Ígéret az örök barátságra – A Jóbarátok titkáról

Van, aki rajong érte, mást hidegen hagy, de nincs, aki ne ismerné a Jóbarátokat. A széria sikerének nyomába eredhetünk Saul Austerlitz könyvével.

Nem kell sokáig járni a hazai üzleteket, amíg az ikonikus Friends felirattal ellátott felsőt találunk, és a televíziócsatornák közt kapcsolgatva is rövid idő alatt bukkanhatunk az 1994-ben útjára indult Jóbarátok epizódjaira. Feltehetően napjainkban sincs fiatal, aki ne hallott volna az amerikai szériáról, még ha annak indulásakor meg sem született. S hogy mi tette példátlanul ismertté a szituációs komédiát, amelyben percenként a sokakat idegesítő nevetést hallani (habár közönség előtt vették fel, és nem konzervnevetést alkalmaztak), és ami hat barát időnként nagyon is átlagos hétköznapjairól szól? Miként lehet, hogy a gyártó Warner Bros. a mai napig évi egymilliárd dollárt, a színészek a becslések szerint tizenkilenc-húszmillió dollárt keresnek a 2004-ben véget ért sorozattal? Hogy kerülhetett a Jóbarátok a Netflix legnézettebb műsorainak sorába 2019-ben is, és miért fizetett az HBO Max négyszázhuszonötmillió dollárt azért, hogy megszerezze az amerikai forgalmazás jogait? (Hazánkban továbbra is elérhető a Netflix kínálatában, a változás az USA-t érinti.) Mi lehet a varázserő, ami nem csak az első sugárzás idején húszas-harmincas éveikben járó fiatalok generációját ültette a képernyők elé, de teszi azt az azóta is?

Ezekre a kérdésekre keresi a választ Saul Austerlitz A Jóbarátok-generáció című könyvében, amelyben bepillantást is kínál a kulisszák mögé. A magyarul a 21. Század Kiadó gondozásában megjelent kötet történeti kontextusba helyezi a sorozatot, és felfedi az utat, amely a kilencvenes években egy meglehetősen szokatlan – fiatal főszereplőket bemutató – műsor megalkotásához vezetett. Megtudhatjuk, hogyan választották ki a főszereplőket, beleshetünk a gyakran éjszakába nyúlóan dolgozó forgatókönyvírók munkájába, és azt is láthatjuk, milyen csaták zajlottak a háttérben a szereplők fizetésemelése kapcsán. Az első oldalak elriaszthatják az olvasót, ha nem érdeklődik a televízió világa iránt, de megéri tovább olvasni, ugyanis később megértjük, a képernyőn túl zajló történések is alapvető szerepet játszottak a Jóbarátok sikerében. Ráadásul amint megismerkedünk a Marta Kauffman és David Crane vezette munkakörnyezettel, s az írókkal, akik a poénokért és romantikus pillanatokért feleltek, egyből otthonosan érezzük magunkat, mintha mindenkit régről ismernénk itt.

Saul Austerlitz a kezdetektől vezet minket, miközben beszél a díszletek, a jelmezek, vagy a hajviseletek kialakulásáról: Rachel ikonikus frizurája, és Phoebe különleges babaháza sem marad ki a sorból. Igazi csemegét kínál a széria kedvelőinek, felidézi, miért kedveljük a karaktereket, ugyanakkor rámutat a hiányosságokra is. Nem megy el szó nélkül amellett, hogy a sorozat lehetett volna érzékenyebb (ezt már a 90-es években is kritika alá vonták): sztereotipikusan közelít a homoszexualitáshoz, a nemi szerepekhez, és nem szerepeltet színesbőrű szereplőket. Noha, ahogy azt Austerlitz is kiemeli, valami mégis fenntartja az érdeklődést iránta a problémák ellenére: úgy véli, népszerűségéhez az epizódokat körülvevő „buborék” is hozzájárult. A történetvezetés közel sem realista, inkább a gondtalan fiatalságról szőtt fantáziaképekbe fordul, ám amíg ez egy-egy epizód erejéig kiutat kínál számunkra a politikai és társadalmi csatározások mentén zajló mindennapokból, elégedettek vagyunk.

„A Jóbarátok merészen arra épített, hogy a huszonévesekről fog mesélni, és igaza lett. A sorozat, bár vádolhatjuk azzal, hogy sok mindenről nem beszélt, vagy hogy túlzásokba esett, mindenképpen olyan dolgokról szólt, amelyek mérföldkőnek számítanak a fiatal felnőttek életében: az első munkáról, az első kapcsolatról, házasságról, családról. (…) Azt ígérte, hogy bármilyen kihívást gördít is elénk a felnőttség – szerelmi bánatot, magányt, karriergondokat –, azokat a legjobb barátaink társaságában fogjuk átvészelni. Minden változik, de a barátság örök. Ez pedig nagyon is erős ígéret egy olyan korszakban, amelyben egyébként annyi minden bizonytalan.” A szerző szerint a fiatal szereplők a széria töretlen rajongótáborának kulcstényezői is lehetnek, a korabeli nézőknek a Jóbarátok a jövőképet jelenthette, vagy épp jóleső nosztalgiát nyújthatott, míg napjainkra ez egyfajta álomképpé alakult, amelyhez bármikor visszatérhetünk: valódi kapcsolatok, élmények és lehetőségek mozgatják a történetszálakat, nincsenek diákhitelek, okostelefonok, társkereső applikációk.

Nem kétség, ez a recept könnyedén vonzhat további nézőket: a Jóbarátok képes újra és újra megteremteni az ismerősség érzetét, a megkérdőjelezhető helyzeteken és fanyar poénokon túl is szerethető. Hiszen ki ne vágyna időnként olyan barátokra, mint Rachel, Monica, Phoebe, Ross, Chandler és Joey, akikkel leülhet egy kávéra a Central Perk falai között?

Infó:

Saul Austerlitz: A Jóbarátok-generáció. Mi zajlott a színfalak mögött?

21. Század Kiadó, 2020.