Kavicsozó gyerekek és tükröződő kirakatok a Mai Manó Házban

Megannyi (újra)felfedezésre váró alkotás bújik meg a múzeumi gyűjteményekben, bizonyítja a Mai Manó Ház tárlata, amely a huszadik századi fotográfia mélyére hatol.

Műtermi portréfotók, aktfelvételek, különös csendéletek, aprólékos kompozíciók, fényjátékok egész sora látható a Mai Manó Ház kedden megnyílt kiállításán, amely öt magyar fotográfus XX. századon átívelő munkásságából kínál válogatást. Az Újranézve című tárlat a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményéből, eltérő kurátori koncepciók alapján kiválasztott képeken át ad ízelítőt Székely Aladár, Máté Olga, Haller F. G., Haár Ferenc és Berekméri Zoltán életművéből. Míg egyes munkák leginkább fotótörténeti, technikai szempontból kínálnak látnivalót, számos közülük témáival, megközelítésmódjaival ragadja meg a látogató tekintetét.

Az 1870-ben született, Mai Manó-tanítvány Székely Aladár képei közül talán sokunk számára ismerősek lehetnek korának kiemelkedő művészeiről, különösen Ady Endréről készült portréi: Csinszkával és családi körben is láthatjuk a költőt a földszinten kiállított felvételeken. Móricz Zsigmondról, Szinyei Merse Pálról és másokról készített szuggesztív arcképei egyenként tanúskodnak a korban számos nemzetközi kiállításon is szereplő fotográfus elismertségének okáról: beállításai a mai címlapokon is gyakran megjelennek. A kiállítótérben őt követi Máté Olga, aki nem csak a tárlat egyetlen női fotográfusa, a század elején is kiemelkedett e hivatás iránti érdeklődésével. Neki is kedvelt műfaja volt a portréfényképezés – Balázs Béla, Kaffka Margit, Babits Mihály és Rippl-Rónai József is alanyai köz szerepeltek –, a jelenlegi válogatás viszont tárgy- és növénycsendéleteire, akt- és mozgásfelvételeire fókuszál. Az alkotó szemlélődő attitűdje, finomsága egyaránt érzékelhető, akár táncmozdulatokat, szőlőszemeket vagy egy amarillisz szirmait látjuk a falakon.

A részletekből kibomló képi rejtvények találhatók a következő teremben is, ahol a mérnök végzettségű Haller Frigyes Géza felvételeivel találkozhatunk. Itt az elsősorban a magyaros stílusról, a parasztok mindennapjait bemutató műveiről ismert alkotó a harmincas években, környező országbeli kirándulásokon, családi utazásokon készített felvételeit állították ki. A kor divatja szerint beállított és jól megtervezett képek a természetesség érzetét keltik, egy-egy mű előtt hosszú percekig is állhatunk, annyi részlet kirajzolódik: a firenzei utcakép, a törökbálinti kavicsozó gyerekek, a szappanbuborékot fújó kislány (a fotós lánya), vagy a szalmakalapos nők apró felfedezéseket tartogatnak. Fény és árnyék játéka, a különféle felületek és anyagok, a vonalvezetések dinamikája izgalmas képi világot eredményeznek, amiben könnyű elbolyongani.

Az emeleten más hangvételű munkák fogadnak: a belsőépítész végzettséggel rendelkező Haár Ferenc sokszínű életutat tudhatott magáénak, dokumentálta a harmincas évek vidéki Magyarországát, csatlakozott a Munka-körhöz, majd külföldi utazásai során a reklám-, divat- és szociofotó, az építészeti fotográfia területén is alkotott. Az 1936-os Magyar Nemzeti Nyomtatvány Kiállításra készült papír- és nyomdaipari felvételeiből, valamint a későbbiekben Japánban és Hawaiin készített sorozataiból láthatunk részleteket: lencséjén át hasonlóan mozgalmasnak tűnnek a hazai könyvkötészeti munkálatok, mint a japán gyöngyhalászok mindennapjai. Az erőteljes jelenlét Berekméri Zoltán fotóin folytatódik, amelyek némileg ki is emelkednek a tárlatból: a huszadik század közepén alkotó fotográfus (1958-tól húsz éven át a Petőfi Irodalmi Múzeum műtárgyfényképésze volt) kortársaival ellentétben alig fordult a dokumentarista műfajok felé, a csendéletek, zsáner és tájképek érdekelték. A valóság bemutatása helyett fontosabb volt számára az egyszerűsítés, kiállított fotói ugyanakkor tűpontosak. Tükröződő kirakatok, poros üvegek, téglafalak, cserepes kaktuszok, a közért üvege: témái a valósnál is valósabbak, a mindennapjaink észrevétlen szerkesztettségét emelik ki.

A kiállítás öt alapjaiban különböző, helyenként mégis egymással összetükröződő alkotói életművet nyit meg, és címe szerint az újranézés lehetőségét kínálja, noha néhány művésszel talán sokunk először találkozik. Amellett, hogy a múlt század jelentősebb hazai fotográfiai irányzataiba enged betekintést, legnagyobb erénye, hogy felkelti a nézői kíváncsiságot, ki-ki kiválaszthatja kedvenceit, a nyomukba eredhet, és általuk a már jól ismert műveket is más nézőpontokon át értelmezheti.

Infó:

Újranézve – Válogatás a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményéből

Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház

Kurátorok: Baki Péter, Balogh Viktória, Barta Edit, Kiss Imre, Schuller Judit Flóra.

Nyitva: augusztus 16-ig.