internet;Index.hu;videók;televíziók;

- Forgács Iván: Videóindex

Ma már mindenki beszél, beszélget, beszéltet nyilvánosan. Ha akar. És mindenkit néznek valakik. Talán kevesek, de azok is elég sokan vannak. Neturalom, jutyúberekkel, influenszerekkel, élménymutogatókkal. Hálózatra kapaszkodó tévécsatornákkal, videótartalmakat is író lapokkal.

Videókat kell nyomatni! Ez most egyre trendibb! Imádni fogják! Nem kell hozzá semmi extra! Leteszel egy kamerát, beülteted elé Jancsót és Szabót, vagy Jelest meg mit tudom én kit, aztán beszélgessenek, amiről kedvük van. Egy órát, két órát. Nézni fogják.

Erre biztatott a laptervező tizenvalahány éve, mikor új formákat kerestünk a filmkultura.hu számára. Talán kialakult volna belőle valami, de elhalt az ötlet. Senki se merte komolyan bevállalni amatőr tudással és felszereléssel. Erre tessék. Ma már mindenki beszél, beszélget, beszéltet nyilvánosan. Ha akar. És mindenkit néznek valakik. Talán kevesek, de azok is elég sokan vannak. Neturalom, jutyúberekkel, influenszerekkel, élménymutogatókkal. Hálózatra kapaszkodó tévécsatornákkal, videótartalmakat is író lapokkal.

A hagyományos újságírás és televíziózás még mindig kelletlenül, létjogosultságát féltve lépked a jövő jelenbe vezető útján. Pedig az internetes megjelenés semmi mást nem jelent sajátos formáival, mint a két terület összehangolását egy közös térben. Látszik, hogy nagy hírportálok fogják uralni az új médiavilágot is. Immár képpel, hanggal, szöveggel. De megőrizve az újságokból ismert rovatszerkezetet, a televíziótól örökölt tematikus műsorokat. A műfaji skála sem ígér alapvető változást. És talán meglepő, de a közönség jelentős része a neten is igényli a nagy orgánumokat, nem szívesen hajókázik sok kis médiasziget között.

Különösen érdekes nyomon követni, miként történik két irányból az átalakulás. A televíziós csatornák a netre érkezve gyorsan érzékelték, hogy szöveges anyagokra is szükségük lesz. Amivel lényegében elindultak a hírportállá válás irányába. Profi tévés műsorhalmazt kínáló videófelülettel – és szerény, bátortalan, hírközlő írásokkal. Az internetes „újságok” mozgása pedig pont ellentétes. Remek újságírógárdájuk és külső szakértőik színes, elképesztő műfaji gazdagságú cikkeire épülve tapogatóznak a videótartalom-készítés irányába. Ők itt bizonytalankodnak, főleg kellő apparátus híján.

Megérdemel néhány pillantást, hol tart a folyamatban például az Index. Itt már egy elég szép számú, kilencfős videórovat működik Lengyel-Szabó Péter irányítása alatt, négy szerkesztő-riporterrel, saját operatőrrel, vágóval, technikai munkatársakkal. A működés olajozottá vált, folyamatosan, kettő-öt naponként kerülnek fel új anyagok. Az eredményben meghatározó, hogy jól mérték-e fel a műfaji lehetőségeket és igényeket. Az internet nem teremt új mozgóképes formákat, a kérdés az, melyek élnek meg a leghatásosabban rajta. Az Index igazolta, hogy egy hírportálon a rövid, 3-5 perces riport közéjük tartozik. Nem különbözik a tévékben láthatóktól, de a neten önállóan is képes működni, nem kell valamilyen magazinműsorba vagy híradóba szerkeszteni. A munkatársak friss szemlélete, mozgékonysága olykor igazi gyöngyszemekkel díszíti a kínálatot. Ilyen például Bakró-Nagy Ferenc és Trencsényi Ádám Mi Vidékünk sorozata. Nincs benne semmi őseredeti, pestieket kérdezgetnek megyékről, megyevárosokról, de keserűen dőlhetünk a nevetéstől a homály válaszait hallgatva, és örülhetünk, hogy nem elénk tolták a mikrofont. Szilágyi Máté, Szilli Tamás és Simor Dániel anyaga napfényes könnyedséggel lubickol egy modellértékűen félresiklott fejlesztés abszurditásában. A Velencei-tó partjára tavaly egy gyönyörűen sárgálló széksort pottyantottak oda – a tónak háttal. Nagyot tudnak szólni a kép-inzert kombinációs, informatív kétpercesek is. A társadalomkritika eme finom videós villanásai elegánsan illeszkednek a portál karakteréhez. Főleg, ha keményebb, tényfeltáró „klipjegyzetek” is vannak mellettük. Márpedig akadnak.

A karanténhónapok alatt óriási, ízig-vérig internetes ötlet volt a Mesemondó-sorozat. Diafilmeket láthattunk, melyek szövegét ismert előadók olvasták fel megosztott képernyőn. Ezt valóban csak egy portál felületén lehet eladni. Az igazi nagy kérdés, hogy érdemes-e hagyományos televíziós műfajokkal próbálkozni. Azt hiszem, ez a hírháttér-beszélgetések esetében megkerülhetetlen erőpróba. Az Indexen a Kibeszélő vállalja e feladatot. Nem mondhatjuk, hogy átütő sikerrel. Biró Marianna a Politika rovat újságírója és munkatársai jó témákat választanak, jó vendégeket hívnak, jól kérdeznek, tartalmasak a beszélgetések. Niedermüller Péter és Zsendovits Ábel romkocsma-tulajdonos érdekegyeztető társalgása az erzsébetvárosi bulinegyedről kifejezetten üdítő mintát jelzett a polgári közélet számára. De ezzel együtt, a Kibeszélőből hiányzik a tévés felkészültség, a karakteres műsorvezetői személyiség. Talán fel kéne hagyni a stúdióbeszélgetés formájával, hiszen nincs rá megfelelően kialakított stúdió. Meg lehetne próbálni kimenni a szabadba, bárhova, ahol a szerkesztők otthonosabban érzik magukat, ahol életszerűbbé hevül a műsor. Vagy visszamenni minimálba, a karantén zoom- és skype világába. Több helyen is láthattuk, hogy remekül izzít beszélgetéseket. A tévések persze most joggal büszkélkedhetnek tudásukkal. De vigyázat! Az internet egyre több lebilincselő írást követel majd a hálóra mászó televíziós csatornáktól.

Nemrég ünnepelte 70. születésnapját Pók Attila, a polgári radikalizmus és a bűnbakképzés történetének kutatója, az MTA Történettudományi Intézetének korábbi igazgató-helyettese, a Columbia Egyetem vendégprofesszora. A szabadkőművességét is vállaló történész beszél az önvizsgálat hiányáról, s hogy miért nem alakult ki nálunk a németországihoz hasonló történészvita.