külföldi sajtó;Szabad szemmel;

- Szabad szemmel: Brüsszel szerint Budapest és Varsó rosszul értelmezi, mit is hozott az EU-csúcs

Nemzetközi sajtószemle, 2020. július 23.

Die Welt

Az Európai Néppárt EP-képviselői csak akkor szavazzák meg az EU-csúcson született határozatot, ha lesz olyan egyértelmű mechanizmus, amelynek révén a pénzek elosztását a jogállami elvek betartásához kötik. A frakció vezetője közölte, hogy számukra az az alap, amit a korábbi német biztos, Oettinger felvetett, hogy ti. a Bizottság leállíthassa a támogatásokat, ha úgy látja, hogy sérültek a demokratikus elvek, amikor a sajtó már nem működhet szabadon és veszély fenyegeti a bíróságok függetlenségét.

Manfred Weber megismételte, hogy az unió nem pénzautomata, amelyből bárki kedvére veszi fel a megfelelő összeget, hanem értékközösség. Ezért a kereszténydemokraták ragaszkodnak ahhoz, hogy csak az várhat szolidaritást, azaz szubvenciókat Európától, aki eleget tesz az alapszerződésben rögzített jogállami feltételeknek. Hozzátette, hogy ezt a kérdést sürgősen tisztázni kell, mert Emmanuel Macron azt mondja, hogy a brüsszeli csúcson született dokumentum megfelel ennek a követelménynek, ám Orbán Viktor és lengyel kollégája az ellenkezőjét állítja.

A politikus hozzátette, hogy ezzel együtt az állam- és kormányfők programot fogadtak el a populizmus ellen. És a demagógok hirtelen az egész földrészen elcsendesedtek. Nem tudják, mit hozzanak fel az unió ellen, mert ismét jelen van a szolidaritás. Viszont a tagállamok csak olyasmire költhetik a 750 milliárd eurót, ami a jövőbe és nem a múltba mutat. De itt arra is szükség van, hogy megfelelő ellenőrzés révén ne szivároghassanak el az alapok. Tehát hogy ne legyen korrupció, ne az árnyékgazdaság húzzon belőle hasznot és ne értelmetlen beruházásokra menjen el a támogatás. A cél nem egy szuperállam, hanem a működő Európa.

Bloomberg

A luxemburgi kormányfő megérti, hogy Orbán Viktor győzelemként adja el az EU-csúcstalálkozó döntését, hiszen ez a dolga, ám Xavier Bettel szerint a magyar vezető igazából nem nyert, mert a végén csak odakerült a jogállami kikötés az uniós források elosztása mellé. Ez pedig igen fontos fejlemény. A Bizottság szóvivője szintén úgy értékelte, hogy új alapokra helyezték a dolgot és a továbbiakról már a közeli napokban határoznak.

Hegedűs Dániel, az amerikai German Marshall Alapítvány szakértője azt mondja, most azt kell figyelni, hogy Brüsszel visszatér-e az eredeti koncepcióhoz, amelynek értelmében a demokratikus játékszabályok megszegése esetén nem a szankciók elrendeléséhez, hanem azok megakadályozásához kellene kétharmados többség. De a kimenetel várhatóan csak ősszel válik el és az igazi küzdelem csak most kezdődik. Magyarország és Lengyelország sokmillió eurót veszíthet, ha a keményebb változat lép életbe. A tét az, hogy az EU képes-e megvédeni az értékeit a nacionalista magyar és lengyel kormánnyal szemben, amelyek felmondták a liberális demokráciát és példátlan hatalmat szereztek.  

Süddeutsche Zeitung

Orbán Viktor egy napja a Bild Zeitungban bizonygatta, hogy semmi baj sincs a magyar jogállamisággal, a Bizottság szerint azonban lesz mechanizmus, amelynek alapján eldől, kaphatnak-e uniós forrásokat azok az államok, amelyek esetében fennáll a jogsértés veszélye. Vagyis Brüsszel szerint Budapest és Varsó rosszul értelmezi, hogy mit is hozott a brüsszeli csúcs. Ám az még nem világos, közölte egy brüsszeli illetékes, hogy ehhez új javaslatot tesznek-e le az asztalra, vagy visszanyúlnak ahhoz, amit az EU már két éve kidolgozott. A soros német elnökség ez utóbbi alapján kíván eljárni, csak hozzáigazítaná azt a hétvégi legfelső szintű tanácskozás határozataihoz.

Az Európai Parlament képviselői ma soron kívüli ülésen mondják ki, hogy mik a kívánságaik az állam- és kormányfők által elfogadott döntés kapcsán. A jóváhagyandó EP-tervezet igen sajnálatosnak nevezi, hogy a Tanács gyengített a jogállami mechanizmuson ahhoz képest, amit a Bizottság és a Parlament akart.

FAZ

A 27-ek brüsszeli találkozóján Merkel és Macron példátlan módon összedolgozott, ezzel a trükkel szorították sarokba a holland és a magyar miniszterelnököt. A francia-német tandem nélkül kudarcba fulladt volna a fórum, de Párizs és Berlin már előre egyeztette a teendőket, ezt megerősítették az Elysée-palota részéről. A két vezető 92 órán teljes egységben cselekedett, nem hagyta, hogy bárki megossza őket, ideértve, hogy együtt hagyták el a termet, amikor az államfő azzal fenyegetőzött, hogy idő előtt hazautazik.

Kemény diónak bizonyult a jogállamiság ügye, vagy ahogy Macron vázolta Orbánnak: ha nincs demokrácia, nincs egy peták támogatás sem. A magyar vezető már előre vétóval fenyegetett, hiszen a magyaroknál és a lengyeleknél is erősen kétséges a bíróságok és a sajtó függetlensége, így nagy az esély szankciókra. Ám az eddigi eljárások megrekedtek, ezért van szükség valamilyen hatékonyabb eszközre. Merkel külön tanácskozásra trombitálta össze a két oldal legjelentősebb figuráit: a holland, a dán, a luxemburgi és a lett miniszterelnököt, illetve Orbánt és Morawieckit, mert világos volt, hogy erre a pontra rámehet az egész csúcs.

A jogállam támogatói sok-sok milliárddal emelték a kilátásban helyezett támogatást, hogy arra rámozduljon a magyar és a lengyel vezető. Orbán mindenképpen meg akarta akadályozni, hogy csak minősített többséggel lehessen meggátolni a szankciókat, vétójogot akart. Marcon viszont kitartott amellett, hogy maradjon az asztalon lévő változat. A végén az elnök átírt pár mondatot, így kész volt a megállapodás. Utána a közös, magyar és a lengyel sajtótájékoztatón Orbán azt mondta, ha ők ketten összefognak, egyetlen ellenség sem tudja őket legyűrni. Kifejezetten az ellenség kifejezést használta.

Ugyanakkor egyelőre bizonytalan, hogy szankciók esetén mi is a helyzet a kétharmados többséggel. Ahhoz kell-e, hogy kimondják a büntető intézkedéseket, vagy ahhoz, hogy megakadályozzák azokat. Amikor már minden szétszéledt Brüsszelből, Ursula von der Leyen azt közölte, hogy az utóbbi értelmezés a helyénvaló. De munkatársai tegnap már óvatosabban nyilatkoztak. Sok függ attól, mire jutnak az egyeztetések az Európai Parlamenttel, amely a keményebb szabályozás mellett áll ki. De hogy arra egyáltalán mód van, azt Merkel és Marcon ravasz összjátékkal érte el. Úgyhogy most Párizsban a kétoldalú kapcsolatok virágkoráról beszélnek.

FT

A két napja tető alá hozott brüsszeli kompromisszum nyitva hagyja a kérdést, hogy van-e kedve és eszköze az unió tagállamainak, mármint hogy szembeforduljanak azokkal a kormányokkal, amelyeket azzal vádolnak, hogy a tekintélyelvűség felé sodródnak. A Carnegie amerikai agytröszt európai igazgatója úgy véli, hogy a pesszimisták szerint Orbán kerekedett felül minden fronton, ám van lehetőség arra, hogy mechanizmus jöjjön létre a jogállam megőrzésére. Ehhez a Bizottság és a tagok határozott kiállása szükségeltetik, illetve legalábbis néhány nagy tagállam törekvése, és akkor létrejöhet az érdemi mechanizmus.

Elemzők bíznak abban, hogy a most elhatározott kétharmados klauzula segítségével lehetetlenné teszik, hogy vétózzon bármelyik tagállam, akár másokkal összefogva. Bírálók ugyanakkor kifogásolják, hogy még nem lehet tudni, mi lesz a Tanács szerepe a folyamatban, így Budapest vagy Varsó, vagy más megkísérelheti megtorpedózni az egész kezdeményezést az állam- és kormányfők szintjén. Mások attól tartanak, hogy mivel a jogállam megfogalmazása nem túl konkrét, még azt is nehéz lesz elbírálni, szembemegy-e a normákkal az adott tagállam.

A német zöldek Európa-ügyi szóvivője riasztónak tartja, hogy Merkel esetleg hajlandó leállítani Magyarország ellen a jogállami eljárást. Így ugyanis félő, hogy Orbánnak elég lesz hozzá a minimumot teljesítenie. Brantner egyúttal tragikusnak minősítette, hogy az európai vezetők nem teremtettek kapcsolatot a jogállam és a pénzek folyósítása között. Így ugyanis rossz kompromisszum született.

Die Welt

Két Orbán-kép is illusztrálja a lap vezető szemleírója által írt elemzést, amelynek lényege, hogy Európának mindenképpen meg kell védenie a lelkét, még akkor is, ha ez sokáig tart, mert az nem megy, hogy az autokraták miatt kétféle rendszer létezzen egymás mellett az EU-ban. Hiszen Magyarország és Lengyelország is aláírta az alapszerződéseket. A kérdés azonban az, hogy lehet-e a szervezet hiteles, ha a tagállamok egy része tekintélyuralmi módszereket vezet be. A NATO már megmutatta, hogy kell ezt csinálni. Nem zárta ki sem a görögöket, sem a törököket, amikor ott annak idején katonai diktatúra került hatalomra, mert úgy gondolta, hogy az idő a szabadságnak dolgozik és ez be is vált.

Az üldözöttek számára semmivel sem lett volna jobb, ha kiteszik a két állam szűrét, mert megszakadt volna egy csomó kommunikációs csatorna, kapcsolat. Ezeket a szempontokat az uniónak is mérlegelnie kell, főként mivel a keleti szárnyán történelmi eredetű érzelmek izzanak és egyes államok területi igényeket palástolnak. De világpolitikai megfontolásból is szükség van az európai egységre.

A magyarok, lengyelek, szlovákok próbálják megszegni az EU-val kötött megállapodást, és ez nagyon hasonlít arra, amit Kína művel Hong Kong kapcsán, csak ott Nagy-Britannia volt a másik fél. Ám Brüsszelnek szükség esetén érvényesítenie kell az elveket az autokrata kisebbséggel szemben, merthogy itt nem csupán gazdasági, hanem egyben politikai szövetségről van szó. A tagok szuverenitását, a szabad választói jogot azonban nem sértheti meg. Orbán nem puccsal szerezte meg az ország irányítását.

Kényes kérdés, hogy ilyen esetben követni kell-e a NATO példáját és rábízni az időre a dolgot. Hiszen ha oligarchaállamok jönnek létre a tagok sorában, akkor ereje csökken a világban. Az EU-csúcs mégis megkötötte ezt a kompromisszumot. Így most türelemre és kitartásra van szükség, de csak bizonyos ideig. A tekintélyelvű kísértés gyökerei nem olyan mélyek. Ám nem segítene az USA-val és Kínával vívott küzdelemben, ha a politikai lélekről folyó vitára rámenne az unió világpolitikai pozíciója.

FT

Mennie kellett az Index főszerkesztőjének, mert arra figyelmeztetett, hogy a kormány politikai nyomása folytán veszélyben van a portál függetlensége. Dull Szabolcs most azt írta a cég igazgatóságának elbocsátása után: nem véletlen, hogy a szerkesztőség fenyegetve érzi magát. Hiszen az elmúlt hetek arról győzték meg a munkatársakat, hogy kell egy lap, ahol nem titkos külső erők szabják meg, mi jelenjen meg benne és hogy kik csinálják az újságot. Ahol az egyetlen cél a tájékoztatás. Ahol lehet szabadon, függetlenül dolgozni.

Pár hónapja éppen akkor jött a jelentés, hogy az Orbán-közeli üzletember, Vaszily Miklós 50 százalékos részesedést szerzett az Index reklámbevételeiért felelős Indamédiában, amikor a miniszterelnök a vírus miatt jogot kapott a rendeleti kormányzásra. A független média mozgástere 2010 óta folyamatosan szűkül, miközben a Fidesz egyre jobban kiterjeszti ellenőrzését a közigazgatásra, az igazságszolgáltatásra és a gazdaságra. Decemberben a Riporterek Határok nélkül az állapította meg, hogy Magyarországon az EU-n belül példátlan szintet ért el a sajtó központi irányítása. Amikor nemrégiben az Index a honlapján azt jelezte, hogy veszélyben az önállósága, Jourová bizottsági alelnök támogatásáról biztosította.

Vaszily eddigi ténykedése miatt félő, az Origo sorsára jut az Index is. Utóbbi tulajdoni szerkezete évek óta átláthatatlan. Erdélyi Péter a 444.hu-tól igencsak borúlátó a magyar szabad sajtó jövője, illetve a sokszínű közvita ügyében.

New York Times/Reuters

Az Index főszerkesztőjének eltávolítása fokozza a félelmeket a magyar sajtószabadság miatt. Vagyis hogy a nacionalista Orbán-kormány újabb támadást indít, mert el akarja érni, hogy csak kedvező tudósítások jelenjenek meg róla. A hatalom, amely nem kívánt megjegyzést fűzni a legnépszerűbb hírportál élén történt változáshoz, cáfolja, hogy beleavatkozna a média dolgaiba, ám a mostani kirúgatás miatt újabb összecsapás várható Magyarország és az Európai Bizottság között.

Dull szerint azért kellett mennie, mivel megírta, hogy külső beavatkozás fenyegeti a portált, és mert ezt meg is erősítették a honlapon lévő függetlenségi mutató segítségével. Kijelentette, hogy jogosnak tűnnek a szerkesztőség aggályai, ő pedig főszerkesztőként azt csinálta, ami a kötelessége, és amit a lelkiismerete diktált. Vaszily ugyanakkor nem reagált a Reuters megkeresésére.

Urbán Ágnes, a Mérték Médiaelelmző Intézet alapítója kifejtette, hogy Dull Szabolcs eltávolítása nyugtalanító jelzés, ami csak még jobban ráerősít az aggályokra a média függetlensége kapcsán. Hargitai Miklós, a MÚOSZ elnöke (lapunk szerkesztője) rámutatott, hogy a sajtószabadság áldozatul eshet a koronavírusnak, miután a járvány miatt korlátozták a média lehetőségeit.

New York Times/Washington Post/AP

Kirúgták a legnépszerűbb internetes hírportál főnökét, ami csak még jobban veszélybe sodorja a site függetlenségét és az újságírók önállóságát. Több mint 90 munkatárs az este közzétette a honlapon, hogy Dull Szabolcs eltávolítását nem tudja másként értelmezni, mint nyílt nyomásgyakorlási kísérletként, ami lehetetlenné teszi a minden külső befolyástól mentes szerkesztőségi munkát. Ezért a döntés elfogadhatatlan a kollégák számára.

A jelentés hozzáfűzi, hogy az Index a közé a pár, még megmaradt szabad orgánum közé tartozik, amely nehéz anyagi helyzetbe került és úgy ítéli meg, hogy tevékenységét gátolja Orbán Viktor, mivel a miniszterelnök ellenőrzése alá igyekszik vonni a média mind nagyobb részét. A búcsúzáskor Dull azt mondta a többieknek, hogy az Index olyan erőd, amelyet fel akarnak robbantani. A Riporterek Határok Nélkül sajtószabadság indexén Magyarország legutóbb még két helyet lépett hátra, jelenleg a 89-ik, 180 állam között. De 7 éve még az 56. helyet foglalta el.

Guardian

Dull Szabolcs a minap nyilvánosan aggodalmát fejezte ki az Indexnél tapasztalható politikai befolyás miatt. Hogy most kitették, az a jelek szerint újabb csapás az olyan orgánumok ellen, amelyek nem támogatják Orbán irányvonalát. Urbán Ágnes szerint még nem lehet megmondani, hogy személyes viszály vagy politikai megrendelés van-e a döntés mögött. De bármelyik is, a szakértő szerint sötét nap ez a magyar sajtószabadság történetében. Van olyan kimutatás, miszerint az önálló hírportálok között az Index a napi kattintások csaknem felét tudhatja magáénak. Urbán szerint egy egész nemzedék számára különösen fontos. A diákjai többségükben a portálról tájékozódnak a világ dolgai felől.

Der Standard

Távozásra kényszerült a kormánnyal szemben kritikus Index első embere, mert ellenállt, hogy átalakítsák az ország leglátogatottabb hírportálját. A szerkesztőség az önállóságért harcol. Ám a tulajdonosi kör, amely a kormányfőtől függ, egyre jobban megtekeri a hüvelykszorítót. A vezetésért felelős alapítvány elnöke, Bodolai László az utolsó személyes megbeszélésen azt vetette Dull Szabolcs szemére, hogy annak makacs hozzáállása rontott a site üzleti kilátásain. A főszerkesztő szerint azonban menesztéséről mások, a portál igazi gazdái döntöttek.

Tegnap az elbocsátáskor azt is felrótták Dullnak, hogy nyilvánosságra hozta véleményét: veszélyben van a szerkesztőségi szuverenitás. Most széles körben az a meglátás, hogy az Indexet hamarosan közvetlenül is kormány közeli körök vehetik át. Paradox, hogy két napja főként Orbánnak köszönhetően a felismerhetetlenségig fellazították azt a tervet, hogy az uniós támogatásokat a jogállam tiszteletben tartásától teszik függővé. Így a kormányfőnek semmitől sem kell tartania, ha tényleg zsebre vágja a portált.

Minden korábbinál jobban az EU-ra vannak utalva a csatlakozásban reménykedő balkáni országok. Ez az út azonban rendkívül hosszadalmasnak és göröngyösnek ígérkezik.