Gulisio Tímea: Jehova Királyságának koronája

Csengetnek. Talán a postás az, és pénzt hozott.

– Tessék! – szólok bele a kaputelefonba.

Egy nő felel. Olyan a hangja, mintha be lenne fogva az orra. Talán öreg, beteg. Vagy csak szimplán idegesítő.

– Szeret élni? –kérdezi.

– Tessék? Kivel beszélek?

– Vannak gyerekei?

– Ki maga?

– Györgyike vagyok és Jehova Tanúi Királyságának megbízásából jöttem el önhöz, hogy visszahozzam az életbe! – darálja.

– Köszönöm, még élek, azt hiszem.

– De meg fog halni! – sipítja, mint egy gazdáját féltő házimanó.

– Mindenki meg fog halni.

– Csak aki nem tér meg. Még nyitva a kapu!

– Milyen kapu? Én aztán nem engedtem be – teszek úgy, mintha nem tudnám, miről van szó.

– A Mennyek Országának kapuja! – mondja jelentőségteljesen. Mintha attól, hogy egy szektának fizet tizedet, garantáltan üdvözülne, sőt részesülne az isteni kegyelemből.

– Ne haragudjon, de nem érek rá erre.

– Akkor örök tűzben fog égni! – vernyogja, mint a boszorkány az Ózban.

– Magának meg nem sül le a bőr a képéről, idegeneket zaklatni? Különben is, kijárási tilalom van. Maradjon otthon.

– Nekem az Úr az otthonom!

– Bánom is én, akkor az Úrban. Ő nem kapja el a vírust.

– Az Isten büntetése! – csattan fel. – És én nem kaphatom el – mondja, majd jól hallhatóan orrot fúj.

– Szépen kérem, legyen szíves távozni!

– Távozz, Sátán! – és hangos imádkozásba fog.

– Távozzon maga, de most már sürgősen! Nem csatlakozom semmilyen szektához!

– Az Úr megbünteti majd.

– Magát meg a rendőr, és fizetheti a bírságot.

– Huh, az istenit! – kap észbe, és már itt sincs.