó, a víz, a Szaharában jó, cunami formájában nem jó. A könyv átfogó képet ad a pletykakutatásról. Miért fontos, hogy tudjunk erről? Jobban járunk, ha tudatosítjuk a kommunikációnkat, és tudjuk, mi történik éppen. Minél inkább megtanul az ember reflektálni a saját helyzetére, annál jobban tud uralni helyzeteket. További szempont, amit fontos tudatosítani, hogy visszaszorulóban van a személyesség a felgyorsult világ miatt. Ennek a járványhelyzet is jó példája volt: ez azért fontos, mert ritkán pletykálunk Skype-on, vagy chat szobában, aminek nyoma van, az kockázatos.  Túlélheti a pletyka ezt a helyzetet? Egyelőre azt mutatja, hogy mindent túlél: a mobiltelefont, az internetet, a közösségi médiát, a járványt. Csodálatos dolog. A pletyka az egyike azoknak a folyamatoknak, amelyek biztosítják a dinamizmust a társadalom fejlődésében, míg a szabályok, a normák biztosítják a stabilitást. Ha nem szegnénk meg egyetlen szabályt sem, akkor már kihalt volna az emberiség, gondoljunk csak Semmelweis Ignácra vagy más tudósokra, innovátorokra, felfedezőkre, akiknek a tettei a maguk korában normaszegésnek számítottak. Nagy szükségünk van a dinamizmusra, ami a fejlődést hozza. De ha csak dinamizmus lenne, már akkor is kipusztultunk volna, mert szétvetett volna a saját „vehemenciánk”. A szabályokra azért van szükség, hogy valamiféle mederben legyen tartva ez a zsizsegő emberiség.

Névjegy

Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológus, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója, a Társadalomtudományi Kutatóközpont – MTA Kiválósági Intézet CSS-RECENS kutatócsoportjának tudományos munkatársa, az informális hálózatok és a vállalati kommunikáció szakértője. Első kötete, A pletyka címmel 2002-ben jelent meg.

Infó

Szvetelszky Zsuzsanna – Bodor-Eranus Eliza: A pletyka természete Typotex Kiadó, 2020.

Szerző
Frissítve: 2020.07.01. 13:42