család;online;halál;Mécs Imre;

Kivonulsz vagy beleőrülsz – Mécs Anna látszategyenlőségről és téves képzeteinkről

Okosvibrátor, okosgyűrű, robotpap, mosolyfelelős biomechanikus implantátum, rákos fiatal, aki halála előtt évekkel előre feltölti online profilját, hogy anyját megkímélje, új párt kereső elvált szülők és a mindent uraló online világ bugyrai. Mécs Annával új novelláskötetéről, a Kapcsolati hibáról beszélgettünk.

Az idő rohanása lemérhető ott is, hogy az utópisztikus, sci-fiszerű történetek, novelláinak okostárgyai az elmúlt hónapokban szinte valósággá váltak. 

Ez nekem is megdöbbentő volt. A minap beugrottam a szüleimhez, apukám és a legkisebb öcsém szinte észre sem vette, hogy ott vagyok, mert éppen „templomban voltak”, azaz az online misét nézték. Ha valaki januárban ezt mondja, biztosan nem hiszem el, hiszen az egyháznál tradicionálisabb, hagyományosabb intézmény nem sok van. Teljesen megváltozott a norma az elmúlt pár hónapban. A streamelt mise a kötetben is megjelenik, vagy van egy olyan novella, ami a hosszú otthoni munkavégzés utáni első személyes találkozóról szól – jóval a karantén előtt írtam, most mégis úgy hat, mintha arra reagáltam volna. Kicsit hátborzongató.

Esetleg egy jósnő is él önben. 

A legtöbb dolog megjósolható, ezt hálózatkutatók is állítják. Az én témáim is itt voltak körülöttünk. Persze az, hogy jön egy extrém jelenség, ami tíz év helyett pár hónap alatt mindent digitalizált, senki nem mondta volna meg. A digitális világ előnyeit, de tökéletlenségeit is jól a képünkbe nyomta az elmúlt időszak: bezárt helyzetekben tudtuk egymással tartani a kapcsolatot, dolgozhattunk, tanulhattunk, de nagyon megérezhettük a személyes találkozás hiányát.

Mi okozza a kapcsolati hibákat? Hol rontjuk el? 

Az online kommunikáció sok buktatót rejt, sokkal félreérthetőbben lehet fogalmazni, nincs ott a mimika, a hanglejtés, csak a puszta mondatok. Vagy az emotikonok, fotók, amik annyiféleképpen értelmezhetők. A szabályrendszer sem kiforrott még: mondjuk, ha valaki nem válaszol egy napig, nem tudni, pontosan mit jelent. Ha személyesen beszélünk, sokkal egyértelműbb. A normák nagyon gyorsan változnak, ahogy az egyik novellámban egy fiatal tanárnőnek se egyértelmű, hogy egy kamasszal melyik platformon, hogyan kommunikálhat. Ma 2-3 ezer forintért a Netflixen minden este kikapcsolódhatunk, különösebb erőfeszítés nélkül. Könyvet olvasni kevésbé „kényelmes”, emberekkel találkozni kockázatosabb, nehezebb: fel kell öltözni, elindulni, csalódás érhet, nincs ott az online tér, ami falként, mankóként is tud működni.

Ugyanakkor a digitális technika el is szakíthatja a fiatalokat az okoseszközök használatától idegenkedő idősebbektől, illetve a gazdagabbakat a szegényektől, mert nem mindenkinek van pénze internetre, Netflixre. 

Igen, látszategyenlőséget ad. Ráadásul a nagyobb tárhely, a vírus­irtók, a fizetős tartalmak összesen komoly digitális rezsivé gyűlhetnek fel, amit pláne nem mindenki engedhet meg magának. És áldemokrácia jöhet létre: nem mindenkinek van ugyanakkora hatása, hangja, elérése, még ha elsőre azt is hinnénk. Gyorsan nagy előnyt kaphat az, akire jobban figyelnek. Nem beszélve a fake newsról: a legfiatalabbak és a legidősebbek tudják a legnehezebben felismerni. Ma már nincs olyan referenciapont, mint anno a lexikonok vagy egy köztiszteletben álló személy, ami egyrészt jó, mert csökkenti a hierarchiát, másrészt nehezebbé teszi a valós és az álvilág különválasztását.

Ezt a búskomor hangulatot „tetézik” mindkét eddigi kötetében a halállal, a daganatos betegségekkel, a deviáns kapcsolatokkal foglalkozó írásai. Honnan ez a negativizmus? 

Egyébként pozitív, derűs személyiség vagyok, de van egy melan­kolikusabb oldalam is. Különben azt mondják: aki sokszor gondol a halálra, az boldogabban tud élni, hiszen tudatában van, hogy bármikor vége lehet, és emiatt örül minden apróságnak. Évente megyek szűrésekre, de közben bármi történhet, ez is összefügg nekem a technológiá­val: van egy olyan téves képzetünk, hogy minden előre jelezhető a testünkben, holott ettől még nagyon messze vagyunk. Ráadásul magával a halállal közvetlen fizikai valójában alig találkozunk, csak medializálva: mondjuk giccses Facebook-képeken vagy szenzációhajhász hírekben – talán ezért is van igényem a halálról újra és újra írni.

Hogyan szabályozza saját jelenlétét az online térben? 

Folyamatosan egyensúlyozom. Állandóan törlöm és teszem fel a ­Facebook-alkalmazást a telefonomra. Tavaly a kötetem írásakor csak 14 és 16 óra között használtam a közösségi oldalakat, eleinte nehéz volt betartani, mert vágytam a folyamatos ingerekre, és féltem, hogy kimaradok, lemaradok. Könnyű csábítás: meg tudod magadnak magyarázni, hogy ­miért nyomkodod akár egész nap. Próbálok elérhető lenni az olvasóimnak, barátaimnak, de nem akarok kitenni napi három Insta-sztorit. Íróként látom, hogy fontos az online jelenlét, de a folyamatos elérhetőség nem feladata egy írónak. A novel­láim­­ szereplőinek sokszor nem sikerül megtalálni az arany középutat, csak a két végletet: kivonulsz és biogazdálkodsz, vagy átadod magad a „csábításnak”, és beleőrülsz. Privát életemben próbálom keresni a megoldást, gyakran van szükségem a felettes énemre, aki kereteket állít, rám szól.

Mit ad önnek az írás? Terápia, önismeret, szórakozás, szórakoztatás? 

Kicsit mindegyik. Az írásaimban bármi megtörténhet, szabad lehetek. Elég élénk a fantáziám, ami olykor teher is. A novellákban nem kell megfelelnem vélemény- vagy társadalmi elvárásoknak. Nem kell píszínek lennem – az a művészet halála lenne amúgy is. Gyakran van, hogy egy novella megírása során tudok megfogalmazni magamnak is valami fontosat, ezek a mondatok utána elkísérnek. S bár a szövegeim fikciók, nyilván bennük vagyok, ezzel ki is adom magam, ami zavarba ejt, de motivál is, van bennem egyfajta exhibicionizmus is.

A Robbantott halak című novellában elvált szülők szerepelnek, az anya új társat keres. Ha jól tudom, boldog, soktestvéres családban nőtt fel

Igen, de igazából patchwork a családom: apukámnak az első házasságából van három gyereke. Ha úgy számoljuk, az ötödik gyerek vagyok, ha máshogy, akkor a második. Egy boldog házaspár egyetlen lánya vagyok négy fiútestvér mellett, illetve egy korábban elhagyott, évekkel később szerelemre találó idős apa egyik utódja a nyolc közül. Ez, a családban betöltött többféle szerep is hozzájárulhatott, hogy sokféle helyzetbe bele tudom magam képzelni.

Erről mégsem ír… 

Még… Pályakezdőként nehéz a valódi családomról írni. Főleg, hogy mindig is fontos volt számomra, hogy saját magamat definiáljam először, saját révemen kapjak szót, mielőtt a családom révén szólalok meg. Ráadásul íróként is nehéz, hogy irodalmi szöveggé váljon egy ilyen írás.

Ugyanakkor a TEDxYouth előadásában, 29 évesen a családjáról és leginkább arról beszélt, hogy „kilép” apja árnyékából, nem Mécs Imre lánya, hanem Mécs Anna szeretne lenni. Miért jelentkezett, hogy mindezt ekkora nyilvánosság előtt elmondja? 

Akkor jelent meg az első kötetem, úgy gondoltam, jobb, ha én beszélek erről, mint ha találgatnak. A közlésvágyam nagyobb volt, mint a félelmem, hogy netán rosszul sül el. Nemcsak ’56-os halálra ítélt és országgyűlési képviselő apuka gyerekei, hanem más, hétköznapi foglalkozásúak utódai is érzik a nyomást, a megfelelési kényszert. Illetve rengeteg családban meghatározóak a történelmi traumák a leszármazottak életében is. Azt gondoltam, többeknek is érdekes lehet, és valóban sokan tudtak kapcsolódni hozzá. Nem érdem, nem szégyen, hanem állapot, hogy valakinek a lánya vagyok, ezt a mondatot azóta is mantrázom magamnak. Íróként is foglalkoztat apukám élete, a börtönévei és az utána lévő korszak. Már interjúztunk, a karanténban Skype-on folytattuk, aminek annyi előnye volt, hogy így videó is őrzi a beszélgetést. De még nem tudom, mikor és mi lesz belőle. Nincs bennem kötetkényszer, mert nem mindennapi jövedelemként tekintek az írásra, van munkahelyem, ami keretet ad, és nem kényszerít írói kompromisszumokra, ösztöndíjakra.

Értsem úgy, hogy például a legutóbbi, írói körökben nagy port kavart Térey-ösztöndíjat nem fogadná el? 

A Móricz-ösztöndíjat megkaptam tavaly, ott úgy ítéltem meg, hogy van egy átlátható pályázati kiírás és egy szakmailag elismert kuratórium. A Térey-ösztöndíjon élesben nem kellett gondolkodnom, már csak a korom miatt sem. De szomorúan láttam, hogy mennyire rossz helyzetbe hozza és megosztja az írótársadalmat ez a végiggondolatlanul kivitelezett pályáztatás és a nem tiszta feltételek. Örülök, hogy a mai politikai közegben független tudok maradni anyagilag is.

Mécs Anna32 éves, az ELTE-n matematika–magyar tanári szakon végzett, jelenleg kontentmenedzserként dolgozik. Első kötete, a Gyerekzár 2018-ban elnyerte az elsőköteteseknek járó Margó-díjat. Második novellásgyűjteménye, a Kapcsolati hiba tavasz végén jelent meg.