Az Európai Unió állam- és kormányfőinek köszönhetően az Európai Unió nem a legszebbik arcát mutatta a négynaposra elhúzódott, kedd hajnalban véget ért csúcstalálkozón. Többek között az is egyértelműen felszínre került, hogy a nettóbefizetők egyre csekélyebb lelkesedést mutatnak a közös kasszába való befizetések iránt, ami a további bővítést sem serkenti. A balkáni országok viszont minden korábbinál jobban függnek az EU-tól. Egyetlen reményük az, hogy az európai közösséghez csatlakoznak. Szerbia ugyan még mindig ezer szállal kötődik Oroszországhoz, Koszovó pedig az Egyesült Államoktól remélt segítséget, sem Moszkva, sem Washington nem tud olyan perspektívát nyújtani ezen államok számára, amely tartós megoldást jelentene.
Nem állíthatnánk azonban, hogy az EU-ban tárt karokkal várnák a balkáni államokat. Még rengeteg problémát kellene megoldani ezekben az országokban. Koszovó gazdaságilag képtelen a saját lábára állni, Szerbia és Montenegró távol áll attól, hogy jogállamnak nevezhessék, Észak-Macedóniában több részre szakadt a társadalom. Borítékolható tehát, ha egyszer csatlakoznának is a térség államai, az amúgy is széthúzó EU újabb problémaforrásokat vállalna.
Ettől függetlenül mind az uniós tagoknak, mind a csatlakozásra vágyóknak meg kell barátkozniuk a gondolattal, hogy egymásra vannak utalva, s az EU-nak előbb vagy utóbb fel kellene vennie a régió államait. Belgrád és Podgorica 2025-ös tagfelvételt remél, kiindulva azonban az EU-ban uralkodó állapotokból és abból, mennyire súlyos a Szerbiában és Montenegróban uralkodó gazdasági társadalmi helyzet, ez inkább csak vágyálom.
SZERBIA Még a június 21-én megrendezett szerb parlamenti választás előtt is több olyan értékelés látott napvilágot, amely szerint Szerbia valójában már lemondott arról, hogy valaha is megnyíljon előtte az Unió kapuja, így tovább közeledik a Kremlhez. Ehhez képest a kormányzat gyenge válságkezelése miatt július elején kitört tüntetések váratlan folyamatokat indítottak be: a kormányhoz hű sajtó az orosz titkosszolgálatot vélte felfedezni a megmozdulások mögött, vagyis Belgrád és Moszkva között mégsem olyan rózsás a viszony. Pedig a nemzetközi porondon a Kreml a pravoszláv kistestvér legnagyobb védelmezője, ráadásul az Aleksandar Vucic által fémjelzett Szerb Haladó Párt (SNS) koalíciós partnere, a Szerb Szocialista Párt (SPS) elnöke, Ivica Dacic afféle gyermeki csodálattal tekint Vlagyimir Putyin orosz elnökre.
A szerb-orosz viszonyban azonban már a tüntetések előtt is voltak súrlódások. Tavaly novemberben maga Vucic elnök jelentette be, hogy a szerbiai hírszerzés széles körű orosz kémtevékenységet leplezett le. Felderítették, hogy orosz kémek már régóta együttműködtek a szerb hadsereg egyes tagjaival. Mindezt egy videóval bizonyította, amelyen egy orosz diplomata, a hírszerzés tagja pénzzel teli táskát nyújt át egy szerb hivatalnoknak. Vucic akkor annyit kérdezett az oroszoktól: „Miért?” Nyilvánvaló, ha nem lennének fellegek a két állam együttműködésének egén, akkor Vucic nem vitte volna az ügyet a nyilvánosság elé.
A tüntetések kitörése óta azonban még egyértelműbb: zavar keletkezett Moszkva és Belgrád kapcsolataiban. Július 8-án váratlanul lemondták Vucic találkozóját Alekszander Bocan-Harcsenkóval, Oroszország Szerbiába akkreditált nagykövetével. Vucic másnapi sajtóértekezletén a belgrádi kormányhoz közel álló Prva TV kérdést is intézett a szerb elnökhöz Oroszországnak a tüntetésekben játszott szerepéről. Önmagában már az, hogy ez a kérdés elhangzott, jelzés lehet, de az még inkább, hogy Vucic nem cáfolta a felvetést. Ennél azonban még tovább ment a haladók két parlamenti képviselője, Dragan Sormaz és Zoran Dragisic, továbbá Goran Vesic belgrádi polgármester-helyettes. Ők ugyanis konkrétan ki is jelentették, hogy Moszkva beavatkozott a tüntetésekbe, egyúttal azzal vádolták Moszkvát, hogy akadályozni kívánja a Koszovóval újraindult párbeszédet. Sokatmondó továbbá az is, hogy egyes kormányhoz hű bulvárlapok a címlapon közölték: orosz kémek akarnak káoszt előidézni Szerbiában.
Az SNS politikusai mondták ki azt, mi állhat az Oroszországtól való eltávolodás mögött: a belgrádi kormány valamilyen megállapodást akar kötni Koszovóval. Pontosabban az Európai Uniótól akarhat engedményeket egy esetleges átfogó megegyezés fejében. Hiába fontos partner külpolitikai fronton Oroszország, Szerbia legfontosabb gazdasági partnere messze az EU, az összes kereskedelem 67 százalékát az uniós tagországokkal folytatja és egyre jobban közeledik az EU-hoz. Mindez persze azért nem jelenti még azt, hogy hamarosan áttörés történne a Koszovóval folytatott tárgyalásokon.
KOSZOVÓ Pristina az Egyesült Államoktól remélt komoly támogatást, ám az amerikai vonal elhalt azóta, hogy az 1998-99-es koszovói háború idején elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló hágai törvényszék vádat emelt Hashim Thaci ellen. A koszovói elnök az amerikai békeközvetítés híve volt feltételezhetően azért, mert maga is sejtette a vele szembeni vádemelést, így Washingtontól remélt segítséget. Donald Trump különmegbízottja, Richard Grenell révén akarta létrehozni a Thaci és Vucic közötti találkozót abban a reményben, hogy még az elnök mandátumának lejárta előtt felmutathat egy komolyabb külpolitikai sikert. Az már azonban biztos, hogy a Balkánon előrelépést nem sikerül elérnie. Thaci ugyan kiesett a tárgyalásokból, hiszen a két eddigi brüsszeli megbeszélésen Vucic mellett Avdullah Hoti koszovói miniszterelnök vett részt, ám a pristinai elnöki hivatal továbbra is azzal foglalatoskodik, hogy az uniós közvetítési kísérleteket ostorozza. Koszovó tehát szintén az EU-ra van utalva. Az uniós közvetítéssel a szerbekkel folytatott tárgyalásokon a köztársaság az Uniótól vár komolyabb engedményeket a koszovói állampolgároknak szánt vízumkönnyítések ügyében.
ÉSZAK-MACEDÓNIA A július 15-én megrendezett észak-macedóniai választás tétje az volt, hogy Szkopje még erősebben kötődik-e az EU-hoz, vagy Moszkva felé fordul. Bár szoros eredmény született, a szociáldemokraták két mandátummal szereztek többet a VMRO-DPMNE jobboldali populista pártnál, amelyet egykor a 2018-ban Magyarországra menekült Nikola Gruevszki volt kormányfő irányított. Zoran Zaev marad hatalmon, ami azt is jelenti, hogy az idén a NATO-ba felvett ország első számú célja az uniós integráció. Persze hosszú út vezet idáig, s az indulás sem volt egyszerű, tavaly novemberben ugyanis Emmanuel Macron francia elnök ellenállása miatt nem kezdődtek meg a csatlakozási tárgyalások Szkopjéval függetlenül attól, hogy az államnak két évtized után sikerült rendeznie a névvitát Görögországgal. Macron végül feladta az ellenállását, így márciusban az Európai Tanács már nem gördített akadályokat a csatlakozási tárgyalások megkezdése elé.
MONTENEGRÓ korábban Oroszország vazallusállamának tekintették Moszkva gazdasági befolyása miatt, néhány év óta azonban Podgorica számára is az uniós integráció a prioritás. A végső szakítás Moszkvával elég látványosra sikeredett, 2016-ban. A helyi hatóságok vádja szerint két orosz állampolgár szerbbarát puccsot készített elő az országban és merényletet készítettek elő az országot már három évtizede hol elnökként, hol miniszterelnökként (most épp államfőként) irányító Milo Djukanovic ellen. Eduard Sismakovot és Vlagyimir Popovot két éve 12, illetve 15 évi börtönre ítélték, mégsem kerültek rács mögé, mert időben elhagyták az országot.
Sokan kételkednek abban, hogy minden úgy zajlott-e, ahogy azt Podgorica előadta, de tény, hogy a még unión kívüli egykori jugoszláv tagköztársaságok közül a 2017-ben a NATO-ba felvett Montenegró áll a legközelebb az EU-s csatlakozáshoz. Igaz, a 2025-ös integráció elérhetetlennek tűnik, a demokratikus intézményrendszer meglehetősen törékeny, de a korrupció felszámolása terén ért el eredményeket, a Transpareny International ezt vizsgáló indexe szerint a 66. helyen áll, így négy hellyel Magyarországot is megelőzi.
A csatlakozási tárgyalások még 2012-ben kezdődtek el Podgoricával, de eddig a csatlakozási fejezetek mindössze 9 százalékát sikerült lezárni. Jóllehet a térség többi államához képest már az is siker, hogy az összes fejezetet megnyitották. Az ország más tekintetben s kivételezettebb helyzetben van, egyrészt azért, mert az euró a fizetőeszköz, másrészt mert már 2008-ban életbe lépett a Montenegró és az EU közötti vízumliberalizációs program.
