Bosnyák tér;"biofű";

2020-07-15 08:27:48

Rendőrök kapcsolták le a Bosnyák tér vörös ruhás varázslónőjét (videó)

Rita marokszám mérte a varázsdohányt, az utolsó pillanatban sikerült megállítani.

A zuglói térfigyelő központ riasztotta vasárnap dél körül kerületi rendőröket, hogy felélénkült az élet a Bosnyák téren: egy vörös ruhás nő kis csomagokat oszt a téren üldögélők között, és pénzt vesz át tőlük.

A kirendelt járőrök épp akkor érkeztek a helyszínre, amikor az asszony, a 42 éves R. Rita Krisztina már kocsiba ült, és készült elhajtani: átvizsgálták a járművet és 10 gramm „kábítószergyanús anyagot” – vagyis pszichoaktív varázsdohányt - valamint egymillió forintot és 137 eurót találtak. 

R. Ritát ezután a kerületi kapitányságra szállították, de a térfigyelő kamerák felvételei alapján vevőit is sikerült azonosítani: a nyomozók három embert hallgattak ki, akik elmondták, hogy 500 forint/gramm áron vették a varázsdohányt a drogot kézzel papírra kimérő árustól.

Az elfogott nőt új pszichoaktív anyaggal visszaélés gyanújával hallgatták ki. Őrizetbe került, a rendőrök kérték letartóztatásának elrendelését is az illetékes bíróságtól (police.hu).