várólista;

2020-07-21 06:00:00

Tempósan kurtítják az új műtéti várólistákat

A NEAK adatai szerint a járvány miatt elmaradt beavatkozások 80 százalékát már behozták az egészségügyi intézmények.

Viszonylag jól halad az egészségügy leállása alatt felhalmozott műtéti hátralék ledolgozása – derül ki a Nemzeti Egészségügyi Alapkezelő (NEAK) lapunk kérdéseire adott válaszából. A célra külön várólistákat hozott létre a finanszírozó.

Mint emlékezetes: a kórházak járvány-elleni felkészítésének első lépése az volt, hogy március közepétől nem végeztek tervezhető műtéteket. Március, április és május hónapokban a házorvosi rendelőkben is visszaesett az orvos-beteg találkozások száma 25-40 százalékkal.

Ugyanakkor a finanszírozási adatok szerint a leállás két és fél hónapja alatt az akut ellátások túlnyomó részét megkapták az arra rászorulók, míg a tervezhetőekből 80 százalékkal kevesebbet végeztek az intézmények. Az utóbbiból következik, hogy az ellátóknak mennyi elmaradt beavatkozás pótlásával kell számolniuk. Míg a szív- és keringési rendszerrel összefüggő műtétek száma alig csökkent, addig például a szürkehályog-, a gerinc-, a térd- és csípőízületi operációk szinte leálltak. A szabályok szerint ha egy betegnek 60 napnál hosszabb ideig kell várakoznia bármely ellátásra, akkor az intézménynek arra a beavatkozásra új várólistát kell vezetnie, egészen addig, míg a várakozási idő 60 nap alá esik.

Az egészségbiztosítási alapkezelő május közepén nyitotta meg a már ismert nagy műtétes várólisták mellett a vírus elleni védekezés miatt halasztott 19 ellátásra a várólistákat. Mint írták: mivel a regisztrálás még jelenleg is folyamatban van, ez a lista egy pillanatképet mutat, a végleges helyzet értékelésére még nem alkalmas. Az azonban az elmúlt, csaknem két hónap adatai alapján számolt tényleges várakozási időkből jól látszik, hogy a regisztrálást követően a kórházak azonnal hozzáláttak az elmaradt beavatkozások pótlásának.

Eddig 1118 eset került fel a listára, amiből július közepéig 904 beavatkozást, azaz 80 százalékot már ellátták. A legtöbb ilyen elmaradt beavatkozás a nőgyógyászati műtéteknél volt. Például vérzési rendellenességek miatt indikált operációkra július 13-ig 263 pácienst regisztráltak és közülük még 38 ma is ellátásra vár. A listára kerülés és a beavatkozás között átlagosan három napot kell várakozni. Ugyan csak 11 beteget jegyeztek elő laparoszkópos bélműtétre, de ők várakoztak a legtöbbet, 11 napot, mire műtőasztalra kerülhetnek. (lásd táblázatunkat)