Egyesült Államok;John Lewis;

2020-07-18 12:57:24

Meghalt John Lewis polgárjogi aktivista

John Lewis már egyetemi diákként részt vett a polgárjogi mozgalomban, a rendőri erőszakkal dacolva ülősztrájkokban és szabadságot követelő menetekben vett részt, tiltakozva a faji megkülönböztetés ellen.

Nyolcvanéves korában meghalt John Lewis amerikai fekete bőrű polgárjogi aktivista, többszörös kongresszusi képviselő.

Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke közleményében Lewist a kongresszus lelkiismeretének nevezte, kiemelve azt a morális vezetői képességet, amelyet a kongresszusba hozott képviselői pályájának három évtizede alatt. Életét annak az ügynek szentelte, hogy szabadságot és igazságot teremtsen mindenki számára – írta Pelosi.

Lewis 1940-ben született Alabamában földműves szülők családjában. Egyike volt a legtekintélyesebb polgárjogi aktivistáknak az Egyesült Államokban. Már egyetemi diákként részt vett a polgárjogi mozgalomban, a rendőri erőszakkal dacolva ülősztrájkokban és szabadságot követelő menetekben vett részt, tiltakozva a faji megkülönböztetés ellen.

Kongresszusi pályája során folytatója volt a merénylet áldozatául esett Nobel-békedíjas Martin Luther King, baptista tiszteletes, polgárjogi harcos által hirdetett erőszakmentes ellenállásnak. 2011-ben megkapta a legmagasabb amerikai polgári kitüntetést, az Elnöki Szabadság-érdemrendet.

Lewis tavaly decemberben hozta nyilvánosságra, hogy negyedik stádiumú hasnyálmirigyrákban szenved. Ennek ellenére leszögezte, hogy folytatja küzdelmét, és továbbra is ellátja Georgia állam 5. számú választókörzetének szolgálatát. Azt írta, hogy egész életében egyfajta harcot vívott a szabadságért, egyenlőségért, az alapvető emberi jogokért, azonban sohasem nézett szembe olyan ellenféllel, mint amilyen a betegsége.

Barack Obama korábbi amerikai elnök úgy nyilatkozott, hogy Lewisszal találkozva mélyen megérintette a fekete képviselő alázata, tudatosította, hogy a faji igazságosságért küzdő hősök hosszú sorához tartozik. Minden egyes amerikai generációnak folytatnia kell Lewis befejezetlen művét – írta közleményében Barack Obama.