Emberi kapcsolatok

Nádasdy Ádám novellagyűjteménye az esztétikum világán túlmutató jelentőséggel is bír.

„Ezek az írások az emberi kapcsolatok könnyű és nehéz voltáról szólnak. Hőseim mind meleg férfiak, szépek és csúnyák, boldogok és boldogtalanok: átlagosak, mint általában az emberek” – írja novelláskötetének előhangjában a szerző.

Jó lenne ezt azzal folytatni, hogy intenzív érzelmi kötődéseik is úgy alakulnak, mint „általában az emberek” intim viszonyai. Ez azonban önáltatás volna: nem, nem úgy alakulnak. Nádasdy műveiben ugyanis a szereplők – az „átlagossal” bizony szöges ellentétben – folyvást titkolni kényszerülnek „vonzásaikat és választásaikat”, kényszeresen bujkálniuk kell, normává válik tehát itt az érzelmi inkognitó, szélső esetben pedig előfordul a választott partner nyilvános megtagadása is.

Mindez épp azt mutatja, milyen elsöprő erejű a melegeket sújtó előítélet, hogy mennyire megsemmisítő tud lenni a szinte szokásosnak tekinthető olcsó és ocsmány poénkodás, a „normalitásból” ellentmondást nem tűrően kirekesztő, bornírt többségi fensőbbrendűség. Nem jó kisebbséginek lenni… Általában véve sem, de a minoritások egyetemes nyomorúságán belül is alighanem a melegeket ítéli meg a legbántóbban az intoleránsak vélekedése.

Jó néhány novella középponti alakjai kamaszok, esetleg nagyon fiatal felnőttek, akik olykor bizonytalanok a szexuális orientációjukban, vergődnek a konvencionális nemi szerepek normái, igényei, valamint ezeknek ellentmondó vonzalmaik között. Ráadásul „eretnek” vágyaikat nemcsak a tágabb nyilvánosság fórumain, hanem az ismerősök, a rokonság, sőt a családtagok előtt is titkolni kell: az őszinteség többnyire katasztrofális következményekkel járhat.

Nádasdy novelláinak cselekménye a hivatalos normáit illetően igen prűd Kádár-korszakban játszódik, ahol viszont idővel a magánszférában valamelyest enyhült a represszió, s kiváltképp a jellegzetesen értelmiségi munkahelyeken (szerkesztőségek, egyetemi tanszékek, színházak, stb.) a melegekkel szemben még némi tolerancia is megnyilvánulhatott, aminek persze masszív korlátai voltak. A korabeli Róma vagy London tehát, mint egy-egy elbeszélésből kiderül, e tekintetben is a szabadság földje lehetett. – A helyzet, már ami a mai magyar társadalom toleranciaszintjét, előítéletességét, azaz homofóbiáját illeti, ma sem tűnik jobbnak. A tömegkommunikációban a népszerű mintát leginkább a macsó korlátoltság alkotja, mely eredendően megveti a szexuális kisebbségeket.

A kötet újdonsága mindenekelőtt a témaválasztásban, a kényességével dacoló egyenes beszéd merészségében rejlik. A szerző utal arra, hogy ezek az írások folyóiratokban, például a Másokban, a meleg szubkultúra orgánumában már korábban megjelentek, de egybegyűjtésük – azaz együttes közlésük – minőségileg más helyzetet teremt, jóval nagyobb szellemi nyomatékot szerez. A mainstream kiadó pedig intézményesen is a melegvilágot ábrázoló novellákat a perifériáról az irodalmi élet centrumába emeli.

A szerzőt mindez akkor is az úttörők szűk körébe vonja, vállalkozását pedig az ennek kijáró elismeréssel övezi, ha Csehy Zoltán monográfiájából (Szodoma és környéke. Homoszocialitás, barátságretorika és queer irányulások a magyar költészetben, Kalligram, 2014) tudjuk: a klasszikus és a kortárs irodalmunkban szinte folyamatosan jelen vannak a homoerotikus motívumok, a reájuk tett rejtettebb-nyíltabb utalások. Janus Pannoniustól Pilinszkyig nem egy kimagasló lírikusunk életművének fontos részlete éppen ebben az összefüggésben is értelmezhető. Miközben „a magyar irodalom és a róla szóló irodalomtörténeti beszéd túl agresszív, teátrálisan maszkulin, és néha még öntudatlanul is kizárólagos” – állítja teljes joggal Csehy a Ménesi Gábornak adott interjújában (Bárka online 2014).

A kisebbségek emancipációja a társadalom civilizáltságának fokmérője. Kifejezi, hogy mennyire élhető, mennyire szabad az adott szociális tér. Nádasdy kötetbeli novellái tehát egyelőre az esztétikum világán túlmutató jelentőséget is szereznek: egy humánusabb világ igényét közvetítik.

Infó:

Nádasdy Ádám: A szakállas Neptun

Magvető, 2020