választás;Lengyelország;

2020-07-12 21:34:03

Győzhet az illiberalizmus Lengyelországban

Az első exit-pollok szerint a lengyel elnökválasztás második fordulóját a hivatalban lévő elnök, Andrzej Duda nyerte.

A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje 50,4 – 49,6 arányban győzött Rafal Trzaskowski varsói polgármester, az ellenzéki Polgári Platform politikusával szemben. A hibahatár azonban 2 százalék, ami azt jelenti, meg kell várni a hétfő reggeli hivatalos eredményeket. 

- hangoztatta Duda a fővárostól, Varsótól 60 kilométerre északra található Pultusk városában egy rendezvényen a támogatói előtt, miután az exit pollt közzé tették. A hivatalban lévő elnök a kihívójának, Trzaskowskinak is gratulált az eredményéhez.

- jelentette ki Trzaskowski Varsóban nyilatkozva. Hozzátette, hogy most pontosan meg kell számolni a leadott szavazatokat.   

Kiélezett volt a verseny, a jelölteket fej-fej mellett mérték, egyértelmű volt, hogy a mintegy 7 millió bizonytalan szavazó fog dönteni. Az első forduló 64,5 százalékos részvételi aránya az elmúlt 25 év legmagasabb értékének számított. Vasárnap a szavazók 68,5 százaléka járult az urnákhoz. A tét nagy volt, a lengyeleknek arról kellett dönteniük, az illiberális úton halad tovább a V4-ek legnagyobb országa vagy a demokratikus jogállamot választja.