Előfizetés

Bármikor elszabadulhat az őrület - Cserna-Szabó András házassági és nemzeti válságokról

Rácz I. Péter
Publikálás dátuma
2020.06.27. 18:38

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Van, aki némafilmeket néz, van, aki revíziós elképzeléseit engedi szabadjára, vagy éppen vad szexpartikba veti bele magát, de előkerülnek a balták is – és ott van még Bingó, a nyúl… Cserna-Szabó András új, Extra Dry című regényében, miközben történetek sokasága ágazik el és össze, családok mennek tönkre, szinte végig szól a zene, hol Mozart, hol relaxációs tibeti sustorgás, hol thrash metal.
Még az új regénye, az Extra Dry megjelenése előtt, a trianoni évfordulóra kijött Fehér Renátóval közös szerkesztésében egy irodalmi antológia, Nézzünk bizakodva a múltba! – alternatív Trianon címmel. Milyen ötlet alapján kérték fel a 11 kortárs magyar szerzőt a szereplésre?  Ez a Hévíz folyóirat és a Cser Kiadó közös sorozatának második darabja. A másik forradalom – alternatív ötvenhat című antológia négy éve jelent meg az ’56-os forradalom 60. évfordulójára. Nagy sikere volt, románra is lefordították. Ezúttal is el akartuk kerülni a megszokott megemlékezési formákat, inkább játékosan, az írói képzeletet megmozgató, csavaros módon közelítettünk a témához, az alternatív történelem, az ukrónia, azaz a múltba vetített utópia, a „mi lett volna, ha…” feltevéséből kiindulva. Trianon kényes kérdés, mert politikailag végletesen megosztja az embereket. Ahogy a korábbi kötetnél is történt, most is a talán leghumorosabb novella illusztrációja került a borítóra. Akkor a Szécsi Noémi novelláját alapul vevő női ruhába bújt, menekülő Rákosi, akit az elbeszélésben az orosz katonák egy tankra fektetve megerőszakolnak. Most Kácsor Zsolt írása nyomán a III. Péter néven uralkodó Esterházy Péter látható a könyv elején, akinek a nagyapját még 1918-ban felkérik dinasztiaalapító királynak, ám az unoka 1978-ban lepaktál a Nyugatot szerkesztő Petri Györggyel és Hajnóczy Péterrel, és elbeszélést közöl a lapban, mire a királyi család szövegírója felháborodásában levelet ír neki. Az irodalom magas szintű játék, aminek lételeme a szabályok felrúgása, a szobrok ledöntése… Az Extra Dryban szerepel egy figura, az erdélyi származású temetőcsősz, Kuli, akiről kiderül, hogy szabadidejében egyenruhába bújva a szobája mélyén, térképek előtt újra és újra lejátssza, hogyan venné vissza az elcsatolt területeket. Hogy látja, Erdélyben például ma mennyire komoly ez a sérelmi viselkedés?  A trianoni traumát nagyon nehéz egyetlen igazság szempontjából nézni. Kezdve azon, hogy az igazság nem történelmi fogalom. Semmi nem volt igazságos, se a honfoglalás, se a nagy francia forradalom, se a fáraók uralkodása. Ráadásul minden kornak más a morálja, az igazsága, visszatetsző lenne a mi mai vélt igazságunkat visszavetíteni. Ráadásul nagyon sok Trianon van. Romsics Ignác egyik, Trianonról és a holokausztról szóló esszéjében olvasható, hogy például a zsidó származású magyaroknak egészen mást jelent 1920: a diszkriminációk és a jogvesztések kezdőpontját. De még a saját családomon belül is teljesen más a trauma megélése és foka. A család apai ága kolozsvári, az anyai szentesi. Az apai nagyapám 1914-ben született Kolozsváron. Az apám egyéves volt 1944-ben, mikor elfoglalták a várost a szovjetek. Egy tehervonaton, a kukoricahalom tetején menekültek Hódmezővásárhelyre, így úszta meg nagyapám, hogy az Urál déli lábaihoz vigyék málenkij robotra. Soha többet nem beszélt Erdélyről, és soha nem ment vissza, miközben beutazta újságíróként a fél világot. Elnémult, végleg. Szentes Trianon-élménye egész más. 1920 januárjában, amikor Apponyiék kimentek végre Párizsba, és megkapták a béketervezetet, Szentes még román megszállás alatt volt. Féktelen mulatság vette kezdetét, mert addig a románoktól úgy tudták, hogy Románia a Tiszáig fog érni, belőlük meg román határváros lesz. Amikor megtudták, hogy mégsem, kitört az eufória, kinyitott a korcsolyapálya, a mozik új filmeket tűztek műsorra, bálokat rendeztek egymás után. És ez csak egyetlen család kétféle Trianonja. Ha a Monarchia más nemzeteit nézzük, ott a mienkétől gyökeresen különböző Tria­nonokra lelünk, ami nekünk bukás, másoknak nemzeti egyesülés.
Míg a két évvel korábbi regénye, Az abbé a fejével játszik szerkezete a buñueli filmek technikáját követve ágyazta egymásba az akár önálló elbeszélésekként is olvasható novellákat, az Extra Dry ehhez a kavalkádhoz még az opera buffa hadarós modalitását is hozzátársítja. Belső késztetés vagy a már elkészült szövegek konvergációja mentén íródott regénnyé az új kötet? Mindig az alapanyag dönt a műfajról, nem én. Előbb-utóbb észreveszem, hogy az éppen íródó szövegeim össze- vagy széttartanak. Ha egyes szövegek egymás felé haladnak, akkor kezdődik a munka másik fele, az összekapcsolásuk regénnyé. Az Extra Dry szerkezete jóval kevésbé széttartó, nem annyira véletlenszerű és parodisztikus, mint az Abbéé, a klasszikus regényszerkezethez közelít: kevesebb szereplővel dolgozik, van főszála a két hét alatt játszódó történetnek, a témája is könnyebben behatárolható: kvázi egy (vagy több) családregény vége. Miért foglalkoztatta a családok széthullásának bemutatása? A házasság intézményét több száz (ezer?) évvel ezelőtt elsősorban fajfenntartási és gazdasági megfontolások mentén találták fel, és működött is a maga módján jó ideig, még ha a mai igazságérzetünknek túlságosan is patriarchális módon. Ám később ebbe az ódon szerkezetbe – az igények megváltozásával – bele akartuk gyömöszölni a szerelmet, a boldogságot, az egyenlőséget, a szabadságot, az önmegvalósítást stb. is, aminek következtében a gépezet, ha nem is mondta be teljesen az unalmast, de láthatóan igen gyakran meghibásodik, nem bírja a nyomást. Ma már ott tartunk, hogy többször nem működik, mint ahányszor működik. Az alapvető hiba szerintem, hogy a megváltozott igényekre nem egy új szövetséget találtunk fel, hanem egy régit erőszakoltunk meg új kívánalmainkkal. Rengeteg ilyen kattogó, füstölő, lángoló házassági gépezetet látok magam körül, néha a házastársaknak sikerül sértetlenül kimenekülniük, olykor azonban a lángokba vesznek. Jó néhány felrobbant embert ismerek (férfit és nőt egyaránt), ilyen Aladár is a regényemben. Olyanok, mint a ­Michael Douglas alakította szereplő az Összeomlás című filmben. Mindannyiunkban ott van az őrület, ami bármikor elszabadulhat. Ön is elvált, tapasztalja magán az úgynevezett életközepi válság jeleit, van bakancslistája, mit szeretne mindenképpen megélni még? Én furcsán fejlődöm, nem lineárisan, hanem összevissza, például csak 12 éves koromban tanultam meg olvasni, de 23 éves voltam, mikor már gyerekem született, jelenleg is jelentős komolyságdeficitem van, sok mindenben nem tudtam felnőni, miközben sok szempontból koravén vagyok. A válságot inkább magam körül látom, az élet minden területén. Az a gyanúm, hogy egy egyszerre kétségbeejtő és gyönyörű civilizáció omlik össze körülöttem. Úgy nézem, ahogy egy csinos naplementét, kezemben hideg sör, nagy terveim nincsenek. Íróilag egyébként meglehetősen hálás helyzet egy kultúra végnapjaiban élni. Van összefüggés a testi és a nyelvi felszabadulás és a regényben általam tapasztalt sokszor trágárabb nyelvhasználat között? Nincs hiteltelenebb annál, mint mikor egy novellában olyasmit olvasok, hogy meló után bemegy két kőműves a szentesi Delelő csárdába, és az egyikük azt mondja: „Kezét csókolom, kisasszony, kettő szimplát óhajtunk. Drága urambátyám, te mit fogyasztasz?” Az emberek nem így beszélnek. „Iszunk egy szöget, bazmeg?” Inkább így. Erről nem én tehetek, én csak leírom. Az irodalmi nyelvvel szemben még mindig van egy sznob, életszerűtlen, valóságtól elrugaszkodott elvárás, hogy legyen mindig emelkedett, tiszta, éteri, mégiscsak az öröklétnek írunk. De hát úgy nem lehet hiteles az irodalom, ha a szereplők hamis nyelven beszélnek. „A férfi elővette hímtagját…” – ilyet akár mondhat egy narrátor jó adag malíciával, de élő ember így nem beszél. Nem, a mai férfi nem a hímtagját, a péniszét vagy a kukiját veszi elő, amit elővesz, az a farka vagy a pöcse. Esetleg a fasza. Mindezt nem érzem sem durvának, sem trágárnak. Ez (is) a mi nyelvünk ma. Takargathatjuk, de nincs értelme. Egyébként meg miért lenne csúnyább egyik hangalak a másiknál? A jelentés mindegyik mögött ugyanaz. Arról meg mindenki maga eldöntheti, hogy szép vagy csúf. A regény egy rajzsorozatot is magába foglal, az éppen széteső család kisebb lánya, Liza rajzait, melyek tragikomikus alternatív történetként kapcsolódnak az eseményekhez. Ebben a képregényben egy újabb nézőpontból olvashatjuk a családtörténetet, a nyolcéves kislány szemszögéből, akinek képzelt barátja, Bingó, a vérnyúl. A rajzokat Ráskai Szabolcs képzőművész készítette, az alattuk lévő szövegek pedig a fia gyerekbetűivel íródtak.
Rendkívül sokféle műfaji (opera buffa, némafilm, krimi, pornó, állatmese) és szöveges idézet (Híd a Drinán, A feleségem története, Utas és holdvilág) található a regényben, ahogy magas- és popkulturális utalások vagy gasztronómiai betétek is. Széles repertoár, nem vitás, de mi a célja? Mi a célja a játéknak? Tanít, nevel, szórakoztat, ahogy a piás Zsdanov elvtárs kiválóan megállapította. Komolyra fordítva: ez, ha akarom, lehet egy poszt-posztmodern in­ter­tex­tuá­lis játék. Ahogy a posztmodern bizalmatlanul és kiábrándultan nevet a nagy elbeszéléseken, úgy én is nevetek a posztmodernen. De, ha akarom, lehet egyszerű realizmus is. Ahogy a nyelvhasználatról is mondtam, a figurák hitelessé tétele alapvető egy irodalmi műben. Egy karaktert a kulturális és gasztronómiai fogyasztási szokásaival hihetetlen gyorsan és alaposan lehet jellemezni. Ha azt olvassuk, hogy valaki bicskával eszi a májkrémet a konzervdobozból és hozzá Kőbányait iszik, máris megjelenik előttünk egy alak. Egészen más karakter rajzolódik ki az olvasó előtt, ha a hősünk mondjuk Mozart és Verdi operáiért rajong (ahogy a regénybeli báróné), mint ha a Slayer Reign in Bloodját hallgatja (ahogy az Extra Dryban a székely vadászok vérgőzös napjuk végén). Tudni kell, hogy Erdélyben és Romániában hihetetlen metálkultusz van a férfiak körében… +1 kérdés A vizuális teremtőereje miatt az Extra Dry filmre kívánkozik. Van esély rá, hogy Cserna- Szabó-művek kerüljenek egyszer nagyvászonra? Inkább tervek vannak vagy voltak, de film végül egyikből sem lett. Annak idején a Félelem és reszketés Nagyhályogon című kötetemből Erdélyi Dániellel írtunk forgatókönyvet, később Szomjas Györggyel évekig csiszolgattuk betyártrilógiájának harmadik darabját, mely Savanyú Jóskáról szólt volna. De egyik sem kapott zöld utat. A Sömmi.-ből Pálfi György és Ruttkay Zsófia írt forgatókönyvet, az előkészítési pénzt meg is ítélték nekik, ám aztán mégsem támogatták a film leforgatását. A Szíved helyén épül már a Halálcsillagból Rudolf Péter és a fia tervez filmet csinálni. Én nem vagyok gátja a szövegeim filmre vitelének, ám filmes karrierem ez idáig még csak ígéretes.

Igény a katarzisra

Marik Noémi
Publikálás dátuma
2020.06.27. 16:16

Bár a veszélyhelyzetnek már vége, a karanténdráma-verseny még egyre dübörög. Így időről időre újból szembesülhetünk, milyen volt bezárva, egymástól elzárva, félelemben élni. Ám közben most jól szórakozunk (is). Az egyfelvonásosok hol abszurdba hajlanak, hol posztapokaliptikus szatírába, hol párkapcsolati viadalba vagy épp meseparódiába.
Mindez pedig a TRIP színháznak köszönhető, amely egyedülálló módon és figyelemre méltó gyorsasággal reagált a színházakat is érzékenyen érintő krízishelyzetre: nyílt drámapályázatot hirdettek a Litera irodalmi portállal karöltve. Úgy gondolták ugyanis, ha a művészet reflexió a mindennapi életünkre, akkor ez hatványozottan igaz egy ilyen kiélezett szituációban, és a karanténdráma műfaj egy releváns és kreatív válasz rá. Úgy tűnik, ezt más alkotók is így gondolták, mert a határidőig, április közepéig 300 pályamű érkezett. Ebből a tízfős zsűri döntése alapján 25 került vagy épp kerül bemutatásra, azaz felolvasó-színházi streamelésre, neves rendezők és színészek közreműködésével. Az alkotók mellett a közönség is igen lelkesnek bizonyult, hiszen elképesztő nézettsége volt a webszínházi karanténsorozatnak, nemegyszer volt 5 ezer fölötti, de akár 14 ezres nézettségű előadásuk is (és százezer körüli megtekintése volt eddig a versenynek), ami messze meghaladja azt a nézőszámot, amit egy-egy színházi bemutató, kortárs dráma elérhet. Magács László, a TRIP vezetője sem számított ekkora érdeklődésre, és szerinte a siker azt is mutatja, a művészet valóban segít az embereknek feldolgozni ezt a kaotikus időszakot, ahogy azt is: minden helyzetben szükség van a színházra. Felolvasó-színházi websorozatuk pedig egy olyan forma, ami képernyőn keresztül is élvezhető. Mindezt egybevetve nem meglepő, hogy nemzetközi érdeklődés is övezte az első magyar webszínházat. A világ minden tájáról figyelték a közvetítéseket – globális nézőterük lett. Tervezik is, hogy tovább folytatják webszínházukat, hiszen ez a forma területileg és társadalmi szinten is segít szélesebb nézőréteghez eljutni. Már készül a Shakespeare/37 című sorozatuk, mely az összes Shakespeare-drámát feldolgozza kortárs írók közreműködésével. Azt is eldöntötték, hogy a TRIP színházi működése a jövőben a kortárs dámára fog fókuszálni, mert ahogy Magács mondja, minden nagyvárosban működik egy kortárs színház, Budapestet kivéve. Jelen egyfelvonásosok között is biztosan talál majd olyat – fűzte hozzá –, amelyből kér egy egész estés darabot. A kérdésre, mit gondol, a közös baj és a mindenkit egyformán érintő veszély egy platformra tereli-e majd a kettészakadt szakmát vagy inkább még tovább fokozza a feszültséget az anyagi nehézség, Magács úgy válaszolt, ez a helyzet most mindenesetre az igazi összefogás pillanata volt, ami, ha rajta múlik, így marad, és amiért – ígéri – a maga eszközeivel tenni is fog. Elmondta még: a pályázat nyílt volt, de voltak felkért írók is, így Tasnádi István, Szabó Borbála és Maros András mellett még egy Garaczi László által írt karantén-egyfelvonásosra is készülhetünk. A pályázók közt pedig van dramaturghallgató, színházzal foglalkozó szakember, újságíró és körzeti orvos is. Ez utóbbi dr. Mangó Gabriella, akinek a túlélést jelentette az írás. A február eleje óta tartó rendkívüli koncentrálás és bizonytalansággal való szembesülés időszakában a művészet adta számára a kapaszkodót és jelentett némi bizonyosságot, hiszen a műben az író irányíthatja az eseményeket. A rendkívüli munkabírással bíró doktornő írt már regényt, pályázik filmforgatókönyvvel, és épp drámaírást tanul. A karanténpályázatra egy Rómeó és Júlia-parafrázist írt Koronavírus címen. Shakespeare nyelvezete pedig egy eszköz volt számára. Éppígy eszköze volt a humor. Mert, ahogy mondja, a nyomorúságot – a kiszolgáltatottságot, jövőtlenséget és magányt nem lehet további nyomorúsággal terhelni, a járvány realista megközelítésére ott van a Híradó mint sorozat. Szabó Borbála szerint, aki abszurdba hajló egyfelvonásost (Rizikócsoport) írt a pályázatra, az összezártság sok remek dráma (és krimi) alaphelyzete. Izgalmas állapot – mondja – folyton együtt lenni a családdal, kiszakítva a világból. Izgalmas, hogy az emberek félnek egymástól az utcán. Hogy maszkot hordunk, és meg se ismerjük egymást. Hogy hajlandóak vagyunk lemondani egymásról. És miért? Mert féltjük az életünket. Emiatt bevállaljuk, hogy nem igazán élünk. Ez egy igazi drámai paradoxon, írói aranybánya! – fogalmaz. Egész estés drámát viszont egyelőre nem tervez írni a témára, mert úgy véli, még nincs elég rálátás erre a helyzetre. És ki tudja, teszi fel a kérdést, hogyan látjuk majd utólag ezt az időszakot. Médiakeltette hisztériának vagy valós életveszélynek? Az elidegenedés nevetséges tömegpszichózisának vagy a szolidaritás győzelmének? Biztos születnek majd egész estés drámák is ezen időszak kapcsán, előadások viszont kevésbé – tartja Cseke Tamás, a Karanténpresszó című egyfelvonásos szerzője, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem dramaturg szakos hallgatója. Mindemellett szerinte ez az időszak közelebb hozta hozzánk az abszurdot, hisz hatalmas hangsúlyt kapott a mindennapi lét értelmetlensége, és valamilyen formában mindenki „kimutatta a foga fehérjét”. Mivel azonban úgy gondolta, a legtöbb pályázó az összezártságra fog ­reflektálni, így jutott el a majdnem abszurd társadalmi szatíráig. Szintén társadalmi szintre emelte egyfelvonásosát Kolozsi László újságíró, forgatókönyvíró, krimiíró, aki drámát (Tamara) most először szerzett, Csepella Márton néven. Mivel a karantén alatt megnőtt a bántalmazó kapcsolatok száma, a családon belüli erőszak témáját különösen aktuálisnak érezte. Ami azért is foglalkoztatja, mert maga is érintett volt kamaszkorában édesanyja új kapcsolata révén. Akkoriban megdöbbentette, mennyire elfordítja minden ismerős a fejét, ha a bántalmazás nyomait látja. Most szereplői olyan szomszédok, akik össze vannak zárva egy bántalmazott kiáltásaival. Arra a kérdésre, mit tippelnek, mire lesz nagyobb igény: szórakozni, felejteni akar majd inkább a közönség a színházban ezután az időszak után vagy inkább az előadások segítségével feldolgozni az átélt krízishelyzetet, többen válaszolták, hogy ez nem vagy-vagy, hanem is-is. Cseke tippelt a szórakozásfelejtésre, mert szerinte túlságosan rövid volt ez az időszak ahhoz, hogy olyan mérvű traumát okozzon, amit színházba járással kellene megoldani. Akik pedig elmerészkednek majd a színházakba – fűzi hozzá –, inkább teszik majd a színházba járás aktusáért mint magáért az előadásért. Igény mindig a katarzisra van – mondja Kolozsi –, arra, hogy elhiggyük, lehetünk jobb emberek. A katarzis lehetősége benne van a Covid okozta válságban is. De nem hiszi, hogy az fog bekövetkezni, sőt talán még kevesebben lesznek majd, akik szembe mernek nézni saját félelmeikkel. Hogy a most született egyfelvonásosok maradandók lesznek-e vagy csupán lenyomatok, mementók egy időszakról, azt persze a jövő dönti el. Éppígy azt is, születnek-e majd egész estés előadások. Két dolog azonban egészen biztos: a nemrég átélt helyzet tökéletes táptalaj az írók számára, valamint június végén a közönség szavazhat majd, a bemutatottak közül melyik mű ítéltessen a legjobbnak.

Böszörményi Márton: Taurusz

Böszörményi Márton
Publikálás dátuma
2020.06.27. 14:44

Fotó: Facebook
Levettem a zoknimat, és a szennyeskosárba dobtam, de még mindig érezni lehetett a szagot. Befújtam a lábamat, magamat, és a szobát is. A csajom megkérdezte, hogy miért nem megyek inkább fürdeni, ezért megint el kellett neki mondanom, hogy nincs víz a lakásban. Azt mondta, hogy neki fel sem tűnt, és tovább nézte a sorozatát a laptopon. Akkor, azt hiszem, épp a Tauruszt darálta, minden este megnézett egy egész évadot. Nekem nem jött be, inkább a másik gépnél játszottam. Az ő sorozatában egy nőnek kellett kijutnia egy pszichopata által épített erődből úgy, hogy mindenféle feladványokat old meg, amik valahogyan kapcsolódnak az életéhez. Az én játékomban egy férfinak kellett bejutnia egy erődítménybe úgy, hogy mindenféle szörnyetegeket öl meg. A bűz még mindig terjengett a szobában. Kinyitottam az ablakot, de szólt a csajom, hogy bejön a hideg, és akkor már inkább a bűz. Olvastam egyszer valahol, de lehet, hogy álmodtam, hogy az ember ugyanúgy beleőrülhet, ha sokáig hideget vagy valamilyen erős szagot kell elviselnie. Kimentem a konyhába, csináltam magamnak egy szendvicset. Megkérdeztem a csajomat is, de ő azt mondta, nem éhes, mert evett a barátnőjével, mielőtt hazajött. Nem is tudtam, hogy találkoztál valakivel, mondtam. De, a Nórival, mondta a csajom. Megkérdeztem, hogy ki az a Nóri, hogy ismerem-e. A csajom megállította a lejátszást, és teljesen kikelt magából, hogy én miért faggatom, mit féltékenykedek. Nem elég a büdös lábad, még ezekkel a kurva kérdésekkel is meg akarsz fojtani? Megpróbáltam lenyugtatni, elmondtam neki, hogy én nem így gondoltam, csak nem emlékszem erre a Nórira, és arra sem, hogy említette volna, hogy találkozik vele munka után. Tudom, hogy itt be kellett volna fejeznem, de már nem volt megállás, és azt is felhoztam, hogy igazából azt se tudom, mi a munkája és hol dolgozik. A csajom összecsukta a laptopját, oda állt elém és kiabálni kezdett. Egy fehér férfipóló volt rajta, de nem emlékeztem rá, hogy az enyém lenne. Azt hiszem, soha nem hordtam fehéret. Azt vágta a fejemhez, hogy én sem mesélek neki soha az én munkámról, neki miért kéne akkor az övéről. Elmentettem a játékot, és én is becsuktam a gépemet, közben megpróbáltam neki elmagyarázni, hogy attól még, hogy nem mesélem el minden egyes unalmas napomat a szervizben, azért neki tisztában kell lennie vele, hogy én mit csinálok, viszont nekem fogalmam sincs arról, hogy ő mivel tölti egy munkanapját. Szervizben, kérdezte, és láttam rajta, hogy komolyan meglepődik. Milyen szervizben? Elmondtam neki, hogy egy autószervizben dolgozom. Mondtam, hogy lassan már hét éve. Megkérdeztem, hogy mióta vagyunk együtt. Nem emlékeztem rá. Úgy tűnt, mintha mindig is együtt lettünk volna, közben az volt az érzésem, hogy most látom először a pici ezüstkövet az orrában, a hófehér csíkokat a fekete hajában. És a csajom csak forgatta a szemét, és sóhajtozott, és azt mondta, hogy ezt azért tudnom kéne, mert elég felejthetetlen jelenet volt, amikor bemasíroztam érte a vasárnapi ebédjük közepén, és gyakorlatilag elraboltam őt a családjától. Rémlett, hogy egyszer veszekedtem egy bajszos férfival, de sehogy nem tudtam összerakni a dolgokat. Mintha egy másik életben történt volna. A csajom azt mondta, hogy ez nagyon is a mi életünk, aztán odajött hozzám, megfogta a kezem, és megkérdezte, hogy nincs-e kedvem megnézni egy részt a sorozatából. Meg kellett volna kérdeznem, hogy mi a családneve, de csak bólintottam, és követtem őt a kanapéra. Visszakapcsolta a laptopot, és mielőtt elindította volna a lejátszást, gyorsan összefoglalta, hogy hol tart a sorozat. A lábam még mindig nagyon büdös volt, ezért azt javasoltam, hogy igyunk egy kis pálinkát. Az alkohol a hideg ellen is jó, hátha a bűzt is képes elnyomni. A csajom belement, úgyhogy elővettük a pálinkát, és csak úgy az üvegből ittuk, miközben néztük a Tauruszt.