Előfizetés

Áldásos tevékenység

Hegyi Iván
Publikálás dátuma
2020.07.29. 10:30

Fotó: BORSOS MÁTYÁS / KKM
A magyar külügyminiszter rabbi áldását vitte el a Guttmann Béla által elátkozott Benfica labdarúgócsapatához. Ha ez működik, akkor itthon is lehetne alkalmazni a módszert.
Kíváncsian várom a kimenetelt, de már most azt érzem, mégis van remény. Egy magyar küldöttség a külügyminiszter vezetésével Radnóti rabbi áldását vitte a Benficához, hogy a malaszt feloldja a lisszaboni Guttmann-átkot, amely 1963 óta tart. Talán nem mindenki tudja: Guttmann Béla, a portugál csapat akkori edzője a hatvanas évek első két esztendejében egyaránt BEK-diadalra vitte együttesét, de hiába folyamodott fizetésemelésért, kérését a klubelnök elutasította. Mire a tréner felmondott, és azt harsogta mérgében, hogy a Benfica a következő száz évben nem nyer európai kupát. A százból ötvennyolc esztendő már eltelt, a címvédő lisszaboni „sasok” 1963-ban elvesztették a Milan elleni BEK-döntőt (1:2), ahogyan 1965-ben kikaptak az Internazionalétól (0:1), 1968-ban a Manchester Unitedtől (1:4), 1988-ban tizenegyespárbajban alulmaradtak az Eindhovennel szemben (0:0 után 5:6), majd a kör bezárult: 1990-ben megint vereséget szenvedtek a Milantól (0:1). További három kontinentális döntőt vívtak még, hasonló balsikerrel: 1983-ban az Anderlecht babrált ki velük az UEFA Kupában (0:1, 1:1), míg 2013-ban a Chelsea (1:2), 2014-ben a Sevilla (0:0, 11-esekkel 2:4) lombozta le őket az Európa-ligában. Ám, ha mostantól a Benfica újabb aranykora kezdődik, akkor a külügyi közreműködés új távlatokat nyithat. De korántsem csupán a portugál klub szempontjából. Gondoljuk meg, a diplomácia vezetője elmehetne Münchenbe. Magyar csapat 1974, a Bayern–Újpest BEK-elődöntő esztendeje óta nem érte meg a tavaszt az első számú európai klubtornán. Noha Várhidi Pál Szentmihályi – Kellner, Harsányi, Horváth, Noskó (Fekete) – Dunai III, Zámbó, Tóth András (Hegyi) – Fazekas, Bene, Nagy László összeállítású együttesét senki nem ítélte kárhozatra, ám mi, akik még láttunk valódi magyar futballt – sajnos ehhez kell bizonyos kor –, átokként éljük meg, hogy azóta csak nyár, ősz, és tél van, tavasz nincs. Na, de ha a Benfica ismét feltör...! A közbenjárás eredményére persze várni kell. Addig helyben járás van, de álmodozni jó. Mert akciója sikere esetén a miniszter elmehetne Leonba is. A mexikói városban vívta mindmáig utolsó vb-meccsét Mezey György kapitány Disztl Péter – Sallai, Róth, Garaba, Varga József – Hannich (Nagy Antal), Kardos, Détári – Kovács Kálmán (Bognár), Dajka, Esterházy összeállítású válogatottja. Még 1986-ban. A franciáktól elszenvedett 0-3 óta Magyarország labdarúgása mintha kiiratkozott volna a világból, legutóbb már a selejtezőkön is ég és föld – világrekordot jelentő tizennégy pont – volt a két továbbjutó együttes, valamint címeres mezes honfitársaink között. Égető szükség van tehát a vizitre, legföljebb a jótékony célú utazást a külügyér helyében nem kötném össze hivatalos látogatással. A lisszaboni sajtótájékoztatón ugyanis akadt némi bonyodalom, a portugál újságírók valódi kérdésekkel zavarták meg a magyar kormány ilyesmitől idehaza már régóta elszokott tagját. Nálunk a geometrikus fogadás dívik: ha a minisztert meghívják egy újsághoz, derékszögbe hajlanak előtte. Az erről készült fotó alighanem bekerül a magyar sajtótörténetbe, mint a hazai újságírás valaha volt legszomorúbb pillanatainak egyike. Mennyivel vidámabb lesz az, ha az áldásos tevékenység nyomán idővel Bernt is felkeresi a – tegyük fel – diadalmas misszionárius. A svájci fővárosban vívott legutóbb vb-döntőt Sebes Gusztáv szakvezető Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Czibor, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Tóth Mihály összetételű tizenegye. Az NSZK legjobbjaitól a csúcstalálkozón elszenvedett 2:3-nak immár hatvanhat éve. Ám megfelelő segédlettel az sincs kizárva: csapatunk annyi sivár évtized után nemhogy újra vb-résztvevő, de egyenesen finalista lesz. Talán még nyer is. Amennyiben ez bekövetkezne, úgy a minimum az volna, hogy a Világ Kupát a FIFA elnöke társaságában a magyar külügyminiszter adja át az új Puskás Ferencnek, a csapat kapitányának. (Ahogyan a vb-döntővel nem konkuráló Honvéd–Mezőkövesd Magyar Kupa-döntőn tette.) Hiszik vagy sem: ha megérném e pillanatot, a külügyért megvárnám odakinn, s amikor kilép a stadion kapuján, magam is térdig hajolnék előtte. Ha nem épp a nyakába ugranék. 

Nem kell kéthetes karanténba vonulnia a Real Madridnak

MTI
Publikálás dátuma
2020.07.28. 09:21

Fotó: PIERRE-PHILIPPE MARCOU / AFP
Felmentést kapnak a karanténkötelezettség alól, amely Angliában a Spanyolországból érkezőkre vonatkozik.
A Real Madrid csapatának nem kell karanténba vonulnia a Manchester City elleni labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntő előtt. A Sky Sports News értesülése szerint a Real játékosai, a szakmai stáb és a vezetők
felmentést kapnak a 14 napos karanténkötelezettség alól, amely Angliában a Spanyolországból érkezőkre vonatkozik.

A londoni kormány így akarja segíteni a nagy sportesemények lebonyolítását a koronavírus-járvány közepette a csatorna szerint. A BL nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, még a pandémia előtt, a City február 26-án 2-1-re nyert Madridban. A visszavágót jövő pénteken Manchesterben nézők nélkül rendezik meg. A BL döntő tornájára, a negyeddöntőktől Portugáliában kerül sor augusztus 12. és 23. között.

Lemajmozta a szurkolókat, és elárulta, hogy a feleségét taszítja a hely - gyorsan bukta állását a fociedző

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.07.27. 21:23

Fotó: SIMPLICIUS SHAO / AFP or licensors
Amikor a civilizált belga agya eldurran.
Rasszista megnyilvánulása után menesztették Luc Eymaelt, a tanzániai labdarúgó-bajnokságban szereplő Young Africans együttesének vezetőedzőjét, írja a hvg.hu. A belga tréner egy döntetlent követően illette méltatlan jelzőkkel a szurkolókat, és kritizálta az országban meglévő infrastruktúrát. Ezek a szurkolók semmit nem tudnak a futballról. Csak kiabálnak, olyanok, mint a majmok vagy az ugató kutyák – idézte több internetes oldal is a 60 esztendős edzőt. „Ez a hely nem nekem való, olyan pályákon kell játszani, mint Európában a heted- vagy nyolcadosztályban. Nem szeretek az önök országában lenni” – bírálta a körülményeket Eymael. Hozzáfűzte, a felesége sem élvezi az ottlétet, az számára is taszító.  Eymael később elnézést kért a nyilatkozatokért, de már későn.