Bármikor elszabadulhat az őrület - Cserna-Szabó András házassági és nemzeti válságokról

Van, aki némafilmeket néz, van, aki revíziós elképzeléseit engedi szabadjára, vagy éppen vad szexpartikba veti bele magát, de előkerülnek a balták is – és ott van még Bingó, a nyúl… Cserna-Szabó András új, Extra Dry című regényében, miközben történetek sokasága ágazik el és össze, családok mennek tönkre, szinte végig szól a zene, hol Mozart, hol relaxációs tibeti sustorgás, hol thrash metal.

Még az új regénye, az Extra Dry megjelenése előtt, a trianoni évfordulóra kijött Fehér Renátóval közös szerkesztésében egy irodalmi antológia, Nézzünk bizakodva a múltba! – alternatív Trianon címmel. Milyen ötlet alapján kérték fel a 11 kortárs magyar szerzőt a szereplésre?

Ez a Hévíz folyóirat és a Cser Kiadó közös sorozatának második darabja. A másik forradalom – alternatív ötvenhat című antológia négy éve jelent meg az ’56-os forradalom 60. évfordulójára. Nagy sikere volt, románra is lefordították. Ezúttal is el akartuk kerülni a megszokott megemlékezési formákat, inkább játékosan, az írói képzeletet megmozgató, csavaros módon közelítettünk a témához, az alternatív történelem, az ukrónia, azaz a múltba vetített utópia, a „mi lett volna, ha…” feltevéséből kiindulva. Trianon kényes kérdés, mert politikailag végletesen megosztja az embereket. Ahogy a korábbi kötetnél is történt, most is a talán leghumorosabb novella illusztrációja került a borítóra. Akkor a Szécsi Noémi novelláját alapul vevő női ruhába bújt, menekülő Rákosi, akit az elbeszélésben az orosz katonák egy tankra fektetve megerőszakolnak. Most Kácsor Zsolt írása nyomán a III. Péter néven uralkodó Esterházy Péter látható a könyv elején, akinek a nagyapját még 1918-ban felkérik dinasztiaalapító királynak, ám az unoka 1978-ban lepaktál a Nyugatot szerkesztő Petri Györggyel és Hajnóczy Péterrel, és elbeszélést közöl a lapban, mire a királyi család szövegírója felháborodásában levelet ír neki. Az irodalom magas szintű játék, aminek lételeme a szabályok felrúgása, a szobrok ledöntése…

Az Extra Dryban szerepel egy figura, az erdélyi származású temetőcsősz, Kuli, akiről kiderül, hogy szabadidejében egyenruhába bújva a szobája mélyén, térképek előtt újra és újra lejátssza, hogyan venné vissza az elcsatolt területeket. Hogy látja, Erdélyben például ma mennyire komoly ez a sérelmi viselkedés?

A trianoni traumát nagyon nehéz egyetlen igazság szempontjából nézni. Kezdve azon, hogy az igazság nem történelmi fogalom. Semmi nem volt igazságos, se a honfoglalás, se a nagy francia forradalom, se a fáraók uralkodása. Ráadásul minden kornak más a morálja, az igazsága, visszatetsző lenne a mi mai vélt igazságunkat visszavetíteni. Ráadásul nagyon sok Trianon van. Romsics Ignác egyik, Trianonról és a holokausztról szóló esszéjében olvasható, hogy például a zsidó származású magyaroknak egészen mást jelent 1920: a diszkriminációk és a jogvesztések kezdőpontját. De még a saját családomon belül is teljesen más a trauma megélése és foka. A család apai ága kolozsvári, az anyai szentesi. Az apai nagyapám 1914-ben született Kolozsváron. Az apám egyéves volt 1944-ben, mikor elfoglalták a várost a szovjetek. Egy tehervonaton, a kukoricahalom tetején menekültek Hódmezővásárhelyre, így úszta meg nagyapám, hogy az Urál déli lábaihoz vigyék málenkij robotra. Soha többet nem beszélt Erdélyről, és soha nem ment vissza, miközben beutazta újságíróként a fél világot. Elnémult, végleg. Szentes Trianon-élménye egész más. 1920 januárjában, amikor Apponyiék kimentek végre Párizsba, és megkapták a béketervezetet, Szentes még román megszállás alatt volt. Féktelen mulatság vette kezdetét, mert addig a románoktól úgy tudták, hogy Románia a Tiszáig fog érni, belőlük meg román határváros lesz. Amikor megtudták, hogy mégsem, kitört az eufória, kinyitott a korcsolyapálya, a mozik új filmeket tűztek műsorra, bálokat rendeztek egymás után. És ez csak egyetlen család kétféle Trianonja. Ha a Monarchia más nemzeteit nézzük, ott a mienkétől gyökeresen különböző Trianonokra lelünk, ami nekünk bukás, másoknak nemzeti egyesülés.

Míg a két évvel korábbi regénye, Az abbé a fejével játszik szerkezete a buñueli filmek technikáját követve ágyazta egymásba az akár önálló elbeszélésekként is olvasható novellákat, az Extra Dry ehhez a kavalkádhoz még az opera buffa hadarós modalitását is hozzátársítja. Belső késztetés vagy a már elkészült szövegek konvergációja mentén íródott regénnyé az új kötet?

Mindig az alapanyag dönt a műfajról, nem én. Előbb-utóbb észreveszem, hogy az éppen íródó szövegeim össze- vagy széttartanak. Ha egyes szövegek egymás felé haladnak, akkor kezdődik a munka másik fele, az összekapcsolásuk regénnyé. Az Extra Dry szerkezete jóval kevésbé széttartó, nem annyira véletlenszerű és parodisztikus, mint az Abbéé, a klasszikus regényszerkezethez közelít: kevesebb szereplővel dolgozik, van főszála a két hét alatt játszódó történetnek, a témája is könnyebben behatárolható: kvázi egy (vagy több) családregény vége.

Miért foglalkoztatta a családok széthullásának bemutatása?

A házasság intézményét több száz (ezer?) évvel ezelőtt elsősorban fajfenntartási és gazdasági megfontolások mentén találták fel, és működött is a maga módján jó ideig, még ha a mai igazságérzetünknek túlságosan is patriarchális módon. Ám később ebbe az ódon szerkezetbe – az igények megváltozásával – bele akartuk gyömöszölni a szerelmet, a boldogságot, az egyenlőséget, a szabadságot, az önmegvalósítást stb. is, aminek következtében a gépezet, ha nem is mondta be teljesen az unalmast, de láthatóan igen gyakran meghibásodik, nem bírja a nyomást. Ma már ott tartunk, hogy többször nem működik, mint ahányszor működik. Az alapvető hiba szerintem, hogy a megváltozott igényekre nem egy új szövetséget találtunk fel, hanem egy régit erőszakoltunk meg új kívánalmainkkal. Rengeteg ilyen kattogó, füstölő, lángoló házassági gépezetet látok magam körül, néha a házastársaknak sikerül sértetlenül kimenekülniük, olykor azonban a lángokba vesznek. Jó néhány felrobbant embert ismerek (férfit és nőt egyaránt), ilyen Aladár is a regényemben. Olyanok, mint a Michael Douglas alakította szereplő az Összeomlás című filmben. Mindannyiunkban ott van az őrület, ami bármikor elszabadulhat.

Ön is elvált, tapasztalja magán az úgynevezett életközepi válság jeleit, van bakancslistája, mit szeretne mindenképpen megélni még?

Én furcsán fejlődöm, nem lineárisan, hanem összevissza, például csak 12 éves koromban tanultam meg olvasni, de 23 éves voltam, mikor már gyerekem született, jelenleg is jelentős komolyságdeficitem van, sok mindenben nem tudtam felnőni, miközben sok szempontból koravén vagyok. A válságot inkább magam körül látom, az élet minden területén. Az a gyanúm, hogy egy egyszerre kétségbeejtő és gyönyörű civilizáció omlik össze körülöttem. Úgy nézem, ahogy egy csinos naplementét, kezemben hideg sör, nagy terveim nincsenek. Íróilag egyébként meglehetősen hálás helyzet egy kultúra végnapjaiban élni.

Van összefüggés a testi és a nyelvi felszabadulás és a regényben általam tapasztalt sokszor trágárabb nyelvhasználat között?

Nincs hiteltelenebb annál, mint mikor egy novellában olyasmit olvasok, hogy meló után bemegy két kőműves a szentesi Delelő csárdába, és az egyikük azt mondja: „Kezét csókolom, kisasszony, kettő szimplát óhajtunk. Drága urambátyám, te mit fogyasztasz?” Az emberek nem így beszélnek. „Iszunk egy szöget, bazmeg?” Inkább így. Erről nem én tehetek, én csak leírom. Az irodalmi nyelvvel szemben még mindig van egy sznob, életszerűtlen, valóságtól elrugaszkodott elvárás, hogy legyen mindig emelkedett, tiszta, éteri, mégiscsak az öröklétnek írunk. De hát úgy nem lehet hiteles az irodalom, ha a szereplők hamis nyelven beszélnek. „A férfi elővette hímtagját…” – ilyet akár mondhat egy narrátor jó adag malíciával, de élő ember így nem beszél. Nem, a mai férfi nem a hímtagját, a péniszét vagy a kukiját veszi elő, amit elővesz, az a farka vagy a pöcse. Esetleg a fasza. Mindezt nem érzem sem durvának, sem trágárnak. Ez (is) a mi nyelvünk ma. Takargathatjuk, de nincs értelme. Egyébként meg miért lenne csúnyább egyik hangalak a másiknál? A jelentés mindegyik mögött ugyanaz. Arról meg mindenki maga eldöntheti, hogy szép vagy csúf.

A regény egy rajzsorozatot is magába foglal, az éppen széteső család kisebb lánya, Liza rajzait, melyek tragikomikus alternatív történetként kapcsolódnak az eseményekhez.

Ebben a képregényben egy újabb nézőpontból olvashatjuk a családtörténetet, a nyolcéves kislány szemszögéből, akinek képzelt barátja, Bingó, a vérnyúl. A rajzokat Ráskai Szabolcs képzőművész készítette, az alattuk lévő szövegek pedig a fia gyerekbetűivel íródtak.

Rendkívül sokféle műfaji (opera buffa, némafilm, krimi, pornó, állatmese) és szöveges idézet (Híd a Drinán, A feleségem története, Utas és holdvilág) található a regényben, ahogy magas- és popkulturális utalások vagy gasztronómiai betétek is. Széles repertoár, nem vitás, de mi a célja?

Mi a célja a játéknak? Tanít, nevel, szórakoztat, ahogy a piás Zsdanov elvtárs kiválóan megállapította. Komolyra fordítva: ez, ha akarom, lehet egy poszt-posztmodern intertextuális játék. Ahogy a posztmodern bizalmatlanul és kiábrándultan nevet a nagy elbeszéléseken, úgy én is nevetek a posztmodernen. De, ha akarom, lehet egyszerű realizmus is. Ahogy a nyelvhasználatról is mondtam, a figurák hitelessé tétele alapvető egy irodalmi műben. Egy karaktert a kulturális és gasztronómiai fogyasztási szokásaival hihetetlen gyorsan és alaposan lehet jellemezni. Ha azt olvassuk, hogy valaki bicskával eszi a májkrémet a konzervdobozból és hozzá Kőbányait iszik, máris megjelenik előttünk egy alak. Egészen más karakter rajzolódik ki az olvasó előtt, ha a hősünk mondjuk Mozart és Verdi operáiért rajong (ahogy a regénybeli báróné), mint ha a Slayer Reign in Bloodját hallgatja (ahogy az Extra Dryban a székely vadászok vérgőzös napjuk végén). Tudni kell, hogy Erdélyben és Romániában hihetetlen metálkultusz van a férfiak körében…

+1 kérdés

A vizuális teremtőereje miatt az Extra Dry filmre kívánkozik. Van esély rá, hogy Cserna- Szabó-művek kerüljenek egyszer nagyvászonra?

Inkább tervek vannak vagy voltak, de film végül egyikből sem lett. Annak idején a Félelem és reszketés Nagyhályogon című kötetemből Erdélyi Dániellel írtunk forgatókönyvet, később Szomjas Györggyel évekig csiszolgattuk betyártrilógiájának harmadik darabját, mely Savanyú Jóskáról szólt volna. De egyik sem kapott zöld utat. A Sömmi.-ből Pálfi György és Ruttkay Zsófia írt forgatókönyvet, az előkészítési pénzt meg is ítélték nekik, ám aztán mégsem támogatták a film leforgatását. A Szíved helyén épül már a Halálcsillagból Rudolf Péter és a fia tervez filmet csinálni. Én nem vagyok gátja a szövegeim filmre vitelének, ám filmes karrierem ez idáig még csak ígéretes.