Bocsánatot fog kérni a társadalomkutatóktól?
Nem gondolom, hogy bocsánatot kellene kérnem, mert én abban az ominózus Mandiner-interjúban, amit kifogásoltak, többek között azt írtam, hogy az ideológiai, világnézeti sokféleség a motorja a társadalmi fejlődésnek. Ebből nem tudom, hogyan lehetett kiolvasni, hogy én a tudományterületek közötti feszültséget gerjesztem.
Meglehetősen élesen fogalmazott az „elégtelen teljesítményű” kutatókkal kapcsolatban, akinek ön szerint csak azért közlik az írásait, mert a magyar kormányt bírálják.
Én a gyengébb teljesítményt nem politikai okokból kritizálom. Ha politikailag tőlem másképp gondolkodó, de egyébként kiváló tudósokat marasztalnék el, az baj lenne. Én ilyet soha nem tettem. A kiváló teljesítményű tudósokat minden erőmmel támogatom, függetlenül attól, milyen politikai, világnézeti elképzeléseik vannak. Sőt kifejezetten szükségesnek tartom a véleményük jelenlétét. Egy a döntéshozók számára készült tudományos jelentésben is meg kell jelennie minden látószögből érkező információnak.
Nem kellett volna másképpen megfogalmazni a kritikát?
Én próbáltam teljesen objektíven fogalmazni, többször átnéztem a nyilatkozatot, de egyszer sem olvastam ki belőle azt, amivel vádolnak. Szerintem azzal nem gerjesztem a feszültséget, ha azt mondom, vannak kutatók, akik gyengék, nincs nemzetközi elismertségük. Arról pedig kiváló társadalomtudósok meséltek nekem, igenis létező jelenség, hogy egyes lapokban csak úgy lehet publikációkat közölni, ha az ember telerakja kormánykritikával. Amivel természetesen nincs gond, ha az egy szakmai alapokon nyugvó, több szemszögből megvizsgált és megalapozott kritika.
Még ha nem is állt szándékában feszültséget kelteni, nem tart attól, hogy ez mégis megnehezíti elnöki munkájának elindulását?
Arra fogok törekedni, hogy végre a korrekt interpretálása vonuljon be a köztudatba annak, amit mondtam. Jelenleg úgy érzem, ez az egész kérdés túl van dimenzionálva. Mintha én általában a társadalomtudományokat marasztaltam volna el, ami nem igaz. A gyengéket továbbra is kritizálni fogom, nemcsak a társadalomtudományok, hanem a természettudományok területén is. Szakmai és nem politikai alapon. A legjobb az lenne, ha a pártpolitikát abszolút száműzni tudnánk az Akadémiáról.
Most van pártpolitizálás az MTA falain belül?
Az Akadémia tagjai között nyilvánvalóan van, és több szó esik róla, mint kellene. Azóta vált intenzívebb részévé a tudományos közösségnek, amióta a kormány elvette az MTA-tól a kutatóhálózatot, s ennek folyamatában az intézetekben zajló kutatásokat a kormányhoz közeli sajtó próbálta lejáratni. Ez abszolút nem volt fair, a kutatások kiválóak, nemzetközileg elismertek. Az egy év alatt megjelenő háromezer tudományos cikkben nyilván tudtak találni egy-két olyat, amit könnyen nevetség tárgyává lehetett tenni a közvéleményben. Ám ezeket az újságcikkek írói maguk sem értették, feltehetőleg nem is olvasták. De lejáratásra jó volt, hiszen úgy talán könnyebb elvenni a kutatóhálózatot, ha a társadalom nem áll az Akadémia mögé és nem védi meg.
Ha ez volt a cél, sikerrel jártak. A legutolsó tüntetéseken alig lézengtek néhány tucatnyian.
Igen, de azért én továbbra is úgy gondolom, hogy az Akadémia volt, s talán ma is a leghitelesebb közintézmény a társadalom szemében. Ez a bizalom most egy kicsit talán megingott – föl lehet hergelni nagyon sok embert, hogy itt micsoda pénzszórás megy és haszontalan kutatások folynak. Meg kell mutatnunk, hogy ez nem igaz, és vissza kell állítanunk a társadalom bizalmát. Ugyanígy helyre kell hoznunk a kölcsönös bizalmat a kormányzattal is. Az Akadémia egy nemzeti kincs, nemzeti intézmény, ami nem lehet ellenzékben.
Mikor volt az Akadémia ellenzékben?
Nem volt, de nem is lehet. Az Akadémiának, mint a nemzet tanácsadójának, kötelessége a tudomány minden eszközével segíteni a fejlődést. Egy ország fejlődése, jóléte pedig leginkább a politikai döntéshozók kezében van. Így a tudomány, ha az ország előrehaladását befolyásolni akarja, csak a döntéshozókon keresztül tudja. De ehhez fogadókészség is kell. Ki kell hogy alakuljon egy olyan kölcsönös bizalmon alapuló kommunikációs csatorna, amelyen érkezhetnek felkérések a kormányzat részéről, de nyitottnak kell lennie a kormánynak is, ha az Akadémia felől érkeznek különböző figyelemfelhívások.
Ezt hogyan valósítaná meg?
A Belügyi Tudományos Tanács és az Egészségügyi Tudományos Tanács mintájára minden tárcánál létre kellene hozni egy főosztályt vagy egy államtitkár-helyettesi szintű apparátust, amelynek az lenne a feladata, hogy a tudományos világgal, elsősorban az Akadémiával kapcsolatot tartson. Így biztosítható lenne a szakmai-tudományos háttér a döntéselőkészítő folyamatokban. Ebben nagy szerepe lenne az MTA tudományos bizottságainak és a 18 ezres köztestületi tagságnak. Ők ott vannak nemcsak a kutatóintézetekben, hanem az összes egyetemen, tanszékeken, ipari kutatóhelyeken. Ha rájuk alapozunk, akkor tudjuk a legjobban integrálni az összes kutatóhelyet. Az elnöki munkámat is azzal szeretném indítani, hogy megpróbálom aktivizálni azokat a köztestületi tagokat, akik eddig nem érezték igazán megszólítva magukat.
A kormány eddig is támaszkodhatott volna az Akadémia szakértelmére, mégsem történt meg. Sőt épp a kormányzat felől indult politikai támadás az Akadémia ellen. Hogy lehet így megvalósítani az együttműködést?
Ha a kommunikációs csatorna helyreáll, és a tudományos vélemények valóban segítő szándékkal, tisztán szakmai alapon születnek, azokat közvetlenül a döntéshozókhoz kell eljuttatni. Nem veszi ki jól magát, ha ezek először mondjuk a New York Times-ban, vagy valamilyen más nemzetközi, illetve hazai folyóiratban landolnak. Azzal pedig a tudományos közösségnek kell megbarátkozni, hogy a politikának nemcsak az objektív tudományos hátteret kell figyelembe venni egy döntésnél, hanem egyéb dolgokat, gazdasági helyzetet, politikai környezetet is. A tudományos tanácsadásra úgy kell tekinteni, mint egy iránytűre. Az iránytű is mindig mutatja az északi irányt, de ez nem jelenti azt, hogy nekünk mindig északra kell mennünk. Nem azt kell megmondani, hogy ez a döntés miért rossz, az a döntés miért jó, hanem a lehetséges lépéseket kell megvizsgálni és elmondani, a tudomány melyiket tartja a legtámogathatóbbnak. Ha erről az útról a döntéshozók letérnek, az már a politika felelőssége.
Említette, „aktivizálni” kell a köztestületi tagságot.
Ez mintha kicsit erősítené azt a képet, amely bőrkanapén whisky-t kortyolgató, szivarozó öregurakként festi le a tudósokat.
A társadalom informálása, képben tartása is fontos feladat. Ennek egyik része, hogy meg fogjuk szólítani a középiskolákat, hogy az akadémiai köztestületi taggá vált egykori diákjaikból – az MTA segítségével – hozzanak létre alumni klubokat, ahol rendszeres motivációs és pályaválasztási előadásokat tarthatnak. Cél az utánpótlásnevelés, ahogy az is, hogy a fiatalok halljanak arról, mivel foglalkozik egy tudós: nem bőrfotelben szivarozik, hanem éjt nappallá téve kutat, tudományos cikkeket, bírálatokat, pályázatokat ír. Ha a köztestületi tagság komolyan veszi ezt a feladatot is, helyre lehet állítani a tudomány művelőinek imázsát.
Ha már imázs: az MTA elleni lejárató-kampánynak markáns eleme volt a Számítástechnikai Kutatóintézet padlásán „felfedezett” szívágyas szoba. Ez az ügy hogyan végződött?
Nem követtem nyomon a történetet, igazság szerint mindenki csak kacagott rajta. Sok intézetben vannak vendégszobák, amikor jön egy külföldi vendég, és csak egy-két napot marad, akkor nem egy hotelben szállásolják el. Amikor kint voltam Oxfordban, én is vendégszobákban aludtam, igaz, ott nem voltak szívágyak. Nem tudok erről semmit mondani, mert nem követtem nyomon, mi történt, nagy valószínűség szerint azonnal kiürítették azt a szobát.
Korábban említette, nem mondott le arról, hogy a kutatóintézetek visszakerüljenek az MTA-hoz. Ez csak álom vagy tényleg lát esélyt?
Látok esélyt, mert az Akadémián belül is létre lehetne hozni egy ugyanolyan irányítási struktúrát, ahogy most az akadémiai kutatóintézeteket átvevő Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) működik. Ezt én a „kétfejű sas modellnek” neveztem el, mert a kutatóhálózat és a köztestület két külön alfejezetet alkothatna az MTA költségvetésében, az irányítás is kettéválna. Ezzel sok feszültség eltűnhetne az Akadémia, az ELKH és a kormány kapcsolatából.
Például?
Még mindig tartanak a viták a tulajdonviszonyok miatt. A kutatóintézeti ingatlanok az Akadémia tulajdonában maradtak, viszont az ingóságok, mint a több százmillió forintos műszerek tulajdona vitatott. Azt is szeretnénk elérni, hogy az olyan pályázati rendszerek, mint például a fiatal kutatóknak szóló Lendület program, visszakerüljön az MTA-hoz. A program bírálati procedúrája nálunk történik, de a pénzkerete az ELKH-nál van, ami nonszensz.
Orbán Viktor miniszterelnökkel találkozik a közeljövőben?
Ezt biztos, hogy nem én fogom eldönteni. Már egy ideje próbálok eljutni hozzá, most majd megint be fogok jelentkezni. Hogy mikor tud fogadni, az megjósolhatatlan. Mindenesetre pénteken kaptam tőle egy gratuláló levelet, ami azt jelzi számomra, hogy elindulhat a közvetlen kapcsolatfelvétel.
