Forma-1;Lewis Hamilton;Magyar Nagydíj;

2020-07-18 16:36:24

Pályacsúccsal nyerte a Hungaroring időmérőjét Hamilton

Mellőle csapattársa, Valtteri Bottas rajtolhat.

A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a 35. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését a Hungaroringen, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az első helyről.

A 35 éves pilótának ez pályafutása 90. pole pozíciója, az idén pedig a második. A mogyoródi pályán Hamilton karrierje során hetedik alkalommal startolhat az élről, a magyar GP-t pedig nyolcadszor nyerheti meg. A címvédő 1:13.447 perces pályarekordot jelentő köridőt ért el.

Hamilton mellől csapattársa, a világbajnoki pontversenyben vezető finn Valtteri Bottas rajtolhat, míg a harmadik pozícióban a kanadai Lance Stroll (Racing Point) zárta az időmérő edzést. A második sort „kibérelte” magának a Racing Point, Stroll mögött ugyanis márkatársa, a mexikói Sergio Pérez végzett a negyedik helyen.

Az első két osztrák futamhoz képest javultak a Ferrarik, a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel az ötödik, a monacói Charles Leclerc pedig a hatodik pozícióból kezdheti meg vasárnap a futamot.

Várakozáson alul szerepelt viszont az időmérőn a Red Bull: Max Verstappen csak hetedik, Alexander Albon pedig 13. lett.

Az Ausztriában mindkét hétvégén jól teljesítő McLaren versenyzői ezúttal kicsit elmaradtak az élmezőnytől, Lando Norris a nyolcadik, Carlos Sainz a kilencedik rajtkockát szerezte meg. Kiváló időmérőt teljesített ugyanakkor a szezon előtt a szakértők által a sereghajtó pozíciójába várt Williams: a brit George Russell a 12., a kanadai Nicholas Latifi a 15. helyről startolhat.

A 70 körös Magyar Nagydíj – zárt kapuk mögött – vasárnap 15 óra 10 perckor kezdődik.