Alkotásai rekordárakon kelnek el a nemzetközi árveréseken, tevékenysége mégis kategorizálhatatlan: fotóművész, festő, formatervező, a Bauhaus iskola tanára volt? Magyar, német, amerikai művész? Sokan nevének kiejtésében sem értenek egyet, és a világhír ellenére nem tudnák felidézni műveit, ám gyakran elhangzik, magyar származású volt. Moholy-Nagy László a XIX. század végén született, de munkássága napjainkban is frissnek hat.
Az 1895-ben Bácsborsódon napvilágot látott Weisz László számára gyerekként is meghatározó volt a nyitottság, amely aztán a világhír felé vezette őt. Miután apja elhagyta a családot, Mohol településen (a mai Szerbia területén) élő nagybátyja, dr. Nagy Gusztáv vette pártfogásába. Az ő tiszteletére vette fel a Nagy nevet, amit később a Moholyval egészített ki. Ez az időszak alkotói előrehaladását is befolyásolta, mint azt lapunknak Topor Tünde művészettörténész, az Artmagazin főszerkesztője kiemelte. – Néhány évvel ezelőtt a folyóiratban megjelent egy összeállítás az alkotó unokaöccsétől, amiből kiderül, Nagy Gusztáv széles látókörű volt: külföldi tudósokkal levelezett, és jelentős könyvtárral rendelkezett, amit a gyerekek is használhattak. Így hiába élt az ország kis szegletében Moholy-Nagy László, korán természetessé vált számára, nincs beszorítva nyelvi és földrajzi határok közé. Ebből is látszik, milyen fontos, hogy ilyen szempontból is nyílt társadalomban nevelődjenek a fiatalok. Intellektusának éledezésekor Európa ugyanannyira szabadon átjárható volt, mint most. Budapest pedig, ahol vándorlásai megkezdése előtt időt töltött, akkoriban technológiai újításokkal teli világváros volt – ezért sem elhanyagolható származása.
Fordulópontot hozott viszont életében a háború, emelte ki Topor Tünde: művészeti tevékenységét gimnazistaként kezdte, irodalmár akart lenni, ám a háború alatt saját kezűleg rajzolt tábori levelezőlapokat küldött ismerőseinek, s rájött, ezen az úton akar haladni. – Nem vett részt képzőművészeti oktatásban, de kiképzőtisztként sokat utazott, és rálátott az európai művészetre. Hogyan termékenyítik meg az orosz hatások a nyugat-európai művészetet, milyen ágai vannak a német művészetnek, amelyek magyar szempontból is érdekesek, és már ekkor találkozott Kassákkal, és azokkal a szellemi törekvésekkel, amelyek a Bauhaus alapját jelentették. Az iskolához 1923-ban csatlakozott Walter Gropius meghívására, s bár 1928-ban mindketten elhagyták, 1937-ben ők vitték tovább szellemiségét Amerikába.
Magyar származása ellenére mégis inkább volt nemzetközi művész a kezdetektől: hazai időszakából csak a levelezőlapok, Tahiti Madonna című portréja és egy Adynak ajándékozott tájképe maradt fenn. Topor Tünde szerint biztos vannak, akik német művészként gondolnak rá, hiszen néhány évig ott élt és tanított, de a Bauhaus annyira nemzetközi volt, hogy a nemzeti különbségektől függetlenül kell rá tekintenünk. Művészetére is ez a meghatározhatatlanság jellemző. – A fotózás mellett kedvelt műfaja volt a fotogram, amely szintén fény-kép, de fényképezőgép nélkül előállítható. Kísérletezett az anyagokkal, formákkal, műfajokkal, maga a folyamat izgatta, de tevékenységében ott munkált a fejlődésbe vetett hit, és a társadalmi hasznosság, mint cél. Egyik leghíresebb műve a Fény-tér modulátor: a gépben motor hajt egy mozgó mobil szobrot, amelyre, ha ráesik a fény, különböző árnyékhatásokat kelt. A második világháború alatt az általa alapított chicagói Institute of Design-ban az úgynevezett kamuflázs projektben olyan fényhatásokkal kísérletezett, amelyek képesek megtéveszteni az ellenséges bombázó repülőket.
Nem azzal a szándékkal készítette munkáit, hogy azok puszta dekorációk legyenek. Mindenekelőtt a kíváncsiság hajtotta – beszélt róla a művészettörténész –, attitűdje még a bauhäuslerek között is kivételesnek számított annyiban, hogy a kísérletezést élet-, alkotás-, és tanítási formává fejlesztette. Sokszínű tevékenysége azonban ellene is ment annak, hogy művészete világhírűvé váljon, mivel nem sikerült egy műfajhoz kötni. Ám nemcsak itthon kevésbé ismert a széles közönség köreiben, Topor Tünde elmondta, a 2016-ban rendezett jelentős amerikai kiállítások (többek közt a Guggenheim Múzeumban is bemutatták műveit) is sokaknak kínáltak meglepetéseket. S bár a hazai művészettel foglalkozó közeg tisztában van azzal, hogy ő az egyik legdrágább magyar alkotó, és a Bauhaus 2019-es centenáriuma, vagy a volt Iparművészeti Főiskola névváltása (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) is hozzájárult ismertségéhez, ha az utca emberét megkérdeznénk, szerencse kellene hozzá, hogy valaki rávágja, az első számú, magyar származású multimédia művészről van szó. Épp ezért van még mit tenni annak érdekében, hogy életművét felfedezzék, és egyre többen felismerjék, mennyivel megelőzte a korát. – Az örök kérdések foglalkoztatták, mi a célja a művészetnek, mi a funkciója, miért hasznos. Új szempontból nézett a jelenségekre, azt képviselte, hogy az egyes műfaji határok átjárhatók, hogy azok közt kölcsönhatások vannak, és hogy a művészet és az élet egyenes összefüggésben lehet egymással. A modernista jelző nála olyan szempontból is értelmet nyer, hogy fogékony volt minden technológiai újdonságra, és úgy vélte, a művészetben azonnal használni is kell ezeket. Maurer Dóra mondja a Moholyról készült, nemrégiben bemutatott dokumentumfilmben, hogy olyan volt, mint egy modern Leonardo, igazi kutató művész. Gondolatai mostanra értek be igazán, és mindennél aktuálisabbak: teljesítménye és az abban rejlő potenciál egyáltalán nincs még kihasználva.
