Előfizetés

Vádat emeltek a férfi ellen, aki tűzijátékkal lőtt meg egy nőt szilveszterkor

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.07.31. 09:30
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
A 19 éves nő nyolc napon túl gyógyuló égési sérüléseket szenvedett.
A Győri Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntettével vádolja azt a 19 éves férfit, aki szilveszterkor tűzijátékkal lőtt meg egy nőt. Az ügyészség közleményében az áll: a vádirati tényállás szerint a férfi szilveszterkor baráti társasággal szórakozott, majd éjfél után kimentek az utcára, ahol tűzijátékokat lőttek fel. Ekkor az utcán voltak más ünneplők, köztük a férfi egy távolabbi lányismerőse is. Az elkövető a lány felé irányította a római gyertya típusú tűzijátékot, majd „a boszorkányokat el kell égetni” felkiáltással először három méterről lábon, majd két méterről hason lőtte a 19 éves nőt. A tűzijátéktól a lány nyolc napon túl gyógyuló égési sérüléseket szenvedett, ruházata több helyen kiégett. A vádlott terhére rótt súlyos testi sértés bűntette büntetési tétele három évig terjedő szabadságvesztés.

Kokaint és heroint próbált egy férfi a gyomrában Magyarországra csempészni (videó)

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.07.31. 08:34

Fotó: Nemzeti Adó- és Vámhivatal / Facebook
A pénzügyőrök gyanút fogtak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, és CT-vizsgálatot végeztettek.
Csaknem egy kilogrammnyi kábítószert próbált becsempészni Magyarországra egy utas a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Facebook-oldalán. A bejegyzés szerint a nigériai férfi több mint 810 gramm kokaint és 66 gramm heroint próbált a saját testében átcsempészni Magyarországon, de a pénzügyőrök gyanút fogtak a férfi viselkedése miatt, ezért CT-vizsgálatot végeztettek. Az utas Madridból érkezett a zöld folyosón keresztül. A pénzügyőrök igazoltatták, majd átvizsgálták a csomagját és a ruháját. Bár ekkor még kábítószergyanús anyagot nem találtak, a Semmelweis Egyetemen végzett CT-vizsgálaton a röntgen kimutatta, hogy nagyjából félszáz idegen test található az utas gyomrában. A kapszulák tartalmán kábítószertesztet végeztek, ami kimutatta a kokaint és a heroint. Az utas ellen a pénzügyőrök feljelentést tettek a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság nyomozóinál kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.  

Lövöldözésig fajult egy vita Érden, egy ember meghalt és többen megsérültek

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.07.31. 05:57

Fotó: Mihádák Zoltán / MTI
Egy 50 éves férfi életét vesztette.
A rendőrség közleménye szerint csütörtök este, 20 óra körül Érden, az Iparos úton két több fős társaság összeszólalkozott. A vita tettlegességig fajult, egy 50 éves férfi meghalt, több sérültet a mentők kórházba vittek. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai megkezdték a körülmények tisztázását.
Az Origo azt írja, egy érdi benzinkúton esett egymásnak két társaság, kések, és pisztolyok is előkerültek. Úgy tudják, négy ember sérült meg, egyiküket kritikus állapotban kórházba szállították, de ott meghalt.