túlsúly;Orbán Viktor;Lévai Anikó;

2020-07-28 16:38:01

A legmélyebb tisztelettel aggódik Orbán Viktor túlsúlya miatt egy hazafias egyesület

Levelüket nem is Orbánnak, hanem a Feleségnek, Lévai Anikónak címezték – figyeljen már kicsit oda férje megjelenésére.

A Hírcsárda valószínűleg sírva könyörögne egy olyan, korrajznak is kiváló közleményért, amit a Honfoglalás 2000 Egyesület küldött be hétfőn az MTI Országos Sajtószolgálatához.

A nyílt levél abszurditását csak fokozza, hogy készítőiben az irónia leghalványabb szándéka sem merült fel; teljesen őszintén aggódnak – a miniszterelnök kalóriabevitele, súlytöbblete miatt.

Ezzel pedig még Orbán Viktor is egyetérthet, hiszen 2012. október 6-án, az állami gyásznapon a katonasorfalra célozva megjegyezte: „Nincs köztük kövér, az a halálom.” 

A levelet nem a miniszterelnöknek, hanem a hozzá legközelebb álló Feleségnek , Lévai Anikónak címezte az egyesület – akit ugyanakkor nem szólítanak saját nevén; helyette Orbán Viktorné Asszonynak, sőt, (vélhetően egy elütés miatt) Felségnek nevezik. A lentiekben változtatás nélkül idézzük közleményt:

„HONFOGLALÁS 2000 EGYESÜLET: LEVÉL A FELESÉGNEK

A civil szervezet és a magyarok milliói tisztelik, szeretik az elért eredményes munkája miatt is a Miniszterelnök Urat. Úgy gondoljuk, hogy aki egy ország döntő többségének bizalmát élvezi, annak kötelessége odafigyelni egészségére, például a napi kalória bevitelre, nem kockáztathatja egészségét súlyfölösleggel, de a róla kialakult – úgymond látképre is vigyáznia kell.

Jelen levelünkben arra kérjük Orbán Viktorné Asszonyt, hogy továbbra is viselje gondját férjének, és beszélje meg vele, hogy az XXL méretű öltönye helyett a karcsúbb, XL-t részesítse előnyben. A Miniszterelnök Úr sportember, rajong a fociért, bizonyára jól érzi magát a fiatalok társaságában, ugyanakkor jó példát kell felmutatnia kondíciója tekintetében is!

Magyarország kis ország, de miniszterelnökünknek köszönhetően súlyunk, befolyásunk megnőtt a nagyvilág szemében! Ezt a pozíciót szeretnénk megtartani, ezért bátorkodunk levelünket eljuttatni a címzetthez. A Miniszterelnök Úr Európa meghatározó személyisége,s figyel rá az egész Világ!

Bízunk benne, hogy jó szándékból fakadó levelünket sem Orbán Úr, sem pedig kedves Felsége nem érti félre! Jó egészséget, és további sikeres ország-építő munkát kíván az Orbán családnak:

Szilvásy György, elnök

a Honfoglalás 2000 Egyesület tagsága nevében is.     

Kiadó: Honfoglalás 2000 Egyesület”