Az új koronavírustól az éghajlatváltozásig, a faji igazságtalanságtól a növekvő egyenlőtlenségekig: egy zűrzavaros világban élünk. Ugyanakkor időtálló elképzeléssel rendelkező nemzetközi közösség vagyunk, amit az Egyesült Nemzetek Szervezetének idén 75 éves Alapokmánya testesít meg. Ez az egyenlőségen, a kölcsönös tiszteleten és a nemzetközi együttműködésen alapuló, egy jobb jövőt kilátásba helyező elképzelés segített abban, hogy elkerüljük a harmadik világháborút, amelynek katasztrofális következményei lettek volna a bolygónkon lévő életre.
Közös kihívásunk, hogy kollektív szellemiségünk segítségével kiálljuk a mostani megpróbáltatást és a próbatételt. A járvány rámutatott a súlyos és rendszerszintű egyenlőtlenségekre az országokon és közösségeken belül és közöttük is. Sőt megmutatta a világ gyengeségeit nemcsak egy egészségügyi veszélyhelyzet, hanem a klímaváltozásra adott lassú válaszok, a kibertérben való jogfosztottság és a nukleáris felfegyverkezés kockázatai kapcsán is. Az embereknek a politikai berendezkedésekbe és intézményekbe vetett bizalma mindenhol folyamatosan csökken. A veszélyhelyzetet számos mély humanitárius válság is súlyosbítja: az egyre erősödő konfliktusok, a lakhelyük elhagyására kényszerült emberek rekord száma, a sáskajárás Afrikában és Dél-Ázsiában, a fenyegető szárazságok Afrika déli részén és Közép-Amerikában, és az ezeket övező geopolitikai feszültségek.
A világ vezetőinek alázatosnak kell lenniük ezen gyengeségekkel szemben, valamint fel kell ismerniük az egység és a szolidaritás életbevágó fontosságát. Senki nem tudja megmondani, hogy mi fog történni, de én két forgatókönyvet látok.
Az egyik az „optimista” alternatíva. Ebben az esetben a világ valahogyan keresztüljut a jelenlegi helyzeten. Az északi országok megalkotnak egy sikeres kilábalási stratégiát, a fejlődő országok pedig elég támogatást kapnak, és nagy számú fiatal generációjuk segítségének köszönhetően feltartóztatják a járványt. Talán egy oltóanyag is elkészül körülbelül kilenc hónap múlva, amit globális közjóként lehetne szétosztani, hogy mindenki számára elérhető legyen. Ha ez történik, és a gazdaság is fokozatosan elkezd felépülni, akkor talán két vagy három évre lenne szükség ahhoz, hogy visszatérjünk a normális kerékvágásba.
De van egy másik, barátságtalanabb forgatókönyv is, amelyben az országok nem tudnak együttműködni, a vírus pedig újra és újra felbukkan. A fejlődő világban robbanásszerűen pusztít. Az oltóanyagok előállítása lassul, vagy ha viszonylag gyorsan elérhetővé válik is az oltóanyag, heves küzdelem kezdődik érte, és a nagyobb gazdasági hatalommal rendelkező országok jutnak hozzá először, magukra hagyva a többieket.
Ebben az esetben egyre jobban elmozdulnánk a felbomlás, a populizmus és az idegengyűlölet felé. Minden ország egyedül cselekedne vagy úgynevezett eseti koalíciókban, amelyek néhány konkrét feladatot akarnának csak megoldani. Végül a világnak nem sikerülne azt a fajta kormányzást előmozdítani, amely ahhoz szükséges, hogy megoldjuk közös kihívásainkat. Ennek következtében a világ egy legalább öt vagy hét éven át tartó globális depresszióba süllyedne az újfajta normális helyzet visszaállása előtt, amelynek valódi természetét lehetetlen megjósolni.
Nagyon nehéz megmondani, hogy most melyik irányba tartunk. A legjobbért kell dolgoznunk, és a legrosszabbra kell felkészülnünk.
Akármilyen borzalmas is a járvány, annak megértésére kell ösztönöznie minden politikai vezetőt, hogy az előfeltevéseinknek és a hozzáállásunknak változnia kell, valamint hogy a megosztottság mindenki számára veszélyes. Ez a megértés elvezetné az embereket annak felismeréséhez, hogy a globális gyengeségek megoldásának egyetlen módja van: egy erősebb globális kormányzás, jobb nemzetközi együttműködéssel.
Egyszerűen nem térhetünk vissza ugyanis azokhoz a rendszerekhez, amelyek lehetővé tették a jelenlegi válság kialakulását. Az újjáépítésnek jobban kell sikerülnie, amihez fenntarthatóbb, befogadóbb és a nemek közötti egyenlőségre épülő társadalmakra és gazdaságokra van szükség. Mindeközben tervezzük újra a nemzetek közötti együttműködést! A mai multilateralizmusnak hiányzik a súlya, valamint hiányzik belőle az ambíció és az erő. Néhány intézménynek ugyan van ereje, de azok kevésszer vagy egyáltalán nem élnek vele, ahogy láthattuk a Biztonsági Tanács nehézségeit is.
Legyen a multilateralizmus együttműködőbb, amelyben az Egyesült Nemzetek Szervezete és szakosított intézményei még szorosabban és hatékonyabban dolgoznak együtt a Világbankkal, a Nemzetközi Valutaalappal, olyan regionális szervezetekkel, mint az Afrikai Unió és az Európai Unió, valamint kereskedelmi szervezetekkel és más érintett szervezetekkel.
Legyen a multilateralizmus befogadóbb. A kormányok ma távol állnak attól, hogy egyedüli politikai és hatalmi szereplők legyenek. A civil társadalom, az üzleti világ, a helyi hatóságok, a városok, a regionális irányítótestületek egyre inkább vezető szerepet töltenek be a mai világban. Mindez elvezetne a hatékony multilateralizmushoz, amely mechanizmusai révén lehetővé tenné, hogy a globális kormányzás működőképes legyen ott, ahol szükség van rá. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Alapokmányában foglalt, tartós értékeken alapuló új, együttműködőbb, befogadóbb és hatékonyabb multilateralizmus képes lenne kimozdítani bennünket az alvajárásunkból, és megakadályozná, hogy még nagyobb veszély felé sodródjunk.
A világ politikai vezetőinek figyelembe kell venniük ezt az ébresztőt, és közösen kell foglalkozniuk a világ gyengeségeivel, megerősítve globális kormányzási képességünket, erősebbé téve a multilaterális intézményeket, valamint erőt merítve az egységből és a szolidaritásból ahhoz, hogy megbirkózzunk korunk legnagyobb próbatételével.
António Guterres, az Egyesült Nemzetek Szervezete főtitkára