Az út Hirosimáig

Hetvenöt évvel ezelőtt, 1945. júliusának végén, az amerikai haditengerészet Indianapolis nevű nehézcirkálója San Franciscóból Tinian szigete felé tartott a Csendes-óceánon. Szupertitkos rakománya új, félelmetes csodafegyver volt. Pontosabban annak különálló alkotóelemei, mert a bombát csak a célállomáson szerelték össze. A küldemény sértetlenül megérkezett a támaszpontra, az Indianapolist viszont négy nap múlva elsüllyesztette egy japán tengeralattjáró.

Végkifejletéhez közeledett a grandiózus Manhattan-terv. Az Egyesült Államok kormánya hat éven át óriási erőforrásokat mozgósított, hogy minden addiginál nagyobb erejű tömegpusztító fegyvert állítson elő. A háború kezdetén egy levél adta meg a döntő lökést Roosevelt elnöknek. Szilárd Leó fogalmazta, Albert Einstein írta alá. A náci diktatúra elől elmenekült fizikusok figyelmeztettek, hogy német kollégáik urániummal kísérleteznek, és a maghasadás révén új típusú robbanószerkezetet készíthetnek.

Sürgették, hogy az amerikaiak indítsanak rivális programot, előzzék meg az ellenséget. A versenyt végül, mint tudjuk, utcahosszal nyerték, ám a gyorsan pergő események őket is lehagyták. Amikor a romokban álló náci Németország 1945 májusában kapitulált, a projekt az utolsó simításoknál tartott. Csak jó két hónappal később, július 16-án hajtották végre az új-mexikói sivatagban a Trinity kódnevű tesztet, a történelem első kísérleti atomrobbantását.

Ezalatt a győztesek a Harmadik Birodalom keresztüldöfött szívében gyűltek össze, hogy határozzanak a világ sorsa felől. Potsdamban kapta az „örömhírt” a Roosevelt helyére lépő Truman elnök, és egyből el is dicsekedett vele szövetségeseinek. Nem sejtette, hogy Sztálint addigra már tájékoztatták a kémei. Európában véget ért a háború, ám a távol-keleti fronton elkeseredett harcok dúltak. Japán, kamikaze módjára, kilátástalan helyzetében is kitartott.

Washington be akarta vetni új fegyverét, amelyből rohammunkában kettőt is építettek; nukleáris arzenáljuk két, azaz 2 bombából állt. Mérlegelték, hogy az elsőt elrettentésül, több kilométer magasban robbantják fel, de a Pentagon hallani sem akart a pazarlásról. Nagy durranással lezárni a háborút, megtorolni Pearl Harbort, egyszersmind fenyegető erőt demonstrálni a Szovjetuniónak: remek megoldásnak tűnt. Aligha fogták föl a készülő rombolás mértékét, a várható civil áldozatokat „kollaterális kárnak” tekintették (jóllehet ezt az eufémizmust csak Vietnamban kezdték használni a tömeggyilkosságra).

Utóbb azzal igazolták a végzetes döntést, hogy rengeteg katonájuk életébe került volna a partraszállás a fanatikusan ellenálló szigetországban, ami kétségtelenül igaz is. Így hát a trópusi bázison összeszerelt pokolgépeknek nevet adtak, azután útnak indították őket: a Kisfiút Hirosima, a Kövér embert Nagaszaki felé. Curtis LeMay, a légierő tábornoka szűk körben elismerte, háborús bűnösként bíróság elé állíthatnák. Einstein bánta, hogy aláírta azt a levelet, de fenntartotta: ennél is borzalmasabb lett volna, ha Hitleré lesz az első atombomba.