kártérítés;szegregáció;Gyöngyöspata;

2020-07-22 06:40:00

Gyöngyöspata: már júniusban ki kellett volna fizetni a kártérítést

A gyöngyöspatai romáknak legkésőbb június 30-án meg kellett volna kapniuk azt a kártérítést, amelyet a helyi Nekcsei Demeter Általános Iskolában 2004 és 2012 között elszenvedett etnikai alapon történt szegregáció miatt ítélt meg nekik jogerősen a bíróság - értesült a Népszava.

Korábban megírtuk: a kártérítésre kötelezett gyöngyöspatai önkormányzatnak, illetve az általános iskolát jelenleg fenntartó Hatvani Tankerületnek együttesen csaknem 100 millió forintot kellene kifizetnie hatvan érintettnek. Horváth László a térség fideszes országgyűlési képviselője július elején a saját közösségi oldalán jelentette be, hogy a tervek szerint augusztus végéig két részletben minden érintetthez el fog jutni az összeg. Szavai szerint Gyöngyöspata ebből a harapófogóból önerőből nem tud kijutni, ezért Magyarország kormánya segít, s már elindult az az eljárás, amely biztosítja ezt a pénzügyi forrást. Később Gulyás Gergely egy kormányinfón is megerősítette az augusztusi fizetési szándékukat. (Egy napokban megjelent kormányhatározat szerint egyébként 100 millió forintot kap az államtól Gyöngyöspata, azonban azt nem tudni, hogy ez a pénz megérkezett-e már, valamint hogy a kártérítésre szánták-e az összeget.)

A Népszava megkérdezte a Kúriát, illetve az Egri Törvényszéket is, mikor postázták az érintetteknek a kártérítés pénzbeni kifizetésének kötelezettségéről szóló határozatot az államot képviselő tankerületnek, illetve az önkormányzatnak. Ez azért fontos, mert – noha a felek elektronikus formában már korábban kézhez vették az ítéletet, vagyis tisztában voltak annak tartalmával – legkésőbb a postai átvételtől számított 15 napon belül kötelező lett volna kifizetni a pénzt.

A Kúria arról tájékoztatta lapunkat, hogy a határozatot - a felek kérésének megfelelően - a döntésről szóló közlemény megjelentetése előtt elektronikus úton kézbesítette. Az ügyben meghozott ítélet postára adása az első fokon eljárt bíróságnak, vagyis az Egri Törvényszéknek címezve május 22-én megtörtént - írták. (A perrendtartási szabályok értelmében az ügy iratait az első fokon eljárt bíróság kézbesíti a felek részére.) A Kúriáról az iratok június 5-én érkeztek meg az Egri Törvényszékre, az ítélet postázása június 8-án történt meg, az érintettek pedig június 11. és 15. között vették át az iratokat – tudtuk meg Hoszné dr. Nagy Tímeától, az Egri Törvényszék szóvivőjétől. Hozzátette: a Kúria hatályában fenntartotta a Debreceni Ítélőtábla jogerős ítéletét, amely szerint az alpereseknek az ítélet átvételétől számított 15 nap alatt kell megfizetniük a nem vagyoni kártérítést a felpereseknek.

Vagyis eszerint legkésőbb június 30-án el kellett volna indítani az átutalást. Ennek technikai akadálya sem lehetett, a roma diákokat képviselő Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány ugyanis már korábban mind az önkormányzatnak, mind a tankerületnek eljuttatta valamennyi kártérítésre jogosult egyéni számlaszámát.

- Nem ez az első eset, hogy az állam vagy valamely önkormányzat nem teljesíti a törvény által megszabott kötelezettségét – gyakran túllépik például a közérdekű adatigénylésre adott válaszadás határidejét is –, vagyis törvényt szegnek, ami enyhén szólva is illetlenség – mondta lapunknak Ligeti Miklós a Transparency International jogi igazgatója. Szavai szerint a késedelemre az egyetlen mentség az lehet, ha a felek a háttérben megállapodást kötöttek a halasztott fizetésről: erre polgári per esetén, mint amilyen a gyöngyöspatai is volt, lehetőségük van. Farkas Lilla jogász, az alapítvány kuratóriumi tagja a Népszavának azt mondta: nem kötöttek háttéralkut, de kénytelenek beletörődni, hogy a felperesek a határidőt túllépve fizetnek. Ha ugyanis végrehajtást indítanának az állami tankerület vagy az önkormányzat ellen, akkor a hatvan érdekelt nevében egyenként kellene a végrehajtási jegyzéket kitölteni, postázni, új eljárás indulna, s ez minimum fél évvel csúsztatná el a kifizetés lehetőségét. Egyelőre tehát nem látnak más megoldást: bíznak abban, hogy a hatalom betartja az augusztus végi határidőt, addig pedig várnak.

Lapunk megkereste a tankerületet, ahol azt közölték: "a kártérítést a gyöngyöspatai önkormányzat teljesíti, ezért kérjük, hogy ezzel kapcsolatos kérdéseikkel forduljanak a település vezetéséhez". A gyöngyöspatai polgármesteri hivatal azonban cikkünk megjelenéséig nem reagált.