Csongrád-Csanád;

Képünk illusztráció

- Rabszolgasorban tartotta lakótársát a bűntetteket halmozó férfi

Éheztette, dolgoztatta, zsarolta, megkárosította áldozatát, most rács mögé került.

Letartóztatta a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója azt a férfit, akit a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség személyi szabadság megsértésével, folytatólagosan elkövetett zsarolással, kényszermunkával és jármű önkényes elvételével gyanúsít. A bíróság végzése nem végleges, azzal szemben a gyanúsított és védője is fellebbez.

A megalapozott gyanú szerint az egyik Csongrád-Csanád megyei faluban élő férfi 2020. április 19. és július 6. között a vele közös háztartásban élő sértettet bántalmazással, valamint veréssel fenyegetéssel fogva tartotta. Lakótársát arra kényszerítette, hogy az annak bankszámláján lévő csaknem 570 ezer forintos megtakarítását több részletben felvegye és azt átadja neki. Dolgoztatta is társát, akinek a falu környékén mezőgazdasági üzemekben és földterületeken napszámban kellett robotolnia, közben a lakóház körüli munkákat is elvégeztette vele. 

– A munkájáért járó díjazást a sértett nem kapta kézhez vagy, ha kézhez is kapta azt, le kellett adnia a gyanúsítottnak, aki éheztette: volt, hogy üres kenyeret adott neki és azzal küldte ki napszámba. A letartóztatott férfi a sértett autójának indítókulcsát is elvette, a járművet pedig jogtalanul használta.

Egy engedély nélkül tartott revolvert, valamint 83 töltényt is lefoglaltak a vádlott házában.