Juhász Zsuzsanna versei

A monda keletkezése

Vihar, tavaszcsikó, rossz gondolat.

Csigolyarepesztő nyújtózás amúgy is a növényélet.

A törtvégen nedvgömb gyűlik, nap felső határa

egyre magasabbra száll, egyre messzebb a tudás,

egyre több a gyökérhit.

Rítusok

Meztelen terhes test, felaggatott

karok, szélkiáltó Ősujjak, csak

a fej csikorgó abroncsfordulása.

Sarkamtól lábujjam felé támaszkodom

(akár egy mérleghintázó tenger):

Veled, de másfelé. Csillageledelnek.

Mutatóujjam feszes. Katonanyugalomban

várja utolsó érvemet. Majd lehanyatlik

csuklóm inainak parancssortüzében.

Társak

Az ősember-barlangcsöndben

holt-ág-grimaszok.

Felhők a békák forró hasában.

Boldog csőrtelenítettek, isten verskoptatói,

hátratett szárnyakkal ülünk, frissen

etetett lábainknál – nevednincs világ.

Ti nyolcan

Bombázórajokban húznak el az arcaim

a tükör fölött,

ejtőernyőt és tolmácsot kap a szappan-

buborék,

„fölmondatták velem a hús- és növény-

evés szabályait”,

víz alá nyomom a kezeim: ma sem én

maradtam a biztonsági sávban.