Kísérletezés mindenek felett

Publikálás dátuma
2020.07.20. 10:00
Önarckép (1940)
Fotó: MOHOLY-NAGY.ORG
Gyerekkorban elsajátított szemléletmódja, a Bauhaushoz való tartozása, és sokrétű alkotói tevékenysége határozta meg a ma 125 éve született Moholy-Nagy László életművét.
Alkotásai rekordárakon kelnek el a nemzetközi árveréseken, tevékenysége mégis kategorizálhatatlan: fotóművész, festő, formatervező, a Bauhaus iskola tanára volt? Magyar, német, amerikai művész? Sokan nevének kiejtésében sem értenek egyet, és a világhír ellenére nem tudnák felidézni műveit, ám gyakran elhangzik, magyar származású volt. Moholy-Nagy László a XIX. század végén született, de munkássága napjainkban is frissnek hat. Az 1895-ben Bácsborsódon napvilágot látott Weisz László számára gyerekként is meghatározó volt a nyitottság, amely aztán a világhír felé vezette őt. Miután apja elhagyta a családot, Mohol településen (a mai Szerbia területén) élő nagybátyja, dr. Nagy Gusztáv vette pártfogásába. Az ő tiszteletére vette fel a Nagy nevet, amit később a Moholyval egészített ki. Ez az időszak alkotói előrehaladását is befolyásolta, mint azt lapunknak Topor Tünde művészettörténész, az Artmagazin főszerkesztője kiemelte. – Néhány évvel ezelőtt a folyóiratban megjelent egy összeállítás az alkotó unokaöccsétől, amiből kiderül, Nagy Gusztáv széles látókörű volt: külföldi tudósokkal levelezett, és jelentős könyvtárral rendelkezett, amit a gyerekek is használhattak. Így hiába élt az ország kis szegletében Moholy-Nagy László, korán természetessé vált számára, nincs beszorítva nyelvi és földrajzi határok közé. Ebből is látszik, milyen fontos, hogy ilyen szempontból is nyílt társadalomban nevelődjenek a fiatalok. Intellektusának éledezésekor Európa ugyanannyira szabadon átjárható volt, mint most. Budapest pedig, ahol vándorlásai megkezdése előtt időt töltött, akkoriban technológiai újításokkal teli világváros volt – ezért sem elhanyagolható származása. Fordulópontot hozott viszont életében a háború, emelte ki Topor Tünde: művészeti tevékenységét gimnazistaként kezdte, irodalmár akart lenni, ám a háború alatt saját kezűleg rajzolt tábori levelezőlapokat küldött ismerőseinek, s rájött, ezen az úton akar haladni. – Nem vett részt képzőművészeti oktatásban, de kiképzőtisztként sokat utazott, és rálátott az európai művészetre. Hogyan termékenyítik meg az orosz hatások a nyugat-európai művészetet, milyen ágai vannak a német művészetnek, amelyek magyar szempontból is érdekesek, és már ekkor találkozott Kassákkal, és azokkal a szellemi törekvésekkel, amelyek a Bauhaus alapját jelentették. Az iskolához 1923-ban csatlakozott Walter Gropius meghívására, s bár 1928-ban mindketten elhagyták, 1937-ben ők vitték tovább szellemiségét Amerikába. Magyar származása ellenére mégis inkább volt nemzetközi művész a kezdetektől: hazai időszakából csak a levelezőlapok, Tahiti Madonna című portréja és egy Adynak ajándékozott tájképe maradt fenn. Topor Tünde szerint biztos vannak, akik német művészként gondolnak rá, hiszen néhány évig ott élt és tanított, de a Bauhaus annyira nemzetközi volt, hogy a nemzeti különbségektől függetlenül kell rá tekintenünk. Művészetére is ez a meghatározhatatlanság jellemző. – A fotózás mellett kedvelt műfaja volt a fotogram, amely szintén fény-kép, de fényképezőgép nélkül előállítható. Kísérletezett az anyagokkal, formákkal, műfajokkal, maga a folyamat izgatta, de tevékenységében ott munkált a fejlődésbe vetett hit, és a társadalmi hasznosság, mint cél. Egyik leghíresebb műve a Fény-tér modulátor: a gépben motor hajt egy mozgó mobil szobrot, amelyre, ha ráesik a fény, különböző árnyékhatásokat kelt. A második világháború alatt az általa alapított chicagói Institute of Design-ban az úgynevezett kamuflázs projektben olyan fényhatásokkal kísérletezett, amelyek képesek megtéveszteni az ellenséges bombázó repülőket. Nem azzal a szándékkal készítette munkáit, hogy azok puszta dekorációk legyenek. Mindenekelőtt a kíváncsiság hajtotta – beszélt róla a művészettörténész –, attitűdje még a bauhäuslerek között is kivételesnek számított annyiban, hogy a kísérletezést élet-, alkotás-, és tanítási formává fejlesztette. Sokszínű tevékenysége azonban ellene is ment annak, hogy művészete világhírűvé váljon, mivel nem sikerült egy műfajhoz kötni. Ám nemcsak itthon kevésbé ismert a széles közönség köreiben, Topor Tünde elmondta, a 2016-ban rendezett jelentős amerikai kiállítások (többek közt a Guggenheim Múzeumban is bemutatták műveit) is sokaknak kínáltak meglepetéseket. S bár a hazai művészettel foglalkozó közeg tisztában van azzal, hogy ő az egyik legdrágább magyar alkotó, és a Bauhaus 2019-es centenáriuma, vagy a volt Iparművészeti Főiskola névváltása (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) is hozzájárult ismertségéhez, ha az utca emberét megkérdeznénk, szerencse kellene hozzá, hogy valaki rávágja, az első számú, magyar származású multimédia művészről van szó. Épp ezért van még mit tenni annak érdekében, hogy életművét felfedezzék, és egyre többen felismerjék, mennyivel megelőzte a korát. – Az örök kérdések foglalkoztatták, mi a célja a művészetnek, mi a funkciója, miért hasznos. Új szempontból nézett a jelenségekre, azt képviselte, hogy az egyes műfaji határok átjárhatók, hogy azok közt kölcsönhatások vannak, és hogy a művészet és az élet egyenes összefüggésben lehet egymással. A modernista jelző nála olyan szempontból is értelmet nyer, hogy fogékony volt minden technológiai újdonságra, és úgy vélte, a művészetben azonnal használni is kell ezeket. Maurer Dóra mondja a Moholyról készült, nemrégiben bemutatott dokumentumfilmben, hogy olyan volt, mint egy modern Leonardo, igazi kutató művész. Gondolatai mostanra értek be igazán, és mindennél aktuálisabbak: teljesítménye és az abban rejlő potenciál egyáltalán nincs még kihasználva.

Tekintélyes hagyaték

Moholy-Nagy László művei a legnagyobb értékű, magyar származású művész által jegyzett alkotások sorában találhatók. EM 1 Telephonbild (Telefonkép) című zománc-festményéért 2016-ban a Sotheby’s árverésén hatmillió dollárt (csaknem kétmilliárd forintot) fizetett a New York-i Museum of Modern Art. Fotogram című alkotásáért (ezen saját keze látható) 2012-ben a Sotheby’s aukcióján másfélmillió dollárt (négyszázmillió forintot) adtak, a világ egyik legdrágább fotója lett. Topor Tünde hangsúlyozta, műveinek értékét nem csak a Bauhaushoz tartozása, későbbi, egyéni teljesítménye is meghatározza, művészete saját jogon is értékessé vált. Hagyatéka, fotóit tekintve, akár Man Ray örökségéhez hasonlítható a művészettörténész szerint, emblematikus képei önállóan is értéket képviselnek. Ám Magyarországon nehéz kiállítást rendezni műveiből, mert kevés található hazai múzeumokban, kölcsönzésük néha összetettségük, sérülékenységük miatt körülményes, és a legfontosabbak csak rekonstruált formában léteznek.

Megemlékezés

Az évfordulóra a MOME rendhagyó audiovizuális kampányt készített, amely mától elérhető a www.moholy-nagy.mome.hu weboldalon. Az egyetem hazai és nemzetközi művészeti szakemberek részvételével Moholy-Nagy 125 riportfilmmel, Moholymotion című 125 másodperces animációval, interjúkkal és videóüzenetekkel tiszteleg az alkotó előtt.

Szerző

Hunyadi elesett, de dolgoznak a feltámasztásán

Publikálás dátuma
2020.07.20. 08:00

Fotó: mult-kor.hu
A kormánybiztos a Netflix-szel együtt valósítaná meg a Bán Mór-féle történelmi filmet.
Elesett. Így jellemezte Káel Csaba filmügyi kormánybiztos az elődje, Andy Vajna által megálmodott Hunyadi-film, Az utolsó bástya sorsát az Index hírportálnak adott interjújában. Hozzátéve: az új rendszer nem fogja felkarolni semmilyen formában a projektet. A Magyar Nemzeti Filmalap – ma Nemzeti Filmintézet – 2018-ban kétszer is támogatta a film előkészítését, összesen 247 millió forinttal. Bár Ferenczy Gábor vezető producer sosem nyilatkozott úgy, hogy letett volna Az utolsó bástyáról, Káel Csaba szavai után egyértelmű, hogy sosem fog elkészülni. A fordulat nem meglepő, miután a film ürügyén 2018 végén lejárató kampány indult a kormánypropaganda egyes lapjaiban: előbb egy „kiszivárgott”, korai stádiumban lévő forgatókönyvről vélték úgy, hogy az nem elég történelmi és nem a nemzeti tudat építését szolgálja, hanem inkább a liberális értéktelenséget. Sőt, ezen felbuzdulva kulturkampf kampány indult Andy Vajna és a Filmalap ellen, mondván, az elmúlt évek filmjei szinte mind így vagy úgy magyarellenesek voltak. Ideértve Gárdos Péter rendezte Hajnali lázat és Nemes Jeles László Oscar-nyerő Saul fiát is. A mostani filmes vezetésnek egyértelműen vannak tervei Hunyadi János életének filmes megvalósításával kapcsolatban, a szakmán belül hónapok óta beszélnek egy tévésorozat létrehozásáról, amely Bán Mór-regény folyamán alapszik. Úgy tudjuk, a projektet a Nemzeti Filmintézet részben finanszírozna, miközben a büdzsé meghatározó részét és gyártást a Netflixre bízná. Ez minden bizonnyal kemény feladat, mert a Netflix a régióinkban egyedül Lengyelországot tartja akkora piacnak, hogy szóba álljon szakmabeliekkel, vagy akár újságírókkal. Káel az Indexnek is óvatosan nyilatkozott az ügyben, szavai szerint annyit lehet tudni, hogy több ilyen projekt átbeszélésre vár a Netflixszel, és nagyon magas szinten, a stratégiai igazgatóval vagyunk összekötve. Állítólag Colleen Bell, korábbi amerikai nagykövet is ígért segítséget. Nagy kérdés azonban, hogy ha a Netflix gyártja a sorozatot, az mennyiben fogja szolgálni az univerzális világízlést szemben a vágyott magyar nemzeti lélekápolással szemben. Miközben Magyarországon lassan minden ember másképpen definiálja a történelmi film fogalmát, tagadja vagy éppen megerősíti a létezését, a külső szemlélő úgy láthatja, hogy az NFI mindent elkövet annak érdekében, hogy ne szülessen ilyen mű. A szervezet döntőbizottsága március 31-én határpzptt arról, hogy nem támogatja Pálfi György Sömmi című filmjének gyártási pályázatát. Pedig 2017-ben kapott kettő-, 2018-ben pedig ötmillió forintot kapott a produkció forgatókönyv-fejlesztésre, igaz ez még az Andy Vajna vezette Magyar Nemzeti Filmalap idejében volt. Úgy tűnt, hogy az új „felállású” NFI is támogatja Pálfi terveit, hiszen tavaly októberben harminchat millió gyártási előkészítést szavazott meg a már Káel Csaba vezette grémium döntőbizottsága. A Sömmi Cserna-Szabó András azonos című regényének tervezett adaptációja: a történet a tizenkilencedik században játszódik, és az alföldi szegénylegényből lett betyárvezér, Rózsa Sándor életét meséli el, aki csapatával az 1848-49-es szabadságharcban is részt vett, cégül népi hőssé vált. Káel a megemelkedett költségvetés mellett a színes kínálatra törekvés és portfolió problémák elhárítására hivatkozott. 

A nézettségi adatok nem biztatnak

Nem a történelmi filmek tarolnak a nézettségi versenyben a Netflixnél - derül ki a streamingszolgáltató - amelynek a koronavírus-járvány európai és amerikai terjedése, azaz április óta több mint tízmillió új előfizetője lett - minap nyilvánosságra hozott adataiból. A saját gyártású filmek toplistáját 99 millió nézővel a Tyler Rake – A kimenekítés című akciófilm vezeti, amelyet Madarak a dobozban című horror 89 millió nézővel és a Mark Wahlberg főszereplésével készült 85 millió nézővel büszkélkedhető Spenser az igazság nyomában követ. A  további sorrend: Hatan az alvilágból, Gyagyás gyilkosság, Az ír, Határok mentén, A másik Missy, A platform és a Tökéletes pasi. 

Meghalt Juan Marsé spanyol író

Publikálás dátuma
2020.07.19. 14:12

Fotó: SUSANA VERA / AFP
Életének 87. évében egy barcelonai kórházban elhunyt Juan Marsé világhírű spanyol író, forgatókönyvíró, újságíró - közölte vasárnap a Balcells irodalmi ügynökség.
Marsé halálával a spanyol irodalom egyik nagymestere távozott, akit a társadalmi realizmus és irónia jellemezte regényei a polgárháború utáni Barcelona "portréfestőjévé" avattak. Szülővárosa gyakori helyszíne műveinek. 1933-ban Juan Faneca néven jött világra, de édesanyja belehalt a szülésbe, és a Marsé család fogadta örökbe. Tanulmányait 13 évesen abbahagyta, egy ékszerműhelyben kezdett dolgozni, miközben meséket, elbeszéléseket írt, majd egy filmes lapban is publikált. Első kiadója, Carlos Barral úgy hitte, az irodalom területére frissen érkezett író majd megírja "a polgárháború utáni Barcelona nagy munkásregényét". "Minden szarkazmus nélkül mondom, lehettem volna munkásíró, ami hiányzott a kiadó tekintélyes katalógusából, de nem így lett" - mondta erről Marsé, aki nem tartotta magát értelmiséginek, csak egy mesélőnek, aki írásaival emlékeztetni akarja a fiatalokat a spanyol közelmúltra, amelyet a Franco-diktatúra (1939-1975) évtizedeken át kisajátított magának. 1960-ban Párizsba költözött, ahol számos foglalkozást űzött, volt spanyol tanár, filmfordító, forgatókönyvíró és segédlaboráns a Pasteur Intézetben. Itt ismerte meg Jacques-Lucien Monod Nobel-díjas biológust, akinek hatására belépett a spanyol kommunista pártba, amelynek négy éven át tagja maradt. Döntését az vezette, hogy a kommunista párt volt az egyetlen, amely tett valamit a diktatúra ellen - vallott erről később. Marsé 1962-ben tért vissza Barcelonába, három év múlva megjelent, magyarul is olvasható Utolsó délutánok Teresával című regényével hatalmas sikert aratott, és végleg az irodalomnak szentelhette magát. Az 1973-ban kiadott, Si te dicen que caí, (Ha azt hallod, hogy elestem) című könyvét a cenzúra betiltotta, és csak három évvel később, a diktátor halálát követően kerülhetett az olvasók kezébe a mű, amelyet időközben Mexikóban irodalmi kitüntetéssel jutalmaztak. Az alkotást 1986-ban Vicente Aranda filmesítette meg, aki Marsé több regényéből is készített mozit. Juan Marsé az úgynevezett "századközépi" nemzedék íróihoz tartozott, olyan neves és elismert spanyol szerzőkkel egyetemben mint Juan Goytisolo vagy Eduardo Mendoza, akiknek gyermek- vagy ifjúkorát a polgárháború határozta meg, és az ötvenes évektől kezdtek publikálni. Marsé pályafutását irodalmi elismerések sora kísérte, 2008-ban átvehette a legrangosabb spanyol irodalmi kitüntetést, a Cervantes-díjat. Regényei közül magyarul a Gyíkfarkak, az Utolsó délutánok Teresával, a Szerelmi dalok a Lolita Klubban és Az álmok kalligráfiája jelent meg. 
Szerző
Témák
gyász