közgyűlés;Magyar Teniszszövetség;

2020-07-02 20:45:40

A teniszszövetség július 27-én pótolja a rendkívüli közgyűlést

A helyszín a Nemzeti Edzésközpont lesz, a tisztújítás mellett pedig az elnökség létszámának bővítése szerepel napirenden.

A járványügyi intézkedések miatt a Magyar Tenisz Szövetség június 12-én elmaradt tisztújító közgyűlését július 27-én, hétfőn 14 órától tartják meg. A helyszín a Nemzeti Edzésközpont lesz, a tisztújítás mellett pedig az elnökség létszámának bővítése szerepel napirenden.

Mint megírtuk, a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) öt elnökségi tagja – Bársony Farkas, Dudik János, Gém György, Molnár György, Viszló Csaba – benyújtotta lemondását, miután áprilisban szembesült a szervezet pénzügyi helyzetével. Ekkor derült ki, hogy Szűcs Lajos, az MTSZ fideszes parlamenti képviselő elnöke 3,5 milliárd forintot kért az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportállamtitkárságától a szövetség konszolidációjára. Szűcs levelében azt írta, hogy az extra forrás biztosítása nélkül a szövetségi alkalmazottak munkabéreit sem lehet kifizetni.

Az elnökségi tagok többségének távozása után – csak Szűcs és az alelnök, Bohács Zsolt maradt a testületben – a szervezet működésképtelenné vált (volna) és a lehető legrövidebb időn belül rendkívüli tisztújító közgyűlést kellett (volna) összehívni. A koronavírus-járvány miatt azonban átmenetileg levegőhöz jutott az MTSZ, mivel született egy kormányrendelet, amely előírta, hogy ebben az időszakban a sportági szövetségek zavartalan működésének biztosítása érdekében a lemondott elnökségi tagoknak is a veszélyhelyzet megszűnése után még legfeljebb 90 napig el kell látniuk feladatukat.

Az MTSZ elnöksége eleget tett a rendelkezésnek, folytatta munkáját, és június 12-re kiírta a rendkívüli közgyűlés időpontját, az esemény azonban a járvány miatt elmaradt. A kormány június 16-án megszüntette a veszélyhelyzetet, ez azt jelenti, hogy legkésőbb szeptember 15-ig össze kell hívni az MTSZ rendkívüli közgyűlését, ahol nemcsak új elnökséget, hanem elnököt is kell választani.