bántalmazás;vádemelés;

2020-07-13 09:30:29

Vádat emeltek a férfi ellen, aki a lányára is ráparancsolt, hogy bántalmazza az élettársát

Volt, hogy a férfi ráállt a földre került nő fejére, de előfordult, hogy kést tartott a nyakához, illetve üres borosüveggel ütötte meg az asszonyt.

Kapcsolati erőszak és kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat a kaposvári ügyészség egy 50 éves férfival ellen, aki több alkalommal kiskorú gyermeke előtt bántalmazta élettársát.

A vádlott 2003 óta élt az asszonnyal, akitől 2004-ben kislánya született. Viszonyuk azonban később megromlott, a nő ugyanis rendszeresen ivott, amit párja egyre kevésbé tudott tolerálni, s az elmúlt két évben többször is megpofozta élettársát, amikor az berúgott, többször is a közös gyerekük szeme láttára.

Az idén év elejétől egyre durvultak a bántalmazások, volt, hogy a férfi ráállt a földre került nő fejére, de előfordult, hogy kést tartott a nyakához, illetve üres borosüveggel ütötte meg a részeg asszonyt. Az egyik alkalommal aztán a férfi annyira felhúzta magát, hogy ismét beivott a párja, hogy oldalba rúgta a fekvő asszonyt, majd ráparancsolt a lányára is, hogy rúgja bordán-oldalba az anyját.

Miután a férfit korábban már börtönbe küldték a nő bántalmazása miatt, így az ügyészség a visszaeső vádlottal szemben börtönt, valamint a szülői felügyeleti jog megvonását indítványozta a vádiratban.