fertőzés;koronavírus;Szlávik János;külföldi nyaralás;

2020-07-06 12:54:43

Szlávik János: csalókák a hivatalos adatok, százból csak tíz fertőzött kerülhet a statisztikába

Mindenki maga dönti el, hogy mennyire fél a betegségtől, de kellő óvatossággal külföldön is nyaralhatunk -mondja az infektológus.

Veszélyeket rejthet a külföldi nyaralás, a koronavírus ugyanis még mindig itt van köztünk, sőt, egyes országokban újra emelkedik az esetszám. Megfelelő védekezéssel azonban még mindig sokat lehet tenni a fertőzés ellen mondta Szlávik János infektológus főorvos az ATV műsorában.

Szlávik emlékeztetett, amikor a koronavírus megjelent, kétféle forgatókönyvvel számoltak a szakemberek. Az első, hogy a vírus egy idő után eltűnik, a másik, hogy a járvány lecsengése után is velünk marad. Az infektológus szerint jelenleg inkább az utóbbi valószínű - mivel Magyarország nem elszigetelt ország, nem lehet kizárni azt sem, hogy külföldről újra egyre több ember hozza be a vírust.

A főorvos azt mondta, a külföldi utazások esetében az embereknek maguknak kell eldönteniük, mennyire félnek, ez alapján pedig, hogy elutaznak-e külföldre nyaralni.  Szerinte ugyanakkor az emberek többsége még mindig betartja a járvány idején hozott szabályokat és ajánlásokat (mint például a maszkviselés vagy a gyakori kézmosás), ezzel pedig jelentősen csökkenhet annak az esélye, hogy újra megugrik a fertőzések száma.

Felhívta a figyelmet arra, hogy

A főorvos szerint már most sokféle vakcinával kísérleteznek, ő úgy számol, hogy valamikor az év végén lehet meg a hatékony oltóanyag, de nem tudni, hogy ez mikor juthat el Magyarországra is.